A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. (Szeged, 1968)
Madácsi László: Dugonics András
A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (MFMÉ) 1968 DUGONICS ANDRÁS Az Etelka írója halálának 150. évfordulója alkalmat ad arra, hogy emlékét felidézzük, és életművének másfélszázados útjára egy rövid pillantást vessünk az irodalomszociológia szemszögéből. A köztudatban úgy élt, mint író, pedig igazában agitátor volt; regényeiből, drámáiból is hiányzik mindaz, ami az írót íróvá teszi. Az 1788-ban megjelent Etelka című regényének sikere - az akkori magyar viszonyokat tekintve - rendkívülinek mondható. És a ma embere értetlenül áll e jelenség előtt, és keresve-keresi a siker okát. (Az író életében a regény három kiadást ért meg ezer-ezer példányban, s mind elkelt.) E regény ugyanis az író minden más művével együtt - a Példamondások és jeles beszédek kivételével ma már elolvashatatlan, de úgy véljük, olvashatatlan volt már 100 évvel ezelőtt is. A korabeli dicsőítő kritika, mint Péczeli Józsefé is, nagyon is megmosolyogtatóan túlzó, amikor azt írja, hogy „Dugonics András úr ezen Etelká-ja még olly kipallérozott nemzetek könyveik közibe is mélltán beillik." 1 Csokonainak Dugonicsot dicsőítő verse is az alkalmi versek udvariaskodó túlzása : Most még az idők és, kik tsak emésztenek, Művek fenn maradtán ők majd versengenek: Melyik magasztallya jobban munkáidat? 2 Az első magyar regény közönségsikere elnémítja a józan kritikát, és Kazinczy Ferenc is, az „idegen szép" remek művelője csak bizalmas levélben meri hangoztatni a műről vallott véleményét: „Én ennek a könyvnek látásán nagyon megörültem . . . ah, de mint szomorkodtam el, midőn a legíztelenebb galantériát, <a legalatsonyabb popularitást s gyermeki affectatiót, hogy Magyar vagyok találtam benne ... Elhallgatom azt, hogy a könyv, ha úgy tekintjük tsak mint Románt, tsak nem az Argirus és Stilfrid classisába való .. ." 3 Ebben az állásfoglalásban benne van Kazinczy egész életcélja: az alacsony magyar közízlés felemelésének szándéka. Kármán finom rajzú Fannija és Dugonics tenyeres-talpas Etelkája nagyszerűen példázza a XVIII. század végi magyar műveltség és közízlés két végletét. Későbbi irodalomtörténészeink és kritikusaink: Toldy Ferenc, Beöthy Zsolt, Bodnár Zsigmond, Bayer József és mások - Dugonicsról szóló kritikáik1 Mindenes Gyűjtemény 1789. IX. levél p. 130. 2 A Dugonics oszlopa. 3 Váczy János: Kazinczy Ferenc levelezése t. I. p. 191. .5