Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Ket év múlva a nemzetiségi kérdésről szólva, úgy sürgette az egységet és a harmóniát, hogy a kérdés külpolitikai vonatkozásaira utalt. Leszögezte világosan, amíg nem teremtünk egyensúlyt a mi portánkon belül, „addig minekünk nagyon nehéz tanácsokat osztogatni Európának, hogy szüntesse meg a nemzetiségi gyűlöletet oly népek között, melyek nincsenek egymás iránt kötelezve semmiféle barátságra". Könnyű felismerni: a More patrioban megfogalmazott humanista tézis kapott újfajta védelmet és megvilágítást itt. A regále-váltság megszavazásakor epés gúnnyal figyelmeztette az addig kapott lehetőségeivel (úrbéri kárpótlás, szőlődézsma) élni képtelen dzsentrit: vigyázzon, mert ha ezt sem tudja a maga hasznára fordítani, „azokat, akik pusztulásnak és süllyedésnek indulnak, senki a világon és semmiféle isteni és emberi hatalom fönn nem tartja". Hol tapasztalható itt mameluk szemlélet? Hol a 48-as eszmék megtagadása? A' demokrácia és a szabadelvűség híve volt 1848-ban, s szívében az is maradt hosszú élete végéig. Hogy közben megváltozott a firma, hogy nemegyszer bizonyult pártjával inkonzekvensnek, hogy jóllehet Kossuth oldalán lépett a politika mezejére, hamarosan mégis az ún. békepárt tagja lett, és megbékélést, kiegyezést sürgetett a királlyal, 1867 után pedig a dualizmus kiépítéséért csatázott, azt elsősorban ne az alapelvek, a régi eszmények megtagadása, ne valamiféle elvtelenség rovására írjuk. Sokkal inkább a Tisza Kálmán vezette balközép párt eredeti követeléseit feladó új szervezet: az 1875-ben alakult Szabadelvű Párt kényszerű taktikai csatározásainak a számlájára. Miatta lett a látványos bukásokra éhes, szenzációt hajhászó tekintélyrombolók gúnyolódásának az egyik céltáblája. Végül kénytelen volt nyilvánosan is védekezni a politikai kaméleonság vádja ellen. 1889-ben a mindenkori adott helyzettel számoló reálpolitika elvi talaján állva, a következőképpen mutatott rá a parlamentben az élet teremtette optikai csalódásra: „Ha be nem vallanám is, köztudomású, hogy a kiegyezéssel szemben én is, maga a miniszterelnök (Tisza Kálmán) is ellenzéki állást foglaltunk el. (Derültség bal felől). És most mi vagyunk a kiegyezési törvény legőszintébb pártfogói (Nagy derültség balról). Ezért bennünket elvtagadóknak gúnyolni népszerű vállalat. Pedig nem a mi helyzetünk változott meg, de megváltozott a világ rendje ... A szélvitorla fordul a szél fúvásával, a napraforgó fordul a nap járása után, de a gondolkodó hazafi fordul hazája érdekében". El kell ismernünk: a Habsburg-ház egyes tagjainak — különösen a királynénak — a regényíró Jókai iránt többször is kinyilvánított figyelmessége s még inkább Jókai közismerten túlzó lojalitása, továbbá Tisza Kálmán pártjának uralomra jutása s vele az eredeti balközép-ellenzékiség feladása sokat ártott erkölcsi presztízsének. Találóan állapította meg egyik kritikusa: „Végzete" volt, hogy Tisza erős egyéniségének a hatása alól nem tudta kivonni magát. Tegyük hozzá: nem is próbálta meg soha. Valósággal „erényt csinált abból, hogy Tiszát vakon követi". Teljesen azonosult elképzeléseivel. „Megdönthetetlen meggyőződéssé vált lelkében, hogy (Tisza) nemcsak a legjobbat akarta mindig, de azt, amit tesz, azt a legjobb eszközökkel is teszi." Szomorú igazság, hogy ő, aki nemrég még a reálpolitika jogosságát hirdette és annak szellemében védte politikai magatartását, valójában nem figyelt fel az 264