Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

tart." Egyes hitoktatók „napokon, éjszakákon keresztül tartják az istentiszteletet oly módozatok mellett, melyekhez fogható legfeljebb tánczoló derviseké a keleten, órákon kersztül valóságos vallásos orgiákat csapnak, a mely orgiák visszahatnak természetszerűleg az emberek idegrendszerére, legelső sorban az agyra." Ezekbe a kis közösségekbe eleve belenevelik a fanatizmust és a keresztények elleni gyűlöletet, tiltják a keresztényekkel kötött házasságot stb. Ugyanezen elveket hangoztatta 1883. november 22-én is [81—84:46.]. 1884. januárjában és októberében foglalkozott ismét az előbb exponált kérdéskörrel: január 31-én ismét az ún. vegyes házasságot taglalta [81—84:56.], október 23-án pedig ismét az antiszemitizmus veszélyeire hívta fel a figyelmet [84—87:1.]. Végezetül, ennek az alfejezetnek a zárásaként álljon itt 1883. november 23-án elmondott beszédének néhány mondata, amely rámutat a radikális és liberális Hennán Ottónak a hittel, a valláserkölccsel kapcsolatos értékelésére: „És én azt mondom, hogy a ki Krisztus tanácsának az általános emberszeretetről szóló szavait modificálni akarja, az vakmerőséget követ el. A franczia forradalom voltaképeni elvei nem mások. Azok nem sajátjai, nem tulajdonosai sem a magyar antisemitismusnak, sem a zsidóságnak, sem a kereszténységnek, mert azok az emberiség elvei és vívmányai. És én Istóczy t. képviselő urnák meg akarom jegyezni azt, teljes elszántsággal és teljes nyíltsággal — hogy ha én élek és Magyarországnak lesz egykor egy törvényesen koronázott királya, ki azon elvekhez hozzányúl, pártot ütök ellene!" [KN. 1881—84. XIII. 197.]. Amennyire könnyen kibogozható volt tézisrendszere a vallásokról és azok testületeiről, olyannyira nehéz parlamenti beszédeiből egyértelműen megfogalmazni a nemzetiségi kérdésekben vallott nézeteit. Talán azt is mondhatnám, hogy a mai értelemben vett nemzetiségi kérdés akkor még nem volt úgy probléma, mint később, vagy akár napjainkban; valójában csak kisebb-nagyobb megjegyzéseket tett az ország határain belül élő nemzetiségekre, helyzetükre és nyelvük gyakorlására. Itt is elsősorban a német kisebbség ügye foglalkoztatta, a maga is német származású tudóst; az is elsősorban az ún. Schulverein ügy többszöri felbukkanásai miatt. Alapvetően rámutat Herman Ottó ez esetben is liberálisnak mondható politikai eszmerendszerére az okkupált Bosznia és Hercegovina, illetőleg Horvátország és Szerbia függőségének megítélése. Először idevonatkozó véleményét foglalom össze. A magyar képviselőházban szúzbeszédét, 1879. november 12-én, Bosznia és Hercegovina közigazgatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával mondta [78— 81:1.]. Csatlakozott az előtte szóló Simonyi Ernő és Szilágyi Dezső beszédéhez, ő is „a boszniai és herczegovinai szerencsétlen occupatió"-ról beszélt. Illetőleg azt kelet-európai szláv népek és Nyugat-Európa népei közötti ellentétet az evolúció következtében előálló fajharc-nak tekintette. A törvényjavaslatot Magyarország érdekeivel ellenkezőnek mondotta. Később 1882. február 24-én a „delegátiónál is institutio" tárgyalásakor tért vissza, immár összeszedettebben, a megszállásra. Az Osztrák Magyar Monarchiában ez a közös ügyekben — hadügy, külügy és a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi kérdésekben illetékes különbizottság intézményét valójában alkotmányellenesnek és a magyar érékek feladásának tartotta. Vitatkozott pl. Jókai Mónal is, aki azt hangoztatta, „hogy Bosznia és Hcrczegovina szükséges nekünk Dalmatia megtartására. Ezt az ismeretes Hinterland teóriának minősítette. A megszállás helyett a saját belső fejlődés eszméjét támogatta, s