Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

illete a háziipari és ipari kiállításokat, szorgalmazta az új ipartörvényt és az ipartársulatok felállítását, azt, hogy nyersanyagainkat itthon dolgozzuk fel. Az európai példákra hivatkozva hirdette a feltétlen iparszabadságot és a feltétlen kereskedelmi szabadságot. Itt is hangot adott annak a véleményének, hogy a tudomány (emlegeti itt az alkalmazott tudományt is) eredményeit hamarabb és határozottabban kellene átvennie a gazdálkodásnak. Beszéde összegzéseként a következhet mondta: „Ugyanis én azt fájlalom, hogy Magyarország gazdasági előmenetele a 6. vagy a 10. helyre van téve a mi költségvetésünk keretében" (1882. december 12. KN. 1881—84. VIII. 160—165.). 1882. decemberében még két alkalommal kért szót. 13-án a parlamentarizmus és a lóverseny gondjait feszegette [30], 16-án pedig a Vallás és Közoktatási Minisztérium 1883. évi költségvetésével kapcsolatban [31] mondta el nézeteit (KN. 1881—84. VIII. 192—195; 247—262.). 1883. januárjában két nagyobb beszédet szentelt az oroszországi zsidók bevándorlásának, 1883. január 23-án — utalva a tiszaeszlári esetre — a már előállott helyzet jogi rendezési lehetőségeit vetette fel [32], mint ő fogalmazott a jogegyenlőség alapján. Mózes törvényei és a napi gyakorlat alapján jellemezte a bevándorolt nép társadalmi elkülönültségét, endogámiáját, vallási fanatizmusát és miszticizmusát. Igen érdekes Herman Ottó vélekedése. Az egyik oldalon azt hirdeti, hogy „a vérvád semmiféle positiv nyomára akadni nem lehet..." példának említette az idevonatkozó uszító irodalmat is. Ugyanakkor természetesnek tartotta, hogy a miszticizmusba burkolt, ismeretlen vallás mindenkinek felkeltette az érdeklődését. Másrészt reményét fejezte ki arról, hogy valamiképpen megoldódhat — az anyanemzet és a bevándoroltak közötti tolerancia révén — az egymás mellett élés. A zsidóságnak el kell fogadnia az ország törvényeit, s a nemzet jogszokásait. Nem tartotta célravezetőnek a vegyesházasságokat sem, különösen az elszegényedett arisztokraták, a bankárok között, mert az utóbbiak teljesen hátat fordítottak hitsorsosaiknak: „Azonban mit látunk itt az előrehaladottabb zsidónál? Azt, hogy ott hagyja elhagyott hitsorsosait a babonában, minden rossz szokásában és báróságot és ritterséget keres; jár a főúri kaszinóba, elmegy a lófuttatásokra..." Szembefordult az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával, a megoldást egyfajta beolvadásban látta: „Én kívánom és óhajtom, hogy reformok jöjjenek létre, mert határozottan kívánom és óhajtom, hogy a zsidók a magyar nemzetbe beolvadjanak, de ez semmi erőszakoskodásnak nem lehet eredménye, csupán csak valóságos és okos reformoknak." Úgy vélte, hogy az államnak jogegyenlőséget kell adnia és be kell vezetni a polgári házasságot. Úgy vélte, hogy ezzel teljes jogegyenlőséget biztosít az állam a zsidóságnak, akiknek viszont „fogalmazza meg tételeit, mondja ki határozatképpen, nemcsak egyenként, talán az események nyomása alatt, hogy igenis be akarunk olvadni a nemzetbe" (KN. 1881—89. IX. 180—185.). Egy mentelmi ügy kapcsán néhány hónappal később (36. beszéd 1883. május 21. KN. 1881—84. XII. 476—477) ismét visszatért az ún. zsidókérdésre. Itt azonban elsősorban a zsidók elleni izgató kiadványokat kifogásolta. Szellemes megállapításokat tett 1883. január 29-én [33] a mérhetetlen nagy kamatokról, az ún. uzsoráról, azt hangoztatván, hogy a baj oka nem „az uzsorások gonosz lelkében van", hanem abban, hogy törvényben kell meghatározni a kamatmaximumot (KN. 1881—84. IX. 315—316.). Február elején [34] nem fogadta el a benyújtott vadászati törvényt, mert az túlságosan a tulajdonjogra épült és nem rendelkezik egyértelműen a