Erdész Sándor: A hegyaljai szőlőmunkások szüreti népszokásai (Múzeumi Füzetek 7. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1957)

A HEGYALJAI SZŐLŐMUNKÁSOK SZÜRETI NÉPSZOKÁSAI Tokajhegyáljának nevezzük a Zempléni Hegysor gerincétől délnyugatra eső területet, melyet nyugatról a Szerencspatak, délről a Bodrog, keletről a Ronyva-4patak határol. Hegyalja vulkánikus talajának, kedvező égihajlatának és szakszerű szőlőművelésének köszönheti, hogy az itt termelt tokaji bor a XVI. század 60

j

as éveiben, az aszutermelés kezdésével világihódító útjára indult.

1 Hegyalja mai népessége különböző nemzetiségből ered. A szláv őslakosság mellett a honfoglaláskor a magyarokkal kalizok, a XI. században francia telepesek, majd horvátok, szlovákok, kárpátukránok, lengyelek, görögök, zsidók, cigányak, a XVII. században pedig német (würtenbergi) bevándorlók telepedtek le ezen a területen.

2 A közös terület, a közös életmód azonos nyelvűvé kovácsolta össze a hegyaljai népet, kinek kultúrája, szokásai idegen elemekkel gazdagítva egységessé vált egész Hegyalja területén. Tokajhegyalján a felszabadulásig nagybirtokrendszer volt az uralkodó; a. szőlőmunkások a legjobb esetben is jelentéktelen területű szőlővel rendelkeztek. Ha megnézzük a „Borászati Lapok" tudósításait, azt látjuk, hogy a hegyaljai szőlőmunkások napszáma mindig két liter közönséges hegyaljai bor eladási ára körül mozgott, mely'ből a megélhetési költségeket korántsem tudták fedezni. A hegyaljai kapások a kizsákmányolás ellen egységesen vették fel a harcot, Már a XVIII. század folyamán megalakították a kapástársulatot, az u. n. kapás eéh-et. A kapástársulat Hegyalján sehol sem volt hivatalos szervezet, sem articulussal, sem a céhekre jellemző jelképekkel nem rendelkezett, mégis eredményesen harcoltak a munkabérek leszállítása ellen. A filoxéra-vész idején (1880—1895) külföldre kényszerülő szőlőmunkások megismerkedtek a szakszervezeti 'bérmozgalmakkal és idehaza is magasabb napszámbért követeltek. A Bodrogközről átterjedt agrárszocialista mozgalmak idején is beszüntették a munkát, ilyenkor a sztrájkot más vidékékről hozott munkásokkal igyekezték letörni. A hegyaljai szőlőmunkások mindenkor a parasztság öntudatos rétegét alkották. Tokajhegyalja nemcsak földrajzi, hanem néprajzi egységet is képez. Életmódja, népi kultúrája megkülönböztethető a szomszédos területekétől. Gazdasági adottságából kifolyólag természetszerű, hogy népi hagyományai közül legjobban a szüreti népszokások virágzanak. A szüretet mindenkor nagy ünnepnek tartották, mivel ekkor mutatkozott meg egész évi fáradozásuk eredménye. 1. Szőlőőrzés. A hegyaljai szőlőkben április elejétől augusztus végéig megállás nélkül folyik a munka, azonban szeptember 1-itől szüretig csak a szőlőpásztorok tevékenykednek. Természetesen a szőlőőrzés már korábban megkezdődik; többnyire augusztus 1-től, vagy augusztus 15-től. Általában 20—30 holdas területet őriz egy szőlőpásztor (szőlőcsősz), kinek egy pásztor inas segít. A szőlőt nem annyira a tolvajoktól — bár ez is lényeges — mint a madaraktól kell őrizni. A szőlőpásztor: ..Eriggy csak r i g ó z d me g!" felszólítással küldte az inast a madaraktól ellepett részre. A riogatás 15—20 lépésként történt. Az volt az ügyes pásztor, aki az őrzésére bízott területről el tudta űzni a madarakat a szomszédos területre. Az űzés hanggal és eszközzel történt. A pásztorinas csattog óval (kelepelővel), a pásztor r ö h ö g ő v e 1 (az előbbi nagyobb méretben) járt, de sok esetben ostort is vittek. Szőlőérés idején csak a pásztorok járhattak a szőlőkben, senkinek sem volt szabad megzavarni a szőlők érését,

3- Ezért mondják, hogy „Mikor a szőlő virít, benne imádkozni sem szabad!" (Bodrogkeresztúr).

4 Hegyalján — ellentétben Dunántúllal — sohasem volt szokásban a lányok társas szőlőőrzése, mivel az előkészület is munkával járt, másrészt találkozókra elég alkalmat adtak a szüretek és a szüreti bálok, s a birtokviszonyok sem segítették elő ilyen társas szőlőőrzés meghonosodását. Tállyán szokásban volt, hogy a szőlő-