Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

TAKÁCS Péter-UDVARI István: Adalékok a Felső-Tisza-vidék sógazdálkodásáhoza 18. század végéről (Máramarostól Szepesig)

ték, hogy „efféle szekerezést nem szoktak tenni". A korabeli útviszonyokat ismerve, ezen nem is kell csodálkoznunk. A megye déli, délnyugati térségeihez a debreceni sóház feküdt közel. Kettő-négy mérföldnyi távolságot kellett megtenni egy-egy szekeresgazdának, hogy „mind szekerezéssel, mind pedig kivált kézi munkával ottan pénzt keressenek". Ezt a lehetőséget az alábbi helységek említették: Balkány, Biri, Tiszacsege, Egyek, Nyírgelse, Érpatak, Kiskálló, Nyírmihálydi, Nádudvar, Nagykálló, Nyíradony, Püspökladány, Hajdúszovát, Téglás, Újfehértó, Balmazújváros, Érkenéz, Érmihályfalva. Az említett községek lakói közül azonban nem mindig és nem mindnyájan élnek ezzel a lehetőséggel. Egyek lakóinak ugyanis a Hortobágyon keresztülmenet vámot kellene fizetniük, a nyírmadaiak pedig még nem „adták reá magokat" a pénzkereset ezen formájára. Az újfehértóiak sószállítással „pénzt kereshetnének, ha érkeznének". Érkenéz, Érmihályfalva szekeresei azonban a somlyói sóházból fuvarozzák a sót Debrecenbe. Nádudvar és Balmazújváros lakói mind a debreceni, mind a szolnoki sóházaknál vállalhatnak és vállalnak is munkát. Különös feladatot vállaltak magukra Tiszabezdéd szekeresgazdái. Tárkonyból Ungvárra és Napkorra fuvaroztak sót. Külön kell szólnunk arról, hogy Szabolcs vármegye lakóinak a sófogyasztása kevesebb volt, mint általában hasonló népsűrűségű területeké. Az úrbéresek számos településen hangoztatták, hogy „a marhájoknak is sót nem szükséges pénzen venni, mivel a határban elégséges jó féle székes földek és szék sós vizek vágynak". Szükség esetén ezeket a „sós vizeket" a lakosok önmaguk sóigényének kielégítésére, rx5tlására is felhasználhatták. Szikes legelőkkel és sós vizekkel az alábbi települések lakói gyarapíthatták haszonvételeiket Ajak, Balmazújváros, Petneháza, Taktabáj, Tiszabercel, Tiszabüd, Tiszadada, Demecser, Tiszaeszlár, Nagyhalász, Kemecse, Tiszalök, Vasmegyer, Tiszanagyfalu, Nyíregyháza, Oros, Nyírpazony, Polgár, Ptrügy, Tiszaiad, Sényö, Szentmihály, Taktakenéz, Nyírtura. A Szabolcs megyei úrbéresek sószállító tevékenységéhez már csak annyi tartozik még hozzá, hogy Szamosszeg lakói a Szamoson szegődhettek el a sószállító tutajosok mellé, a panyolaiak a Tiszán tehették meg ugyanezt, mint ahogyan Nyírmada úrbéresei is, akik egybehangzóan vallották, hogy „az újlaki sóház... három mérföldre lévén ezen mezővárostól, mind hajókázással, mind szályakon való járással és csajkázással, mind pedig kézi és marhákkal való munkával, ha a lakosok reá adnák magokat, pénzt kereshetnének". Tiszaeszlár lakóinak is jövedelmezett a sószállítás, bár ők - vallomásuk szerint - nem munkálkodtak e téren, de „minthogy a Tisza éppen az helység alatt foly el - mondották - az Maramarosbúi leereszkedő só szálakon és csajkákon lévő só