Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 4./1988 ősz (Pécs, 1988)

Egy gazdag életmű. Emlékbeszéd Petrovich Edéről

Egy gazdag életmű. Emlékbeszéd Petrovich Edéről ndenki számára nehéz feladat egy olyan visszaemlékezés szerkesztése, amelyet arról a hozzátartozónknak érzett, kedves személyről kell fájó mementóként összeállítanunk, akit nemrég még keblünkre ölelhettünk, akivel tegnap még szenvedélyes beszélgetéseket folytathattunk. Ennek, a mélyebb tudatomban hordott, s mindig a nagyon távoli jövőben elkövetkezendőnek remélt kötelességemnek teszek most eleget, amikor Petrovich Ede tanár úr mindannyiunk által tisztelt és szeretett egyéniségét, ki nem apadó energiával folytatott munkásságát felidézem. A à^^z iránta érzett tisztelet és nagyrabecsülés hozott ma össze bennünket. Még mi is, akik közel álltunk Hozzá, csak fokról fokra fedeztük fel emberi nagyságát, tudásának kimeríthetetlen mélységét. Igazi és tiszta ember, mélyen humanista, de soha meg nem alkuvó egyéniség volt, aki érzelmeit, baráti kapcsolatait mindig szilárd elvei alá tudta rendelni. Ugyanakkor szerény volt, ám ezt a szerénységet csak az olyan nagy szellemek tulajdonságai között találjuk, akik másokat intellektuális fölényükkel elismerésre, hódolatra ösztönöznek. Életeleme a szakadatlan munka volt annak ellenére, hogy a tudós kutatót sújtó legnagyobb veszedelem, a teljes vakság réme évtizedek óta fenyegette. Széleskörű munkásságát az a gondos szeretet hatotta át, amelyet Pécs és a város történeti múltja iránt érzett. E vonzalom a helytörténet fel nem tárt kérdéseit vizsgáló nyugtalan kíváncsiságában rejtőzött. Sopianae ásatag hagyatéka épp úgy izgalomba hozta, mint a székesegyház korai és későbbi építéstörténetének eddig ismeretlen részletei, a pécsi középkori egyetem körüli viták vagy Janus Pannonius tevékenysége, Klimó és Szepesy püspökök Pécs városáért, a közművelődés érdekében Tett erőfeszítései és eredményei, avagy napjaink kutatási feladatai. j^trovich Ede 1898-ban Hőgyészen született. Tanulmányait be sem fejezve az I. Világháború az olasz frontra kényszerítette, ahol bátorságával kitűnt bajtársai közül. Életmentő akciójáért magas elismerésben részesült. 1922-től hivatásának állomáshelyein működött, ezek közül szívesen emlékezett vissza a dombóvári gimnáziumnál telt évekre. Pécsre 1931-ben helyezték, itt 1942-től 1945-ig a tanítóképző prefektusa volt, ezután káptalani levéltárosként tevékenykedett 1947-ig, amikor az esztergomi tanítóképző igazgatásával bízták meg. 1948-tól megszakítás nélkül Pécsett dolgozott. Nyugdíjazásáig, 1959-ig történelem-latin szakos tanárként a Nagy Lajos-, illetve a Széchenyi gimnáziumban tanított. Mint lelkes természetbarát, tanítványait a természet ismeretére és szeretetére nevelte. A már azóta megőszült egykori diákok egy-egy vidám kirándulás emlékét a hosszú évtizedek elmúltával is felidézik, s a messze elszármazott tanítványok, érdeklődő-aggódó leveleikkel a legutóbbi időkig felkeresték. 1957-től 24 éven át a pécsi püspöki, illetve a káptalani levéltárat vezette. Ez utóbbi egyházi megbízatását viszonylag távoli lakhelye miatt volt kénytelen visszaadni, de egy-egy adatért gyakran testi épségét kockáztatva is útrakelt. Tudományos munkásságának súlyát fémjelzik azon dolgozatai, amelyek nemcsak különleges témáik érdekfeszítő mivoltában, hanem szívós levéltári munkát, magas szakmai műveltséget, biztos nyelvtudást igénylő következtetések mélységén és kaságán alapulnak. A bécsi, Salzburg, innsbrucki, müncheni, karlsruhei, római és bolzanoi, valamint a hazai levéltárakban, könyvtárakban végzett kutatásai, illetve azok eredményei több összefüggést és ellentmondást állapítottak meg vagy oldottak fel a helytörténet, a régészet, a művészettörténet és a Janus Pannoniussal kapcsolatos irodalomtörténeti búvárkodás számára. Ezek a rendkívüli jelentőségű adathalmazok közkinccsé lettek Pécs város 4. századtól napjainkig terjedő időszakát átfogó kutatásában. Pécsre és Baranya megyére vonatkozó oktatásügyi, történeti és művészettörténeti dolgozatai, amelyek közül csak néhányat említek, így Pécs középkori szentélyei, a Pécsi székesegyház, az olaszul megjelent Sartori tanulmánya. A pécsi káptalani levéltár épületé-