Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990) (Pécs, 1991)

Természettudományok - Bálint Zsolt: Egy xeromontán boglárkalepke: A Plebejus pylaon (Fischer von Waldheim, 1832) és rokonsági köre (Lepidoptera, Lycaenidae), I.

A PLEBEJUS PYLAON ÉS ROKONSÁGA I. 41 Minthogy az egész Polyommatini tribusz rendszertana még számos megoldásra váró problémát rejteget (v. ö. a lucifera jegyzetével), az új taxont Polyommatus-dXnemként vezetem be a szakirodalomba, rendszertani helyét pedig az Albulina fajok előtt jelölöm ki. Összefoglalva a fentieket: Az idézett szerzők mindegyike egyetértett abban, hogy a Plebejus (s. 1.) nemzetségen belül a típusfaj (argus) és a pylaon (sensu Forster), továbbá a martini közelebbi rokonok. Ezt nemcsak az imágók habitusa, hanem az ivarok genitáliaja (v. ö. Nekrutenko 1985,112. és 114. ábrák) is megerősítik. Az argus-csoxyorX (Plebejus s. str. - amely véleményem szerint ugyanúgy revízióra szorul, mint a pylaon, mivel több morfológiailag és biológiailag elkülöníthető „rasszkört" egyesítettek neve alatt - lásd. Forster 1936) a Plebejides-ek testvércsoportja. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy mesterségesen egymással a.pylaon (értsd: trappi) és az argus keresztezhető (Wimmers 1932 - idézi Schurian 1988). Szünapomorf bélyegeik az enyhe S alakban meghajló labides, a karcsú falces (mindkettő a végén apró viszszahajló kampócskát visel), a hosszú de viszonylag széles válva valamilyen aberrációs bélyeggel, s a fejlett processus exterior, továbbá az ivari kétalakúság. A Plebejides-fajok a következő közös bélyegekkel jellemezhetők: Ivari kétalakúság, a hátulsó szárny fonákjának külső pontsorában a fémes pikkelyek csökkent száma vagy hiánya. A hímek ivarszervének villáján (juxta) nincs középső ág, a valvák belső oldalán ampulláris kitinképződmény van (tarajlebeny), a felső szegély vége (processus exterior) nem fogazott. Egynemzedékesek, hernyóik Astragalus L. fajokon élnek. A Plebejust a rendszertani sorrendben a Freyeria Courvoisier, 1920, a Chilades Moore, 1881 és a Maurus gen. n. megelőzi. A két előbbi génusszal kapcsolatban lásd Stempffer (1967) munkáját. A vogelii taxont Forster óta senki sem vizsgálta meg, így a rendszertanban azt tévesen helyezték közvetlenül a martini mellé. Vizsgálatom szerint egy monotipikus szubgénusz képviselője, amely igen korán levált a Plebejus-ágról A Maurus gen. n. köztes helyet foglal el a Plebejusok és a Chiladesek között. A fönnmaradó „Plebeius,, (sensu Forster) taxonok más Polyommatini génuszba tartoznak, genitáliájuk és az imágók habitusának vizsgálata ezt egyértelműen bizonyította. A PLEBEJIDES ALNEM generotípus: „Plebejuspylaon Fisch. - W.", Sauter 1968, Mitt. ent. Ges. Basel 18: 4. Jegyzet: Sauter (1968) munkájának célja az volt, hogy az európai boglárkalepkék meghatározását megkönnyítse. Vizsgálatai egy részét a hímek genitáliáin végezte. A rendelkezésére álló anyagok svájci eredetűek voltak. így itt a pylaon név alatt a svájci trappi taxont kell értenünk, s ezt a megállapítást alátámasztja a cikk Plebejides-vüvit ábrázoló rajza (Sauter 1968, Taf. 2: 2.) Ez esetben a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexének 70. a. („Tévesen határozott típusfaj") cikke ad utasításokat. 1. Morfológia Közepes vagy kisméretű boglárkalepkefajok. Felül fekete testüket finom kékesszürke piheszőrzet borítja. Alul a test alapszíne fehér, a tori-tájékot és a potrohot a szárnytő színezetének megfelelő zöldeskék szőrzet és pikkelyek borítják. A csápízek feketén-fehéren tarkázottak, a bunkó hosszú, fölülről fekete, alulról barna. Szemük tojásdad, szőrtelen. Lábaikat fehér pikkelyek borítják, mindhárom tarsus végén kis tüske látható. Ezek nagysága és alakja csak igen kis mértékben változó, specifikus bélyeget nem hordoznak. 1.1. Hímek Szárnyak: A felszín a kék vagy a lila valamilyen árnyalatában (búzavirágkék, párizsikék, ultramarin vagy ragyogó lila) játszik, az ereket fekete pikkelyek gyér bevonata díszíti. A fekete szegély rendszerint igen keskeny, de lehet széles is. Az elülső szárny sejtvégi foltja nem minden taxonon jelenik meg, de ha látható, akkor ez vékony fekete félholdszerű rajzolat. A hátulsó szárnyon a szegélyrajzolat külső pontsora gyakran, vörös szalagjának egyes foltjai már ritkábban, átütnek a fonákról. A rojtozat fölülről fehér, de a szárnyszegély mentén és az erek végződéseinél szürkés vagy barnás. A fonák alapszíne a krétafehértől a sötét galambszürkéig váltakozhat, de egyes esetekben lehet barna is. Tőtéri és sejtfolt nincs, csak igen ritka aberratív esetekben. A sejtvégi folt megnyúlt és akárcsak a szemfoltsor pontjait, amelyek finom karéj alakba rendeződtek, fehér gyűrűk ölelik. A szemfoltsor két alsó pöttye egyes példányokról hiányozhat. A szegélyrajzolat az elülső szárnyon általában elmosódott: a nyílhegyfoltok, a belső ívfoltsor és a vörös szalag alig kivehető, csak néhány taxon esetében erőteljes. A külső pontsor rendszerint nyújtott, hosszúkás foltokból áll. A hátulsó szárnyak tövét többnyire a négy tőfoltig terjedő kékes vagy zöldes pikkelyekből álló behintés fedi, a sejtvégi folt hoszszú, tompaszögben megtört. A szemfoltsor foltjait, akárcsak a tőtéri foltokat és a sejtvégi foltot, fehér gyűrűk ölelik. A hátulsó szárnyon fejlett nyílhegyrajzolatot találunk. Ez a sötétfonákú fajokon igen föltűnő rajzolati elem, míg a világosabb taxonokon eltűnik. A sapkafoltok és a külső pontsor közötti részt a vörös szalag, ami hol szétszakadozott, hol összefüggő, nem minden esetben tölti ki, ezért a fehér alapszín olykor igen szélesnek tűnik. A szegély mentén föltűnően díszlik a külső pontsor, ahol á 2-3-as és 3-4-es erek által határolt sejtekben fajoktól függően kisebb nagyobb fémeskék pikkelyekből kirajzolódott pontok láthatók (de el is maradhatnak). A szárnyakat finom, leheletvékony szegély keretezi. A rojtozat kissé sötétebb árnyalatú. Ivarszerv: Oldalnézetből a labides egyenes és keskeny, az igen vékony falces megtörik, és kissé elkeskenyedve párhuzamosan fut a labides-szel. A válva hosszúkás, fölső vége (processus exterior) erőteljes kampóban végződik. A penis elkeskenyedik. Szemből a labides kissé kifele görbül, fölső vége valamivel keskenyebb, a végén kis kampó van. A falces könyökben megtörik, vége ugyancsak kampós. A tegumen erőteljes, a furca hosszú és