Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 26 (1981) (Pécs, 1982)

Régészet - Maráz Borbála: A szkítakori őslakosság La Tene-kori továbbélése Kelet-Magyarországon (Régészeti adatok a Kárpát-medencei kelta–szkíta kapcsolatok kérdéséhez)

98 MARÁZ BORBÁLA mat, melynek során a szkítakori őslakosság kulturális önállósága megszűnt? 2. Mely leletek alapján beszélhetünk a késői szkítakori népesség és a kelták közvetlen kapcsolatáról? 3. Melyek a szkítakori őslakosság kulturális örökségét képviselő leletek a kelta emlékanyagban? 1. A probléma vizsgálatánál elsőként felvetődő kérdést, vagyis azt, hogy mikor történt a kelet-magyarországi kelta hódítás és a szkítakori őslakosság önállósága mikor szűnt meg, a LaTène-kori időrend kutatási eredményei alapján próbáljuk megválaszolni. A szkítakorral foglalkozó munkák ugyanis erről a kérdésről csak röviden és nagy általánosságban szoktak írni, annyira, amennyire ez Hunyady Ilona majdnem 40 évvel ezelőtt megjelent munkája és az addig előkerült és feldolgozott leletek, illetve Jan Filip kronológiai rendszere (amely Kelet-Magyarországot illetően teljes mértékben Hunyady I. eredményeire épült) alapján lehetséges volt. Eszerint az Alföld területén (Erdélyhez hasonlóan) még a LT С periódus elején sem jött létre tartós kelta megszállás; ez legfeljebb az i. e. III. század második felében következhetett be. A gyomai szórványleletek alapján feltételeztek ugyan egy korai kelta betörést, de azt már nem tartották valószínűnek, hogy ez történetileg jelentős lehetett volna, mert szerintük az Alföldet tömegesen megszállva tartó szkíták útját állták mindenféle kelta támadásnak.

3 Az újabban előkerült kelta leletek és a feltárt temetőrészletek alapján azonban a kelta megszállás időpontjáról másként kell vélekednünk; a LaTènekori leleteket vizsgálva a kelta hódítás a következőképpen rekonstruálható : A Kelet-Magyarország területén ismert legkorábbi kelta lelőhelyek közé azok tartoznak, ahol zárt síregyüttesekben a következő tárgytípusok fordulnak elő: korongosdíszű és álpecsétlős végű torquesek; tíz-hat-tagú hólyagos lábperecek; tömör és nyitottvégű, mélyített inda- és S-moivummal díszített bronz karkötők; babosdíszű bronzkarperecek; Sprofilú tálak; a korai duxi-típusú bronzfibulák kü3 Hunyadi (1944) 8-9., 49., 51.;]. Filip: Keltövé ve stfedni Evropë. (Praha 1956) 478—479., 506., 1. kép. Hunyady I. lelőhelytérképei alapján Z. Wozniak KeletMagyarország területén kisebb kelta lelőhelycsoportokat különített el, amelyeket, nézete szerint, hatalmas puszta területek választanak el egymástól (Z. Wozniak: Wschodnie pogranicze kultury latenskiej. [WroclawWarszawa-Kraków-Gdansk 1974] 31-36.). - Az alföldi szkíta és kelta népesség hosszabb ideig való egymás mellett éléséről, kontaktusáról: Párducz (1966) 90.; Párducz (1971) 588., 595-6. A kelet-szlovákiai hasonló problémáról: B. Benadik: Zemplin und die Frage der keltischen Besiedlung im nordöstlichen Teile des Karpatenbeckens. Arch. Rczhl. 23 (1971) 322-325. 4 W. Krämer: Das keltische Gräberfeld von Nebringen (Kreis Böblingen). Veröff. des Staatlichen Amtes für Denkmalpfl. Stuttgart, Heft 8 (Stuttgart 1964); U. Schaff: Frühlatenezeitliche Scheibenhaisringe von südlönböző variánsai; doboshátú és münsingehi-típusú bronzfibulák, valamint gomboslábú bronzfibulák (néha két gombbal), melyeknél a nagygombos láb plasztikus csigavonallal van díszítve. Gyakori e leletegyüttesekben a torqueseken, karpereceken és fibulákon az inda- és S-moivum, a triskeles és a lyra-motívum. Nemcsak az egyes tárgytípusok, hanem az egész leletagyüttesek analógiáit is az észak-svájci, a Rajna-vidéki és a sváb-bajor területek LT Вг-korú, a waldalgesheimi stílus elterjedési köréhez tartozó temetőiben találjuk meg.

4 Ez alapján a kelet-magyarországi legkorábbi kelta leletanyagot a LT В periódus, azaz az i. e. IV. század második felére datálhatjuk. A kelták tehát valamikor i. e. 340-330 között érkezhettek az Alföldre azzal a hódító hullámmal együtt, amely Pannoniát, a Kisalföld szlovákiai részét és Erdélyt is megszállta, s amelyre írott forrásokban is találunk utalást (Strabon és Arrianos adatai szerint i. e. 335-ben Alexandrosnál jártak követségben az Adria-vidéki kelták).

5 A LT B

2-korú kelet-magyarországi kelta temetők és telepek létrejöttével párhuzamosan az i. e. IV. század második felében ezen a területen a szkítakori kultúra egyeduralma és önállósága megszűnt, addigi települési rendszere gyökeresen megváltozott. Erre mutat az a tény is, hogy egyetlen olyan szkítakori temetőt sem ismerünk, amelyet a LaTène-korban is folyamatosan használtak volna. Mindössze néhány olyan szkítakori temető van a teljes keletmagyarországi területen, amelyben egy vagy két sír leletei tanúskodnak a hódító kelták megérkezéséről.

6 A Békéscsaba - iényesi szkítakori temető 77 feltárt sírja közül csak egyből került elő egy LT Btípusú tál (V. tábla 6) és egy másikból egy kelta urna kézzelformált változata, vagy inkább utánzata. A 467 sírós tápiószelei temetőben egy hamvasztásos sírnak voltak LT B/C-típusú fegyvermellékletei, két másik sírban pedig egy LT Cj-korú korongolt pseudokantharos illetve egy kelta tál volt a szkítakori mellékletek közt.

7 Ezen kívül a Hódmezővásárhely - kishomoki szkítakori temető 4 sírjában volt néhány, a LT С periódus kezdetére datálható kelta liehen Mittelrhein. Arch. Korrespondenzblatt 4 (1974) 151—156.; W. Kimmig: Ein Frühlatenefund mit Scheibenhalsring von Sulzfeld, Kr. Sinsheim (Baden-Württemberg). Arch. Korrespondenzblatt 5 (1975) 283-298.; F. Schwappach: Stempel des Waldalgesheimstils an einer Vase aus Sopron-Bécsidomb (Ungarn). Hamburger Beiträge 1/2 (1971) 131-172.; F. Schwappach: Zur Chronologie der östlichen Frühlatene-Keramik. Alba Regia 14 (1975) 109-141.; Jacobsthal: ECA 141-144.; J. Driehaus: Zum Grabfund von Waldalge^heim. Hamburger Beiträge 1/2 (1971) 101-113.; G. Zahlhaas: Der Bronzeeimer von Waldalgesheim, uott, 115-129. 5 Maráz (1977) 49-55. 6 Az itt és a továbbiakban tárgyalt DK-magyarországi lelőhelyek irodalmát lásd a Függelékben. 7 Párducz (1966) XXIX. t. 5, XXXIX. t. 41, LXX. L 1-10.