Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)

In memoriam - Dr. Bánszky Pál

DR. BÁNSZKY PÁL (1929. október 31. - 2015. június 13.) 1929. október 31-én született Kábán. Elemi iskoláit szülőhelyén, a polgárit Hajdúszoboszlón vé­gezte, majd Budapesten, a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1961-től folytatta felsőfo­kú tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1966-ban magyar-történelem szakos középiskolai tanári, 1968-ban művészettörténész diplomát szerzett. Ugyanitt védte meg kisdoktori disszertációját 1981-ben. 1958-1979 között a Népművelési Intézet Vizuális Művészeti Osztályának tudományos fő­munkatársa, majd az intézet főosztályvezetője, 1977-től a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szer­vezet tudományos munkatársa. 1978-tól megbízott, 1983-1990 között megyei múzeumigazgató volt. 1991-től a Magyar Naiv Művészek Múzeuma vezetője, innen vonult nyugdíjba 1999-ben. 1982-2007 között a Bács-Kiskun Megyei Népművészeti Egyesület, majd jogutóda, a Duna- Tisza Közi Népművészeti Egyesület alapító elnöke. Több mint egy évtizeden keresztül az 1982- ben létrehozott, országos hatókörű Népművészeti Egyesületek Szövetsége elnöke. 2002-től a Képzőművészeti Szakmai Kollégium tagja. 2007-től a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbe­li tagja, 2012-től az MMA Népművészeti Tagozat rendes tagja. Legjelentősebb munkái A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely létrehozása (1981), Kecskeméti Kép­tár megalakítása (1983), a Magyar Naiv Művészek Múzeumának megújítása (1977). Legjelen­tősebb gyűjteménygyarapításai a Bács-Kiskun Megyei Múzeumban: a Népművelési Intézetből valamint a Magyar Nemzeti Galériából naiv művészeti gyűjtemények áthozatala (1978-1979), Farkas István - Glücks Ferenc hagyatéka (1983), Tóth Menyhért-hagyaték. Magyar naiv alkotók felfedezése és gyűjtése 1960-1999 között, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely első gyűjte­ményei (1979-1983). 48 éven keresztül a Tokaji Művésztelep vezetője. Az amatőr művészeti élet meghatározó alakítója és szervezője. A Kábán működő ÁMK Mácsai Sándor Művelődési Ház amatőr képzőművészeti csoportjának - ma Bánszky Pál Képzőművészeti Csoport - egyik ve­zetője. Kézműves mesterségek alkotótáborának létrehozása az 1990-es években Jakabszálláson, majd 2000 után a tábor újjáalakítása Nagykőrös külterületén. Legjelentősebb kiállításai Magyar naiv művészet a XX. században. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1972. (Társrende­ző: F. Mihály Ida). Autodidakta cigány művészek. Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Székesfehérvár, 1974. Országos Képző- és Iparművészeti Kiállítás. Katona József Múzeum, Kecskemét, 1977. Magyar Naiv Művészek Múzeuma állandó kiállításának átrendezése (1978). Magyar Naiv Művészek. Miskolci Galéria, Miskolc, 1979. Élő Népművészet: X. Országos Népművészeti Kiállítás. Néprajzi Múzeum, Budapest, 1992. (Társrendező: Flórián Mária) 12 külföldi kiállítást rendezett a Magyar Naiv Művészek Múzeuma anyagából. Életművéhez több száz egyéni és csoportos kortárs képzőművészeti, tárgyi népművészeti tár­lat megrendezése fűződik az 1960-as évektől kezdődően a 2015-ben bekövetkezett halála előt­ti évekig. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom