Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Gaál K.: Divat vagy népművészet

a gazdagabb városiak vették. A második csoport fésűi (Nr. 14—25) a félegyházi középosztály számára készültek, a legegyszerűbbeket (Nr. 26—40) a divat után igazodó szegénység is meg tudta fizetni. Ugyanezt az ár szerint kialakult minőségi különbséget találtam meg Ausztriában is. Amikor az Amerikában feltalált bakelit 1900 körül átkerült Európába, lehetővé vált, hogy a kézimunkával készült fésűket műanyagból préseljék. Az olcsó tömegáru mindenki számára elérhetővé vált, és megszüntette a szociális különbségeket ezen a téren. Amikor az első világháború után a női hajviselet megváltozott, megszűnt a kontyfésű szerepe is. A történeti néprajz módszerével megállapíthatjuk, hogy Váradi Ferenc divatáru- készítő volt. Képessége, és vevőkörének anyagi helyzete szerint díszített árut állított elő. Ez az áru nem volt népművészet, hanem az európai divatminták visszaadása. A fésükés^ités A kézimunkával készült fésűkön végzett munkák a következő sorrendben történnek. I. A s^arubes^er^és : 1885-ig a helybéli mészárosoktól. Később a kecskeméti mészárosoktól és tímároktól szereztük be, sőt utóbb már Nagykőrösön a timárok és kereskedőktől: Megjegyzem, hogy akkor már a mészárosok a bőrrel együtt adták el a szarukat kilószámra, mivel úgy többet kaptak érte. — Az 1882 évig a K.k.Félegyházán, sőt bárhol is, az apróbb szárú kivételével, 10—12 krajczár drb. volt kapható, 1/4 részben magyar ökörszarvval keverve. Pár évvel később a magyar ökörszarú drb. már 35, 40—50 kr. A szép magyar tehén szárú drb. pedig 10—12 krz. volt és igy évről évre drágább lett a szárú, sőt itt helyben csak a szíjgyártóktól lehetett néhány darabot kapni: az 1890 es években már a magyar ökör szárú drb. 60 krz. volt. A magyar tehén szárú szebb drb. 20 krz. volt és somásabban csak Budapesten a nagykereskedőknél lehetett kapni: Az 1900 évben az ökörszarú drb. 1 flrt. volt, a magyar tehén szárú pedig 40 krz. drb.— Az apróbb t.i. (Sveiczer faj) és a 2—3 éves magyar fiatal szárú drb. már 10—15 krz. volt, holott azelőtt reáadásként hoztuk el.— A háború első két évében az üzlet pangott, de már 1916—1917 50—60 korona volt drb. és csak Budapesten lehetett kapni;— 1918—19 évben már 100—120 kor. volt a magyar ökörszarú. 1920 évben ugyanazon szárú ára 160 kor. volt drb., sőt a csekély apró szárúnak 60—70 kor. volt kilója.— A szárú beszerzéséről még megjegyzem, hogy bivalyszarút Erdélyországból hozattam többször. II. Már a szárút beszereltük: és hozzáfogunk a fésű készítéséhez. A szarukat behordjuk a műhelyben, előzőleg a csontot kiverjük baltával, azután egy pálcával megmérjük az üres rész hosszát. Belátás szerént több darabra elfűrészeljük a hozzávaló fürésszel, németül sróds^ag. Azután nagy vasfazék vagy üstbe belerakjuk, telehordjuk vízzel s alá erős tüzet gyújtunk. Egy óra hosszat forrni hadjuk, s akkor kezdődik a préselés. Vékonyra hasogatott száraz fa, szabadtűzhelyen vagy kandallóban egész nap ég, sőt egész héten. A szárú darabok jól megfődtek, darabonként vagy nyársra tűzve a szüntelenül égő lángon addig forgatjuk, mig kellő puha lesz. Levéve a nyársról, a kellő helyen a felvágó késsel snit^er felvágjuk.— Mindkét kezünkben 1 — 1 nagy présfogó és beleillesztjük a vágásba a fogók egyik ágát. Óvatosan szétterítjük a meleg darabot s a fogóban erősen tartva még bemelegítjük. Azután befogjuk a nagy préssatuba s ott kihűl, mig a következő darab Ш. már tábla be lesz fogva. Ezen munkálat igy tart, még az egész anyag készletünket fel nem préseltük. A préselést elvégezve, kiválasztjuk az elhasitandó táblákat s azokat kétfelé hasítjuk, azután az összes táblákat faj szerént kiválasztva, száradás végett a padlásra hordjuk. Kellőleg kiszáradva, akaratból I. kontyfésüt veszünk munkába — bizonyos mennyiséget lehozunk a műhelybe —. Nagyság szerént, némileg felrajzoljuk s a kivágó fűrésszel, aus^sneidpogen leszabjuk. Bizonyos ideig vizben áztatjuk. Amelyik darabnál szükséges, a kifaragó baltával phauhackel kifaragjuk, azután a kivakaróval krat^er kivakarjuk, némileg egyenlőre. Azután a mühelykonyhán vasedényben égő faszéntüzre jön. Addig forgatjuk a parázson mig puha lesz, akkor fadgyú vagy olajjal bekenjük s azután a finomító meleg vasfogóba illesztve a préssatuba erősen beszorítva 5—10 másodpercig a meleg fogóban, kvetsc^ange tartjuk. Ezután puhább lesz az anyag. Elveszti a nyersességét és a fehér színét, átlátszó lesz. A meleg fogóból kivéve és még puhábbra melegítve a sima vastáblák közé tett ágyra bettel lesz fektetve s egyenesre lesz nyomva a préssatuban. Ezen munkálat minden darabbal külön történik. 215