Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Mezősi K.: Kiskunfélegyháza településtörténete a XVIII. századi társadalma
MEZŐSI KÁROLY KISKUNFÉLEGYHÁZA TELEPÜLÉSTÖRTÉNETE ÉS XVIII. SZÁZADI TÁRSADALMA Tanulmányom Kiskunfélegyháza megtelepülésének vizsgálatával foglalkozik. Levéltári kutatásaim alapján ismertetem, hogy Alföldünk egyik legerőteljesebben fejlődő városa hogyan vert gyökeret a török hódítás következtében elnéptelenedett kiskunsági tájon. A kérdés társadalomtörténeti vonatkozásai különösen figyelemreméltók. A kiváltságait visszanyerő kun és jász területeken ugyanis a 18. század közepén a szabad parasztok népes társadalma alakult ki hazánkban, abban az időben, amikor az ország nagy része még földesurak birtokában volt, s a földet jobbágyokkal műveltették. A. jászkun szabad parasztság kialakulása egy évszázaddal elözj meg a jobbágyfelszabadítást. Kiskunfélegyháza megtelepülése egybeesik a jász és kun nép szabadságáért vívott küzdelem sikerre juttatásának idejével. így Félegyháza lakosai mindjárt megtelepülésük után pénzzel megváltott saját földjükön kezdhettek hozzá gazdasági életük megszervezéséhez, községi intézményeik kialakításához. Az élet megindulásának vizsgálata előtt azonban tekintsünk vissza abba az időbe, amikor Kiskunfélegyháza határa még lakatlan pusztaság volt. 1. KISKUNFÉLEGYHÁZA PUSZTÁI A KECSKEMÉTIEK BÉRLETÉBEN E fejezet adatai elsősorban gazdaságtörténeti vonatkozásúak. Kiskunfélegyházán kívül közvetlenül még egy várost érdekelnek: Kecskemétet. Utóbbi a közé a kevés alföldi helység közé tartozik, amely túlélte a török hódítás rendkívüli méretű, csaknem mindent megsemmisítő századait. A régi Félegyháza sok száz községgel együtt a pusztítás áldozatául esett. Hogy ezek a községek egykor léteztek, arról a török uralom megszűnése után — szórványos levéltári adatokon kívül — már csak a puszták nevei, a rajtuk talált templomromok, településmaradványok tanúskodtak. A puszták sorsát itt csak Kiskunfélegyháza településtörténetének leszűkített szemszögéből vizsgálhatjuk. De így is jellemző kép tárul elénk hazánk egyik jelentős tájának, a Kiskunságnak gazdasági helyzetéről. A helytörténeti adatok rávilágítanak ezenkívül a török kiűzése utáni korszak politikai viszonyaira, az osztrák kizsákmányolásra, elnyomó törekvésekre is. Hazánk felszabadítása a török uralom alól az évszázadok óta néptelen pusztaságokon az élet újrakezdésének lehetőségét teremtette meg. A töröktől visszafoglalt területek még sokáig lakatlanok maradtak. Ember is alig kcrülközött a benépesítésükre. Ezt a helyzetet, a telepítés lehetőségét is a bécsi kormány tudvalevőleg a maga politikai és gazdasági céljainak megvalósítására igyekezett felhasználni. Az ország nagy lakatlan területeit elsősorban idegenekkel, főképp németekkel akarta betelepíteni. A magyar ellenállási mozgalmak, „rebelliók" erejét így akarta végképp megtörni. A Buda környéki, dunántúli, délvidéki és tiszántúli gazdagon termő földekre történt idegen telepítések után is a Duna—Tisza közének pusztái, elsősorban a kiskun puszták még sokáig néptelenek maradtak. Ez a homokbuckás táj, jobbára marhalegelő az idegen telepeseket nem vonzotta. így maradtak meg ezek a belső, magyar település számára. Kiskunfélegyháza pusztái is még lakatlanok voltak. A török kiűzése után több mint fél évszázadig Félegyházát és a vele szomszédos pusztákat a Jászságból és a Kiskunság déli részéből, a Kiskundorozsma mellett levő Ellésből jött telepesek 1743-ban szállták meg. A török kiűzésétől eddig az időig, Félegyháza 331