Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Mezősi K.: Kiskunfélegyháza településtörténete a XVIII. századi társadalma

MEZŐSI KÁROLY KISKUNFÉLEGYHÁZA TELEPÜLÉSTÖRTÉNETE ÉS XVIII. SZÁZADI TÁRSADALMA Tanulmányom Kiskunfélegyháza megtelepülésének vizsgálatával foglalkozik. Levéltári kutatásaim alap­ján ismertetem, hogy Alföldünk egyik legerőteljeseb­ben fejlődő városa hogyan vert gyökeret a török hó­dítás következtében elnéptelenedett kiskunsági tájon. A kérdés társadalomtörténeti vonatkozásai különösen figyelemreméltók. A kiváltságait visszanyerő kun és jász területeken ugyanis a 18. század közepén a szabad parasztok népes társadalma alakult ki hazánkban, ab­ban az időben, amikor az ország nagy része még föl­desurak birtokában volt, s a földet jobbágyokkal műveltették. A. jászkun szabad parasztság kialakulása egy évszázaddal elözj meg a jobbágyfelszabadítást. Kiskun­félegyháza megtelepülése egybeesik a jász és kun nép szabadságáért vívott küzdelem sikerre juttatásának idejével. így Félegyháza lakosai mindjárt megtelepü­lésük után pénzzel megváltott saját földjükön kezd­hettek hozzá gazdasági életük megszervezéséhez, köz­ségi intézményeik kialakításához. Az élet megindulásának vizsgálata előtt azonban tekintsünk vissza abba az időbe, amikor Kiskun­félegyháza határa még lakatlan pusztaság volt. 1. KISKUNFÉLEGYHÁZA PUSZTÁI A KECSKEMÉTIEK BÉRLETÉBEN E fejezet adatai elsősorban gazdaságtörténeti vo­natkozásúak. Kiskunfélegyházán kívül közvetlenül még egy várost érdekelnek: Kecskemétet. Utóbbi a közé a kevés alföldi helység közé tartozik, amely túl­élte a török hódítás rendkívüli méretű, csaknem min­dent megsemmisítő századait. A régi Félegyháza sok száz községgel együtt a pusztítás áldozatául esett. Hogy ezek a községek egykor léteztek, arról a török uralom megszűnése után — szórványos levéltári ada­tokon kívül — már csak a puszták nevei, a rajtuk talált templomromok, településmaradványok tanús­kodtak. A puszták sorsát itt csak Kiskunfélegyháza tele­püléstörténetének leszűkített szemszögéből vizsgál­hatjuk. De így is jellemző kép tárul elénk hazánk egyik jelentős tájának, a Kiskunságnak gazdasági helyzetéről. A helytörténeti adatok rávilágítanak ezen­kívül a török kiűzése utáni korszak politikai viszo­nyaira, az osztrák kizsákmányolásra, elnyomó törek­vésekre is. Hazánk felszabadítása a török uralom alól az év­századok óta néptelen pusztaságokon az élet újra­kezdésének lehetőségét teremtette meg. A töröktől visszafoglalt területek még sokáig lakatlanok marad­tak. Ember is alig kcrülközött a benépesítésükre. Ezt a helyzetet, a telepítés lehetőségét is a bécsi kormány tudvalevőleg a maga politikai és gazdasági céljainak megvalósítására igyekezett felhasználni. Az ország nagy lakatlan területeit elsősorban idegenekkel, fő­képp németekkel akarta betelepíteni. A magyar ellen­állási mozgalmak, „rebelliók" erejét így akarta vég­képp megtörni. A Buda környéki, dunántúli, dél­vidéki és tiszántúli gazdagon termő földekre történt idegen telepítések után is a Duna—Tisza közének pusztái, elsősorban a kiskun puszták még sokáig nép­telenek maradtak. Ez a homokbuckás táj, jobbára marhalegelő az idegen telepeseket nem vonzotta. így maradtak meg ezek a belső, magyar település számára. Kiskunfélegyháza pusztái is még lakatlanok voltak. A török kiűzése után több mint fél évszázadig Félegy­házát és a vele szomszédos pusztákat a Jászságból és a Kiskunság déli részéből, a Kiskundorozsma mel­lett levő Ellésből jött telepesek 1743-ban szállták meg. A török kiűzésétől eddig az időig, Félegyháza 331

Next

/
Oldalképek
Tartalom