Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

III. A Holzmann ősök

Dédapám viszont el volt szánva az esküvőre, ezért belement ükapám ajánlatába. A „végkielégítés”-en kívül, egy bizonyos ideig havonta egy kisebb összeget („apanázst”) is kapott ükapámtól. így dédapám és családja egyelőre anyagilag el volt látva, de ennek a következménye az volt, hogy elszakad a Holzmann család többi tagjától. Tehát nagyon magas árat fizetett azért, hogy dédanyámat elvehesse. Ebből is lehet látni, hogy milyen nagy volt a szerelem dédnagyszüleim között. Persze, nem tudom, helyesen írtam-e le ezt a regénybe illő családi tragédiát, de édesanyám elbeszélése alapján legjobb tudomásom szerint ábrázoltam a történteket. Hogy tényleg így lehetett, mutatja, hogy édesanyám sem tudott semmit a bécsi Holzmannok további sorsáról, tehát úgy látszik, minden kapcsolat megszakadt.

Az ükapámtól kapott pénzek ellenére dédapámnak gondoskodnia kellett felesége és leendő családja anyagi biztonságáról, ezért kereseti lehetőségre kellett gondolnia és valamilyen jövedelmező foglalkozás után néznie. A házassági okiratban mint foglalkozás „magántisztviselő” (Privatbeamter) volt bejegyezve. Ez arra utal, hogy magánvállalatban, valószínűleg apja üzemében volt alkalmazva, esetleg csak névleg, valamilyen adminisztratív beosztásban. Persze, ez megszűnt az apjával történt szakadással. Tehát új munkaadót kellett találnia.

Abban az időben, az életformák korszerűsítése és a műszaki haladás jegyében, az államnak néhány nagyjelentőségű és nagy anyagi beruházást követelő új szolgáltatást kellett a társadalom számára berendeznie és biztosítania. Ilyen volt pl. a vasút, valamint a posta és a távírás. Ezen állami szolgáltatásoknak általános, az egész országot behálózó berendezése sok új munkahelyet teremtett, amelyek, ha talán nem is magas, de legalábbis biztos jövedelmet kínáltak az alkalmazottaknak. A szolgáltatások üzemeltetési költségeit az államnak kellett fedeznie. Amellett bizonyos társadalmi tekintélyt biztosított az állami alkalmazás és a munka is kellemes volt, különösen, ha irodai munkakörben lehetett elhelyezkedni.

A leírt okokból dédapámnak egy ilyen állás előnyösnek látszott, és ezért 1864-ben belépett az osztrák császári és királyi Távírószolgálatba (k.k. Telegrafen-Dienst) mint tisztviselő. Hogy ezt a pályát választotta, abban talán Willibald Thünl barátjának is szerepe volt, aki a házassági okiratban mint tanú szerepel, és akinek a foglalkozása „távirdai tisztviselő” (Telegraf-Beamter) volt. Dédapámnak, kiképzése után, amelynek során meg kellett tanulnia a műszaki berendezések kezelését, a morzézást, valamint az adminisztratív és pénzügyi feladatok ellátását, első szolgálati helyként Pozsony városát jelölték ki, amely az akkori Magyarország nyugati határán, Bécstől kb. 60 km-re feküdt. Magyarország közjogi státusa akkoriban nem volt önálló királyság, hanem a levert 1848/49-es szabadságharc után egyszerűen be lett sorolva az osztrák tartományok közé.

137