Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HISTORIOGRÁFIA - KATONA CSABA: Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról és (főleg) egyebekről

Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról… 37 lözhetetlenül kellett az a sokéves levéltári rutin, amelyet az egyes városok iratanyagával

foglalkozó levéltárosok a dokumentumokkal végzett napi rutinmunka során szereztek

meg, példának okáért a segédletek készítésekor. Így tehát – véltem és vélem – ők a

leghivatottabbak e száraznak tűnő, semmilyen történetírói iskolához nem kötődő, nagy

elméletekhez nem csatolható, ám gazdagon adatolt kötetek megírására. Eredményeik

alapján ugyanakkor majd a történészek aratják le látványosan a babért, akik egy-egy lábjegyzetben utalnak majd vissza elegánsan a sokéves munka eredményeire. Utólag

belátom, hogy ezt aligha ennél a folyóiratnál kellett volna fokozottan hangoztatnom,

de adott helyzetben a köteteket tekintettem fontosnak és nem azt, hogy hova szánom

a recenziót; s mivel akkor ezt nem tekintettem szempontnak, így született meg életem

első kézirata, amelyet visszautasított egy szerkesztőség. * * * Rátérve a konkrét művekre, a Pireneusoknál fekvő, alig több mint 200 lakosú délfrancia falu, Montaillou a 14. század elején egyike volt azon falvaknak, ahol még elevenen élt a Dél-Franciaországban lábra kapó, majd évtizedeken át a térséget uraló kathar

(albigens) eretnekség. XII. Benedek pápa pápasága idején, 1318 és 1325 között került

sor arra, hogy a települést úgymond megtisztítsa a hatalom – adott esetben a katolikus egyház – e „fertőtől.” Ilyesmire korábban is volt példa, 1308-ban a ma csodálatos,

épen maradt városfalairól ismert Carcassone inkvizítorának utasítására a falu teljes felnőtt lakossága az inkvizíció börtönébe került, ahol éveken át voltak kitéve a „faggató-

zásnak”. A vallomásokról részletes feljegyzések születtek; hat vaskos kötetet tettek ki.

Ennek fele maradt meg napjainkig a Vatikánban, és 1966-ban adta ki e forrásokat Jean

Duvernoy.

10 Emmanuel Le Roy Ladurie e kiadás alapján írta művét. Ennek a – középkor forrásadottságait tekintve – különösen páratlan gazdagságú

forráscsoport értékeinek kiaknázása roppant hálás feladatnak bizonyult, Le Roy

Ladurie műve máig ragyogó ikonja a társadalomtörténet egészének. Célja világos volt:

a sajátos körülmények között keletkezett dokumentumokat, amelyek a hétköznapi élet

olyan elemeit, rezdüléseit rögzítették – amelyeket egyébként máskor soha, senki (főleg

nem a kor írásbeliségének viszonyai között) nem jegyzett volna le –, több tudományág

módszertanát ötvözve a lehetőségek szélső határáig feldolgozni. A vallomások lényegében a falusi/kocsmai pletykák szintjéig örökítették meg az elhangzottakat az inkvizí-

ció karmában vergődő emberek vallomásai alapján. Nem a hatalom és a falusiak viszonyára helyezte hát a hangsúlyt, jóllehet e „viszony” keletkeztette a forrásokat, hanem Montaillou lakóinak mindennapjaira, belső világára. (E ponton érdemes utalni rá,

hogy napjainkban Kövér György az, aki a tiszaeszlári peranyag alapján a helyi zsidó hitközség életének részleteit elemzi hasonló módszerességgel. A per iratanyaga számos

apró, máshol le nem jegyzett apró adatot őrzött meg.) Az inkvizíciónak „köszönhetően” fény derült a falu lokális viszonyaira, a hatalmi konstellációkat is beleértve, különös tekintettel a Clergue-klán viselt dolgaira. A

visszaélésekre, korrupt ügyletekre, a de facto igen szabadosan értelmezett, áthágott erkölcsi korlátokra stb. Lényegében a formális keretek mögött lepelben meghúzódó, a

társadalmi rend, a keresztény világnézet által megszabott, nyíltan el nem vetett szabá- 10 DUVERNOY, JEAN: Le registre d'inquisition de Jacques Fournier (Eveque de Pamiers), 1318–1325. Toulouse, 1966.