Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - ADATTÁR - Seereiner Imre: Úriszéki bíráskodás a Károlyiak salánki uradalmában a XVIII. század végén / 399–416. o.

1783-ban az úriszék jegyzőkönyve egy Salánk községnek kiadott rendeletet rögzít. Az 1. pont szerint az uraság ezúttal a kötelező napszámon felül teljesített napokat jóvá­írja, de a jövőben a községnek az urbariális adózáshoz kell tartania magát. A 2. pont ki­mondja, hogy a földesúr a földjéből feltört területen termelt gabona után a kilencedre három évre visszamenőleg igényt tart. (5) Felszólítják Komjáti Kasup Mihalynét, hogy teljesítse úrbéri terheit, mivel méltányosságból hozott mentesség ideje lejárt és már munkát végezni tudó gyermekei vannak. (6) 1795-ben a salánki református egyház kérelme ügyében döntenek. Hivatkoznak az 1783. évi úriszéki döntésre, amely csak egy évre adott mentséget az úrbéri terhek alól. Egyébként urbariális jobbágy telekről van szó, nem pedig egyházi telekről; ezért a tizedet továbbra is viselni kötelesek. (7) Az úrbéri szolgáltatások körébe tartozó tized és kilenced ügyek ugyancsak nagy szám­ban fordulnak elő. 1783-ból az első ügy a salánki református egyház harangozójának a kilenced elengedése iránti kérelme, melynek különleges méltányosságból további, maga­sabb rendelkezésig helyt adnak. (8) Boros Ferenc vári lakos kérelmét a dézsmaszék elé utalják: ha az ott hozott döntést a szőlősgazda sérelmesnek találja, akkor az ügy a vármegye elé kerül. (9) Az 1797-ben tartott úriszéken a salánki plébános kéri, hogy azokat a földeket, ame­lyeket vett, mentsék fel a dézsma alól. Döntés: a parochiához tartozó földek után a plé­bános és a kántor kilencedet nem tartozik fizetni, viszont a bérelt földek után a plébános, kántor és a lakosok is kilenceddel tartoznak. (10) Egy másik kérelemben két salánki lakos kéri szőlője dézsma alóli mentességét megállapítani, mivel a mentességet bizonyító okiratok elégtek. Az uraság tisztje bizonyítja, hogy a gazdákat valóban felmentették a dézsma alól, azonban ez csak arra elégséges, hogy ez évben mentesüljenek a dézsma alól. Jövő szüretig újabb bizonyítékokat kell beszerezniök. (11) Az 1798-as úriszék előtt Hun András és társai kérik, hogy a salánki hegyen levő szőlőik után továbbra se kelljen dézsmát fizetni. Az ügyet az úriszék 1797-ben már tárgyalta és végzésében ez évig adott időt a bizonyításra. További haladékot kaptak Szent Gergely napjáig, hogy mentességüket okiratokkal bizo­nyítsák. (12) Igen bonyolult kérdéseket vetnek fel a földhasználattal, irtásföldekkel kapcsolatos ügyek. 1797-ben a karaszói uraság emberei panasszal fordulnak az úriszékhez, miszerint Kopány úr őket az irtások használatától tiltja, tőlük elveszi, Tóth Jánost 24 pálcával meg is büntette. Az ügy elintézését az uraság elé utalják, de az úriszék a földeket továbbra is használatukban hagyja, egészen a döntés megszületéséig. (13) 400

Next

/
Oldalképek
Tartalom