Levéltári Híradó, 2. (1952)
Levéltári Híradó, 2. (1952) 1. szám - CIKKEK - Léderer Emma: A történész-levéltáros képzés kérdései Magyarországon / 32–35. o.
-?* CIKKEK. A történész-levéltáros képzés kérdései Magyarországon 4 jastgy&r levéltárügy átszervezésének kérdéseivel és igy a levéltáros képzés problémáival is Magyarországon lényegileg csak a fordulat éve után kezdtek el foglalkozni, A felszabadulást közvetlenül követő években a burzsoáziának az államhatalomban való részesedése nagy hatással volt egész levéltár-ügyünkre. 4 Szovjetunió tapasztalatait, a levéltáraknak ott végrehajtott központosítását Magyarországon egyáltalán nem vették át* sőt olyan gondosan eltitkolták, hogy erről még legjobb szándékú levéltárosaink sem tudtak semmit. Az 19^7-es levéltári törvény teljes egészében a burzsoá és feudális maradványok konzerválását jelentette a magyar levéltárak szerkezetében. Ennek a cikknek nem célja, hogy rámutasson ennek tragikus következményeire, arra, hogy ez számtalan levéltár pusztulását, a levéltáros munka nagymérteid stagnálását jelentette, és hogy igen sok levéltár állagában lényegében nagyobb károkat okozott, mint maga a pusztító háború. Amit le kivánunk szögezni; 19^8-ig a magyar levéltárügy vonalán lényeges változás nem történt, legkevésbbé a levéltáros utánpótlás kérdésében. Vessünk most már egy pillantást arra, hogyan állott a levéltáros képzés Horthy-ááagyarországon. A levéltárak személyi állományában éles határvonalat kell vonnunk az Országos Levéltár és a vidéki levéltárak között. Az Országos Levéltár személyzete az ellenforradalmi időszakban azokkal a fiatal történészekkel bővült, akik tanulmányaik folyamán a történész- kutatómunka iránt érdeklődést mutattak. Az u.n. Gyüjteményegyetem, majd a Memzeti Muzeum felállításával a nem tanárnak készülő történészek számára könyvtárakon kivül - úgyszólván az egyedüli hely az Országos Levéltár volt. 1918 előtt lényegében azonos volt a helyzet, de akkoriban még erősebben éltek a nagy, - leginkább középkori ~ forráskiadványok hagyományai és igyra történészeket mindinkább érdekelte a kimondottan leveltárosmunka. Az ellenforradalmi időben a levéltárba kerülő ifjú történészek jelentős része a levéltárat csupán saját kutatómunkája szempontjából értékelte és a levéltáros munkát megvetette. A régebbi szakemberek viszont a levéltári munka teljes öncéluságát hirdetve, annak a történetkutatástól való elszakitására törekedtek. A két tábor kőzett a harcok olyan formában is dúltak, hogy a szakemberek nem tartották alkalmasnak a történészeket a levéltáros munkára, a levéltári anyagot velük nem is ismertették - erre persze gyakran ifjú történészeink nem is törekedtek - s végül a levéltárak állaga, az egyes fondók lényege csak néhány ember előtt volt ismeretes, akik ezt a tudásukat gyakran halálukkal sirba vittek. Ekként az olyan levéltáros szakembereknek, akik egyúttal jó kutatótörténészek is voltak,csak