Levéltári Közlemények, 77. (2006)

Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2. - KILÁTÓ - Vámos Péter: Nyitás a kínai külügyminisztérium levéltárában / 223–228. o.

VÁMOS PÉTER NYITÁS A KÍNAI KÜLÜGYMINISZTÉRIUM LEVÉLTÁRÁBAN Magyarországon, sőt általában a nyugati világban ritkán hallani kínai levéltárakról. Pontosabban arról sokan és sokat írnak, hogy mennyire hozzáférhetetlenek a kínai archívumok, hogy a kommunista kínai rezsim milyen szigorúan őrzi az 1949. évi államalapítás óta keletkezett dokumentumokat, arról azonban szinte semmit, hogy mihez lehet hozzáférni ezekben a levéltárakban. Tény, hogy a Kínai Népköztársaság (KNK) megalakulása óta keletkezett okmányokat sokáig szinte lehetetlen volt megismerni. Az elmúlt évtized reformpolitikája azonban a levéltárak — legalább részleges — megnyitását is magával hozta. A nyitás azt a furcsa helyzetet is oldotta, hogy a KNK külpolitikájának (és részben történetének) tanulmányozásához a forrásellátottság külföldön sokkal jobb, mint Kínában. Másutt, beleértve a közép- és kelet-európai, egykori szocialista országok levéltárait, a kutatók számos olyan irathoz férhetnek hozzá mindenféle korlátozás nélkül, amelyek Kínában máig titkos minősítésűek. Nem lehet véletlen tehát, hogy az első lépéseket a kínai Külügyminisztérium tette meg. 2004. január 16-án a kutatók számára hozzáférhetővé tette az 1949-1955 között keletkezett iratok egy gondosan megválogatott részét, majd ez év május 10-én az 1956-1960 között keletkezett iratok 40%-át, és a tervek szerint két éven belül felszabadítja az 1961-1965 közöttiek egy hányadát. A nyitást követő első félévben körülbelül kétszáz látogató járt az intézményben. Eleinte újságírók érdeklődtek, majd hivatalos ajánlólevéllel rendelkező kutatók is jöttek: amerikai professzorok, Kínában tanuló külföldi ösztöndíjasok, diákok. A 2004. évi lépést kétféleképpen lehetett megítélni: az optimisták szerint „megtört a jég", hiszen a KNK történetében először nyílt meg egy központi kormányzati intézmény levéltára, a cinikus (vagy talán realista?) viszont azt látta, hogy kizárólag a tartalmilag semleges, jórészt teljesen jelentéktelen iratok esetében oldották fel a titkosítást, sőt az átminősített iratoknak is csupán a harmadát, összesen 4259 tételt lehet kutatni. (Az ember nem is értette, hogy mit jelent a titkosítás feloldása, ha az iratok továbbra sem hozzáférhetők.) A legtöbb irat a Protokoll Osztály, a Sajtó Osztály és a Nemzetközi Szerződések Osztálya anyagából került ki, vagyis „érdemi" információt meglehetősen keveset tartalmazott. Ráadásul az iratokhoz való hozzájutás körülményes és meglehetősen drága volt. Egy tétel megtekintése öt jüanba (1 jüan kb. 27 forint) került, másolatot pedig csak az iratok töredékéről lehetett kérni laponként újabb tíz jüanért. A tárgyalási jegyzőkönyvek, a kínai vezetők kézírásával készült írások, illetve a táviratok tiltás alá estek. 2004. évi naplóbejegyzésem szerint „A levéltár »megnyitása« jól jellemzi a kínai politika mai állapotát. A nyitás egyrészt szimbolikus tett, amely azt a látszatot kelti, hogy a kínai vezetés folytatja a nyitás politikáját, ugyanakkor tarLevéltári Közlemények, 77. (2006) 2:223-228.