Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Benda Kálmán: Egy új forrástudomány: a pszichografológia / 61–76. o.

Egy új forrástudomány, a pszichografológia 65 Báthory Zsigmond gyóntatója „naturae defectus"-ról írt, s ezt látszanak megerősí­teni Mária Krisztiernának anyjához írott levelei is, amelyekből megtudjuk, hogy a házasság sohasem consummáltatott. Báthory András bíboros úgy tudta, hogy „sem­mi afféle dolga nem volt" feleségével. „Ki fejti meg a talányt annyi ellentmondó ha­gyomány közt?" — kérdezte már a főhercegnő első életírója, Szilágyi Sándor is 15 . Annyi bizonyos, hogy a fejedelem már a házasságot követő napokban szinte menekült felesége eló'l. Mindent elkövetett, hogy szabaduljon otthonról, s valósággal kereste az alkalmat az állandó távoli háborúskodásra. Magatartásán egy korábban nem ismert határozatlanság lett úrrá, összevissza intézkedéseket tett, s alig egy évvel az esküvő után lemondott trónjáról; és miközben házasságának pápai felbontását kérte, országát átadta a császárnak. Egy félév sem telt azonban el, katonai puccsal visszatért, majd néhány hónap múlva újra lemondott és ezt a játékot 1601-ben meg­ismételte, teljes zűrzavarba és anarchiába taszítva ezzel a fejedelemséget. A pszichografológiai vizsgálattal arra kerestünk választ, hogy mi történt Báthory Zsigmonddal, mi okozta benne a nagy törést. A vizsgálat azt állapította meg, 16 hogy a történelmi családnak ez az egyik utolsó tagja külsőleg férfias, sőt robusztus, de belül hisztériás, neuraszténiás volt. Az átlagosnál jóval nagyobb tehetséget, finom művészi érzéket és szenzibilitást örökölt, de ehhez szenvedélyes, szertelen természet járult, s igen labilis idegállapot. Uralkodói egyéniség volt, de öntudata makacssággal, hiúsággal, hovatovább mániákus akaratossággal vegyült. Alkalmazkodni egyre kevés­bé volt hajlandó, ellenvéleményt nem tűrt, saját depressziós hangulatain nem tudott úrrá lenni, s kegyetlenség ütközött ki magatartásában, zsarnokká vált. „Élete állandó lázban égett, s — talán valamely betegség következtében is — 23 éves korában már kiélt ember, az írása aggastyánt mutat. Ekkor döbbent rá, hogy férfiereje cserben hagyta, impotenssé vált. Ez a felismerés lelkileg teljesen összetörte; az sincs kizárva, hogy vérbajos volt." Mindehhez tegyük hozzá: ez a lelki összeroppanás hatott ki politikai és uralkodói magatartására, s vált Erdély katasztrófájává. A pszichografológiai vizsgálat Báthory Zsigmond kormányzatának egy másik vitatott kérdéséhez is adalékot szolgáltat. Annakidején — a kortársi véleményekkel ellentétben — magam is úgy véltem, 17 hogy a szinte még gyermek fejedelem rendkívül keménykezű uralma mögött valójában anyai nagybátyja, Bocskai István, majd később a hatalomvágyó kancellár, Jósika István állt; ők sugallmazták volna a politikai ellenfelek kivégzését. Az írásból levont tanúbizonyság ellene mond ennek a föltevés­15 Weiss Mihály véleménye: Liber annalium raptim scriptus per Michaelem Weyss. Deutsche Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens. Neue Folge. Herausgegeben vön E. v. Trauschenfels. Kronstadt, 1860. 148.1.; Báthory András nyilatkozatára: Szamosközy István történeti maradványai. Kiadta Szilágyi Sándor. IV. Bp., 1880. (Monumenta Hungáriáé Historica II/XXX.) 91. 1.; Carillo levele Zsigmondhoz, Tasnád 1596. szept. 24: Carillo Alfonz jezsuita atya levelezése és iratai. Közre­bocsátja Veress Endre. I. k. Bp., 1956. (Monumenta Hungáriáé Historica I/XXXII.), 191.1. — Ér­dekesek Carillónak Mária Krisztiernához írt levelei is, melyeket Veress nem ismert, s amelyek má­solatban az Országos Levéltárban (a továbbiakban: OL) találhatók: Gévay Antal gyűjteménye, 4. fasc. — Mária Krisztierna anyjához írt leveleit említi osztrák biográfusa Reissenberger K.: Prinzessin Maria Christierna von Innerösterreich. 1574—1621. Graz, 1882. 17. s köv. 1. —A különböző mende­mondákra ld. Szilágyi Sándor: Egy no a trónon. Rajzok és tanulmányok. I. Bp., 1875. 93. s köv. 1. (az idézett mondat a 117. 1-on) és Szádeczky Lajos: Báthory Zsigmondné. Századok 1883. 130. s köv. 1. 16 A vizsgálat alapjául szolgáló írásokat az 1588—1598-as időközből válogattuk: OL, M. Kamarai Levéltár E 204 Missiles. Báthory Zsigmond I— V. Pallium; P 168. Eszterházy cs. hg-i ágának lt. Rep. 77. Fasc B és R 274; Magyar Tudományos Akadémiától átvett iratok 120 Fasc, XXI. köteg. 17 Benda K.: Bocskai István. Bp., 1942. 52. s köv. 1. 5 Levéltári Közlemények

Next

/
Oldalképek
Tartalom