Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Szepesi Kamara tisztviselői a XVII–XVIII. században / 193–236. o.

A SZEPESI KAMARA TISZTVISELŐI A XVH-XVIII. SZÁZADBAN A XVII—XVIII. század folyamán kialakult magyar hivatalnokréteg eredete, életviszonyai és szerepe tekintetében nem egy olyan kérdés merül fel, melynek tüzetesebb vizsgálata hozzájárulhat a korbeli hivatali életről alkotott kép teljesebbé tételéhez is. Ez leginkább az egyes hivatalok személyzeti viszonyainak elemzése útján érhető el, annál is inkább, mivel a XVII—XVIII. századi magyar államhivatalok nemcsak típusaik és funkcióik, de társadalmi hátterük szerint is igen változatos arculatot mutattak. Az egyik ilyen, a XVII. és XVIII. században jelentős szerepet játszó magyar királyi pénzügyigazgatási hivatal, a szepesi kamara, vagy ahogyan tényleges jogi helyzetének ez jobban megfelelt: szepesi, illetve kassai kamarai adminisztráció esetében abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy és háromnegyedszázadot átfogó, egységes szempont szerint készült forrás áll a rendelkezésünkre, mely e hivatal tisztviselőkaráról áttekintést nyújt. Ez az archontológia tulajdonképpen naplószerű félj egy zéskönyv, melybe a hivatalnokok szolgálatba lépését, eltávozását, gyakran későbbi sorsát bejegyezték és a hivatallal mint ilyennel történt jelentős eseményeket is, kronológiai sorrendben: olykor teljes státusokat, királyi rendelkezéseket is bemásoltak. Mégsem tekinthető igazán hivatalos okiratnak, hanem valószínűleg inkább a szepesi kamara tisztviselői karánál rendkívül erős közösségi szellem terméke, mely megfogalmazásában magán viseli a barokk korszak stílusjegyeit. Valamelyik a XVII. század első felében élt hivatalnok, talán Raisz János történetírói-krónikási ambíciójának köszönheti létrejöttét, s később folyamatosan továbbvezették, éppen a kamara legjelentékenyebb, ha nem is legmagasabb állású tisztviselői. Ilyen krónikák a korszak irodalmának történetében nem ismeretlenek s nem ismeretlen maga a műfaj sem. Archontológiánk semmiféle intim megjegyzést nem tartalmaz, megelégszik a tisztviselői karra vonatkozó események regisztrálásával, hasonló az egyházi história domusokhoz. Noha különböző kezek írása — 1648-ig Raisz János, majd 1664—65ben Bárczy Márton, 1685 körül Gundelfinger János, később a XVIII. század első negyedében Ternyey János, majd Insom Keresztély, Thurzó György és még mások vezették — a feljegyzések szellemében és a kifejezés módjában meglepő egység jellemzi: katolikus világnézet, aulikus magatartás, de ugyanakkor határozott rendi nacionalizmus is; a megjegyzésekben itt-ott erős kassai és északkelet-magyarországi regionális öntudat érezhető. Adatainak megbízhatóságát más levéltári, kétségtelenül hivatalos források adatai támasztják alá egy-két évszám eltéréssel. A kötetnek eredeti címe nincs, kései kéz írásával a „Scepusiensis Camerae Status Personalis 1604—1770" címet viseli, terjedelme 77 fólió (eredetileg 128