Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróg Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.)

Széchényi Benedek két fiáról nem szóltunk eddig : Ferencz­ről és Benedekről. Az előbbi rövid életű lehetett, csak a Bakócz Tamástól való házvételt tárgyaló 1518-ik évi oklevél említi. Azon Széchényi Tamás és Mihály atyjának tehát, a kiket az esztergomi káptalan 1566-ban új adomány czímén bevezet Alsó­Szécsénykeés Becske egy-egy birtokrészébe, Benedeket kell tarta­nunk. Ebbeli véleményemet támogatja az a körülmény, hogy a csa­lád sok tagja közül csak neki vannak földjei Becskén. Láttuk, hogy­1505-ben, a midőn a szentbenedeki konvent Szobi Mihályt beiktatta Toldi Lando Miklós felsőberczeli és becskei részeibe, az utóbbi hatá­rainak megjelölése ellen Széchényi Benedek ellentmondott. Láttuk továbbá azt is, hogy az 1542-ik évi hadi járulék-lajstrom szerint a becskei birtokos nemesek között Széchéiíyi Szénásy István özve­gyén kívül a családból csak neki vannak földjei. Becskével már 1254-ben találkoztunk, monostorához közel terültek el a IV. Béla által András ispánnak adott földek. Kis falucska volt, a pápai tizedlajstromok sem emlékeznek meg róla; valamelyik nemzetségnek volt ősi birtoka. Az ott lakó családok tagjai közül 1391-ben találkozunk Becskei Venczellel ; 9 4 1408-ban Nógrád megye előtt Becskei Miklós fia, Zsigmond megegyezik Mar­czali Istvánnal és Pribéli Dancs fia Miklós fia Lászlóval. 0 0 1391-ben Fogacsi Lőrincz felső- és alsófogacsi földjei felét 32 forintért elzálo­gosítja Berezeli Landónak és Becskei Benedek fiai, Jakab és János­nak és ezen Jakab fia, Ozsvárnak. J A XV. század közepén találjuk itt az első nyomait a törzs­vagyon feloszlásának. Ekkor már mások is szereznek itt földeket. 1440-ben Köbölkúti Ozsvár fiai becskei telkeit és 2 zsellérhelyét elzálogosítja az említett Becskei Ozsvárnak. 9 7 1454-ben Becskei Kún Miklós királyi emberjelölt Agárdra. 1502-ben a Petőfalvi Pető-család is birtokos Kövesden, Répáson és Kisbecskén. 9 b Vétel vagy házasság által juthatott tehát Széchényi Benedek is a becskei két nemesi telekhez. Az egész községi542-ben még 21 telek­ből állott: 3 a Ráskayaké, 3 Lónyay Péteré, 7 a Ragyolczyaké, 1 Berényi Andrásé, 3 Széchényi Szénásy István özvegyéé, 2 Becskei Bálinté, 1 Vany Ferenczé volt. Ugyanakkor Felső- és Alsó-Szé­csényke falukon mindössze 2—2 nemesi telekről szedték össze a

Next

/
Oldalképek
Tartalom