Körösvidék, 1925 (6. évfolyam) szeptember-október • 196-247. szám
1925-10-09 / 228. szám
2 Kőrősv/dók Békéscsaba, 1925 október 13 . Eltemettél! Zsilinszky Mihályt Csaba nagy szülöttét, Zsilinszky Mihály v. b. t. t., volt kultuszminiszteri államtitkárt szerdán helyezték örök nyugovóra. A Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában volt felállítva a díszes ravatal, amelyet a koszorúk egész özöne borított. A temetésnél maga Berzeviczy Albert, az akadémia elnöke intézkedett, hogy az akadémia nesztorának méltán adassék meg a végtisztesség. Már 4 óra előtt autó autó után állt meg a ggászdrapériás főkapu előtt. De gyalogosan is sokan jöttek: az ismerősök, jóbarátok és tisztelők végeláthatatlan sokasága. Ott láttuk Wlassich Gyula báró volt minisztert, kinek hosszú éveken át volt államtitkára az elhunyt, báró Radvánszky Albert evang. egyetemes felügyelőt, Mágócsy-Dietz Sándor egyetemi tanárt, Raffay Sándor és Kiss István evang. püspököket, a kormány képviselőjét, a kultuszminisztérium tisztikarát, az összes tudományos társulatok megbízottait, sok küldöttséget stb. stb. Békéscsaba városát Korniss Géza kulturtanácsos, Ádám Gusztáv és Zsilinszky Sándor képviselték, a csabai ev. egyházat dr. Szeberényi Lajos Zs. esperes, Korossy László felügyelő, Lukoviczky János másodfelügyelő, Kitka János gondnok és Kovács György sáfár, a főgimnázium kormányzóbizottságát és tanári karát Sailer Vilmos dr. felügyelő, Rell Lajos dr. igazgató és Vidovszky Kálmán vallástanár. Megjelent még a mezőberényi, cinkotai, az összes budapesti és környékbeli ev. egyházak képviselete. Pontosan 4 órakor bevonult a mintegy 20 tagu papság Raffay Sándor püspök vezetésével. Felhangzott az egyetemi énnekkar gyönyörű éneke: „Krisztus az én életem . . ." Ezután Raffay püspök mondott gyönyörű beszédet az elhunyt nagy férfiú felett. Szavait megható imádság és áldás zárta be. Az Akadémia nevében dr Áldássy Antal egyetemi tanár, a Luther-társaság nevében pedig Pékár Gyula elnök, nemzetgyűlési képviselő búcsúztatta a nagy halottat, aztán Csaba közönsége nevében Korniss Géza dr. mondott a többi nagy szónok beszédeihez méltán sorakozó tömör, szép emlékezést. Az egyes beszédek után az egyetemi ^énekkar adott elő gyönyörű gyászénekeket. Majd megindult a hosszú gyászmenet a Kerepesi-uti temetőbe, ahol dr. Szeberényi Lajos Zs. esperes mondott imát. Az első rögöket a csabaiak dobták Békéscsaba város legnagyobb fiának koporsójára. Mi van ma? 1925, okt. 9.,'péntek R. kath.: Dénes pk. Prot.: Dénes Nap kelte 6 óra 09 perckor, nyugta 17 óra 25 perckor (5 25) Holdkelte 22 óra 23 perckor, éjjel nyugta 13 óra 24 perckor, d. u. D. u, W7 és Vz9 órakor mozielőadás az Apolló mozgóban Készülődései; a Beniczhy-ügy nemzetgyűlési vitájára Budapest, október 8. A nemzetgyűlés szerdán kezdődő ülésszakára sorozatos interpellációkat jegyeztek be a Beniczky és Somogyi Bacsó-ügyben, valamint Vass miniszter drágasági ankétja ügyében. Különös érdeklődés előzi meg a Beniczky-ügyet, amelynek vitájában résztvesznek a legitimisták is. Halálos autószerencsétlenség a budapest-váci országúton Tegnap délelőtt a váci országúton súlyos autókatasztrófa történt. Egy Vác felől mintegy 50 km. sebességgel Budapest felé haladó automobil bal első és hátsó kereke egyszerre defektust kapott. A kocsi baloldalára fordulva rohant tovább. A kormánykeréknél Farkas Gerő mérnök, a gépkocsi tulajdonosa ült, aki azonban nem tudta megállítani a kocsit, amely nekiütődött egy fának. A hátsó ülésen ülő hatéves Mészáros László nevü gyermek kirepült az országútra. A gyermek atyja, Mészáros Lajos magántisztviselő szintén kiesett az útra és súlyos 'sérüléseket szenvedett. Az első ülésen ülő Sebők Béla állami tisztviselő az országút árkába zuhant, a kocsin egyedül Farkas Gerő maradt, akinek a kormánykerék a mellét törte össze. A mentők a sebesülteket a Rókus-kórházba szállították, ahol a szerencsétlen 6 éves Mészáros László délután fél 6 órakor meghalt. Mészáros Lajos állapota súlyos, a többi sebesült állapota javult. Kiterjesztik az általános tankötelezettséget Hözohtatásügyi miniszter nyilatkozata Ma délelőtt 9 órakor kezdődött a Ferenc József Tanítók Házában az ország tanfelügyelőinek értekezlete. Az értekezleten megjelent Klébelsberg Kunó gróf közoktatásügyi minszter is, aki nagyszabású beszédben ismertette a tanfelügyelők előtt uj népiskolai kulturprogrammját. Hangoztatta beszédében, hogy a közoktatási ügyekből ki kell küszöbölni az aktagyártást. A tanfelügyelőknek elsősorban pedagógusnak kell lenniök és csak azután adminisztrátoroknak. Beszéde további részében Klébelsberg Kunó gróf ugy nyilatkozott, hogy ki akarja terjeszteni az általános tankötelezettséget 18 éves korig és az iskolákat négyes tagozatban akarja felépíteni. Hattól tíz éves korig elemi iskola, 10—14 évig a népiskola, 14—18 ig a mostani ismétlő iskoláknak megfelelő továbbképző iskola lenne. Ha a testneveiési törvénnyel be lehet vezetni a testnevelési kötelezettséget 25 éves korig, akkor a tankötelezettséget is ki lehet terjeszteni 18 éves korig. A miniszternek ez az iskolaügyi tervezete általános lelkesedést keltett a tanfelügyelőség körében, mert ez a tanítóságnak és a tanfelügyelőkarnak tuUjdonképen már régi óhaja. Mmobilos gyermekrablások Sradmegyében Négy leányt és egy kis fiút raboltak el fényes nappal az uccáról — flz oláh rendőrség nyomukat sem találja az automobilos banditáknak Uj Tiszaeszlár ? (A Körösvidék tudósítójától) Arad, okt. 8. Olyan nagyszabású bűnügy tartja izgalomban egész Aradmegye lakosságát, amilyen csak „dicsőséges" román uralom alatt történhetik meg. Amerikai izü történet, amilyent csak detektivregényekben olvas és kalandorfilmeken lát az ember. Október hó első napjaiban Ujarad és Szécsány aradmegyei községek utcáiról fényes nappal öt gyermeket, ezek közül három serdBltebb leánykát raboltak el ismeretlen automobilos banditák. Az egész „Nagyrománia" jeles rendőrsége már napok óta alegkissebb eredmény nélkül nyomoz a rejtélyes ügyben. Az eltűnt gyermekek közül Taby Erzsike hatéves, korához képest erősen fejlett, Gregott Annus, Ung Annus és egy ismeretlen negyedik leányka, akik valamennyien serdültebb, erősen fejlett 12—14 évesek, mig az ötödik egy Patzer József nevü fiúcska. A gyermrkrablások ügyéről legújabban az alábbi jelentéseket kaptuk: Arad, okt. 8. Az ujaradi és szécsányi gyermek rablások ügyében lázas izgalommal folyik a hajsza az automobilos banditák után. Az ujaradi csendőrség táviratozott a bukaresti központi rendőrségnek, hogy az 1785 B jelzésű fekete Ford autót, amelyik az ujaradi gyermekrablást elkövette, kutassák fel és annak két titokzatos utasát tartóztassák le. Azóta négyszer huszonnégy óra mult el és Bukarestből még semmi válasz sem érkezett. Ugyanígy nincsen semmi nyom a vörös autóról sem, amely a vingai járáshoz tartozó Szécsány községből két serdülő korban levő leányt rabolt el. Az ujaradi hatóságok azt hiszik, hogy a titokzatos fekete autó jelzése hamis lehetett, mert lehetetlennek tartják, hogy egy számmal ellátott és igy hatóság.lag regisztrált automobil utasai fényes nappal a legnagyobb hidegvérrel gyermekeket raboljanak el egy község uccájáról. Egy hatéves kisleány is eltűnt Ujaradról. A gyermek neve Taby Erzsike. Egy ujaradi özvegy napszámosasszony egyetlen kisleánya. Eltűnésekor rózsaszín babos rutiácskában volt, hatéves mult, kövérkés, barnahajú, sötétszemü, kerekdedarcu, szépen fejlett kisleány. Az emiitett autóban fekvő körülbelül tizenkét éves leánygyermek nevét ezidő szerint még nem tudják a hatóságok, valamint azt sem, hogy a gyermekrablók honnan rabolhatták el. Körtávirat ment Ujaradról az egész országba és keresik, hogy hol jelentették be ilyenkoru leány eltűnését. A lázas, megfeszített munka pedig minden erővel folyik. Egész Ujaradot napok óta izgalomban tartja a titokzatos gyermekrablás s egyes emberek túlfűtött fantáziája egész történeteket talál ki a rejtélyes bűncselekmény valamiképpen való megfejtésére. Összebújnak a fejek, az asszonyok a házak tájékán sugdosnak, a férfiak a korcsmákban magyaráznak egymásnak j Taby Erzsike, Patzer József, Gregott Annus, Ung Annus s az eddig még ismeretlen ötödik elrablott gyermek ismeretlen sorsáról És folyik a súgás-bugás, amely végeredményben egy szörnyű vádban robbant ki. Tiszaeszlár feltámadt az Ujaradi lelkekben. Ujaradon már egészen nyíltan beszélik, hogy az öt kislányt zsidók, vagy legalább is azok fizetett bérencei rabolták volna el, mert az ártatlan kisleányok vére templomépítéshez kell. És már sanda szemek néznek az Ujaradon lakó, zsidó valásu emberekre, bizalmatlan tekiutetek kisérik őket, amint végigmennek a község poros uccáin, mindegyikben gyikost látnak az egyszerű oláh emberek. Ingatlanforgalom Az elmúlt héten a békéscsabai telekkönyvi hivatalban a következő ingatlanátruházások történtek: Hankó János és neje, Bohus Mária eladták 287 négyszögölnyi kereki szántójukat Meliskó Ilonának 16 mm búzáért. Chovan János eladta VI. Szőlő ucca 34 sz. házát Tóth Gyuláné Gozmány Máriának 100.000,000 koronáért, özv. Árvái Andrásné eladta 1 hold 553 négyszögölnyi felsőnyomási szántóját Fábián Mátyásnénak 16,324.000 K és 60 mm búzáért. Brhlik György, Brhlik András, Brhlik Zsófia, Gajdács Mihályné, Hrabovszki Ilona, Hrabovszki János, Meszjár András, és Hrabovszki Mátyás eladták IV., Zrínyi ucca 12 sz. házat Vaszkó György és neje, Lőrincsek György és nejének 60 mm búzáért, özv. Kitka Mihályné, Péterfi Lajosné, Kitka Mihály és Kitka György eladták 5 hold 800 négyszögölnyi felsőnyomási szántót Lepény Mátyás és neje, Kovács Sz. Dorottyanak 174,600.000 K-ért. ifj. Lipták Galó Pál eladta 1.. Orosházi-u. 36 sz. házat Áchim H. Pálnak 2,500.000 K és 125 mm tengeriért. Frankó Andrásné eladta 1 hold 161 négyszög-