Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-04-16 / 16. szám

1938. április 16. KOMAROMI LAPOK 9. oldal. SPORT üosvét vasárnapján: Szürketaxi-KFC Teljes csapatával, válogatottjaival együtt vendégszerepei Komáromban a kitűnő budapesti profiegyüttes. Az elő« mérkőzésen a KFC régi játékosai lépnek újból a pályára. Munkatársunk jelenti: A KFC hagyományos húsvéti műsora ez évben is a legsikerültebbnek mondható. Mostani ellenfélként a magyar Nemzeti Bajnokság egyik kitűnő hírnevű csapatát, a budapesti Szürketaxit sikerüli megnyerni, mindjárt hozzátehetjük, súlyos anyagi ál« dozatok árán. A jó sport azonban vonz és az eddig megnyilvánuló hatalmas ér« deklődésből arra lehet következtetni, hogy a ráfizetéssel végződő diviziós mérkőzések után ez a húsvéti vállalkozás az erkölcsi sikeren felül talán még anyagi haszonnal is fog végződni. A vendégek legutóbb küldölt értesité« «ükben a következő felállítást jelezték: Kutasi, — Miklósi, Aradi, — Ódry, Tóth, Varga, Darázs, Takács II. Mélesz Kiszely, Váradi. A nevek közül a legtöbbje ismeretes a sporttal foglalkozók előtt, hiszen Ta® kács II. a magyar válogatott világhírű csatára volt, Miklósi válogatott hátvéd, Ku« tasi válogatott kapus és a csikóválogatolt tagjai: Ódry, Mélesz, Kiszely és Váradi. A komáromi csapat ilyen nagynevű játékosokból összeállított együttessel nem veheti fel a versenyt, de mai jó formájában nagyon megnehezítheti annak győzelmét. Egy«két gólos hazai vereség nagy siker« ként könyvelhető el. A KFC összeállítása marad a múlt« heti: Ványa, — Czirok, Simon, — Bokrossy. Vitálos, Weintraub, — Kacz, Ivicsics, László, Tóth, Messinger. A Szürkefaxi«KFC előjátéka sem lesz utolsó sportesemény. Pályára lépnek újból azok a játékosok, akik évekkel ezelőtt a lilafehér színekért küzdöttek, de az idő kérlelhetetlen tovarohanása fiatalokat állított helyükbe. A 30 éves játékosok mérik össze erejüket a 40 évesekkel. A wfiata­lok“ csapata így fest: dr. Alapy, — Gallé A., Papp E., — Kellner, dr. Nagy, Szűcs, — Derzs, Sierk, Schwartz, Weisz, Korai. Az „öregek“ összeállítása: Gallé L, — Adler, Lovász, — Kaubek, Reindl, Fi« schera, — Gold, Sonnenschein, Krausz, Hacker L., Szöllősy. Husvét vasárnapján tehát az előmér« kőzésen szórakoztató, a főmérkőzésen pe« dig szemet gyönyörködtető sportesemény« ben lesz része a komáromi közönségnek. Hacsak az időjárás nem lesz mostoha a KFC»hez, akkor az eddig megnyilvánuló nagy érdeklődés rekord nézőszámot fog jelenteni. — Az előmérkőzés fél 3«kor, a nagymérkőzés fél 5 órakor kezdődik. Nem maradi adós a KFC a tavalyi vereségért. KFC—Tapolcsányi SK 5:0 (3:0) A lila-fehérek minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. - A Tapolcsányi SK csak sport­szerűtlenségből szerzett egyest. - Góllövők: László (2), Ivicsics (2) és Tóth. — április 12. Munkatársunk jelenti: Fájó vereségért kellett revansot vennie a KFC*nak: az ősszel 5:0«ás vereséget szenvedett Tapolcsányban. A törlesztés ntos volt: ugyanilyen arányban győzte a TSK«t. Ez a remek és feltűnést« keltő győzelem azonban nem a véletlen műve, hanem kiharcolt és megérdemelt eredmény. Nemcsak erőnlétben és lech« nikában múlta felül ellenfelét, de példát mutatott úrias viselkedésben is. A TSK amikor menthetetlen volt a helyzete — olyan sporszerűtlenségekre ragadtatta el magát, amilyenre az öreg ráckerti pályán még nem volt példa. Ahelyett, hogy férfiasán kitartottak volna a mérkőzés végéig, nyíltan és alattomban rugdosták a KFC játékosait, néhány po« fon is elcsattant és az utolsó negyedórá« ban minden labdát szándékosan a vona* Ion túlra küldtek. Ezeknek a szép hő« söknek a neve: Farsky, Grman és Gajdos. A KFC Drozdy nélkül így állt fel: Ványa — Cirok, Simon — Bokrossy, Vitálos, Weintraub — Kacz, Ivicsics, László, Tóth, Messinger. A gólok sor« rendje:az 5»ik percben Vitálos—Ivicsics— Kacz pompás összjáfék után László fej« jel továbbítja a labdát a hálóba. A 20*ik percben Kacz szögletrúgásából Ivicsics közelről védhetetlen gólt rúg. A 30*ik percben Tóth 20 méterről a jobb felső sarokba küldi a labdát. Úgynevezett profi gól volt! A második félidő 15«ik percé« ben László büntetőrúgása nyomán az egyik tapolcsányi védő testén irányt vál« tóztatva jut be a hálóba a labda és vé« gül a 38«ik percben Ivicsics remekül küzdve megszerzi a tapolcsányi kapustól a labdát és lehetetlen szögből beállítja a végeredményt. Á komáromi fiúk mindegyike nagy lelkesedéssel küzdött, de néhány játékost mégis ki kell emelnünk. A közvetlen vé* delemben Ványa volt a biztos pont, Bokrossy és Weintraub egymást múlta felül, míg a csatársorban a jobbszárny Ivicsics—Kacz volt az erő, lendület és veszély az ellenfél kapujára. Á többiek« ről a véleményünk: a hátvédek sokat bizonytalankodtak de Simon jobb, min* Czirok, Vitálos hasznos szereléseinek ér* fékét teljesen lerontotta fölösleges cselez« getéseivel, Tóth dicsérhető remek góljá« ért, de megrovásban részesítendő azért, mert társát Messingert teljesen elhanya* golta, Messingert nem foglalkoztatták, László pedig megfeledkezett az irányítás« ról. A Tapolcsányi SK csak húsz percig bizonyította be, hogy van tudás a csa« palban. Játéka a mérkőzés folyása alatt teljesen primitívvé vált. Legjobbjai: Hla« vina kapus, Marsner és Farsky. Mohler jó játékvezető, de a durvásko« dásokkal szemben nem volt kellő erélye. A hideg időben is 800 főnyi közön« ség nézte végig a KFC pompás teljesít« ményét. DOSZTÄL JÓZSEF UTÓDAI m i ü l i BlCli Központi fűtési és vízvezetéki vállalat Komárom, (Slov.) Széchenyi u. 11. Alapítva: 189 7. Telefon: 13 7. Vidéki házak központi fűtése és modern automatikus vízellátás. Saját gyártmányú különlegesen masszív jégszekrények, hentes és mészárosok részére, sörkimérő pultok, vendéglők részére, fürdőkádak, ülőkádak. Kívánatra helyszínre megyünk és díjmentesen költségvetéssel szolgálunk. — Javításokat városban és vidéken gyorsan és pontosan eszközlünk. A csehszlovák____________ motorosítás fellendüléséért Kedvező részletfizetések CZ. 175 ccm. Standard motorkerékpár dodell Ke 1200 előleggel Heti 50.— Ke részletre. Bővebb felvilágosítást nyújt HOFFMANN SIMON, a CZ. motorkerékpárok képviselete Komárno, Kossuth tér 3. Telefon 184. GalántaiSE—EDSC 1:1 (0:0) I. oszt. bajnoki. Bíró Nagy, Az EDSC döntetlenje nagy meglepe« tés, mert mindenki a GSE győzelmét várta, azonban a mérkőzés kimenetele égé« szén mást mutatott. Az EDSC első fél« időben széllel játszik és már ekkor bebiz« tosíthatta volna győzelmét, ha a csatársor jobban kombinál. A GSE csak arra tö« rekszik, hogy a szél ellen gól nélkül úsz« sza meg a félidőt. Szünet után hatalmas tempót diktál a GSE. A 3. percben azonban az EDSC szerzi meg a vezetést Mészáros II. révén. A 35. percben 11« est itél a játékvezető az EDSC ellen, amit Molnár nem tud értékesíteni. Az EDSC most már csak védekezik, azonban a 44. percben Kröller váratlan lövésből kiegyen« lit. A GSE csapatán meglátszott, hogy kevés játék áll a háta mögött. Az EDSC második fé.idői játékáért dicséretet érdemel. A védelem kifogás« falanul játszott, s külön ki kell emelnünk Dobis jó játékát. A fedezetsorban Hol» derik és Paulik ül. játszottak jól. A csa« íársor volt a csapat leggyengébb része, itt a jobbszárny nyújtott legtöbbet. A Jóbarát Kerékpár Kör közgyűléséről A Jóbaráí Kerékpár Kör most vasár» nap, április 10«én tartotta XVIII. éviren« des közgyűlését, majdnem az összes tag jelenlétében. A vezetőség beszámolt a kör múlt évi tevékenységéről, amely — mint általában a többi sportegyesületeknél is tapasztal® ható tény — erősen magán viselte az ál» talános rossz gazdasági helyzet követkéz« ményeit. Az egyesület, bár a vezetősége mindent elkövet a kerékpározás spotszerű űzésére, nem tudott olyan nagyszabású versenyeket rendezni, mint az előző évek» ben. A beszámolók után sor került a tisz* tikár megválasztására. Elnök Wojtowicz Károly, alelnök Bucsek Imre, titkár Bar« fék János, pénztáros Horváth Kálmán, jegyző Németh Kálmán. EDSC11—KFC11 2:2 (1:2) Ez a mérkőzés meglepő eredményt hozott, mert a biztos győztesnek látszó KFC 11 csak egy pontot tudott elvenni a lelkesebb EDSC 11 «tői. A mutatott játék alapján azonban ez az eredmény tel® jesen reális, mert egyik csapat sem har« coll ki magának döntő fölényt. A KFC ll*ből Tóth, Malár és Fischer játéka emelkedett ki, míg az EDSC 11« bői Mészáros és Goda tetszett, de dicsé« retet érdemel az egész együttes odaadó játékáért. A bíró még ehhez a nívótlan játékhoz sem felelt meg. Vasárnapi diviziós műsor: Érsekújvár: Rutkai FC—ÉSE. Tapolcsány: Trencséni TS —TSK. Füíek: Rapid—FTC. Losonc: VAS»Rapid—LAFC. Zsolna: Zólyomi TK—Zsolnai SK. Húsvéthétfőn a KFC a helybeli szío» vák klubbal az SK Komárnova! játszik barátságos mérkőiést a ráckerti pályán. A Hungária—Slávia budapesti mér® kőzés közvetítését a Szürketaxi—KFC mérkőzés alatt hangszórón fogják továb« bítani a közönséghez. Az EDSC a húsvéti ünnepeket Ma® gyár országban tölti. A diviziós bajnokság állása: 1. Füleki TC 2. Trencséni TS 3. Zsolnai SK 4. Komáromi FC 5. Rapid Nagysz. 6. Losonci AFC 7. Tapolcsányi SK 8. Vas»Rapid 9. ZTK 10. ÉSE 11. Ruttkai FC 15 7 5 3 34:22 19 16 6 6 4 27:21 17 16 7 3 6 30:24 17 16 6 4 6 37:27 16 15 7 2 6 33:26 16 ló 6 4 6 27:27 16 15 7 2 b 31:35 16 15 6 3 6 38:42 15 15 7 1 7 26:31 15 15 5 3 7 24:28 13 16 3 3 1017:41 9 Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetet­len édesanyánk, testvérem és nagyanyám özv. Hofer Károlyné temetésén résztvettek, virágok küldésével vagy bármi más mó­don részvétüket kifejezték, ez­úton mondunk hálás köszönetét. Külön köszönetünket tolmácsol­juk a gimnázium VIII. osztályá­nak, akik elkísérték drága halot­tunkat utolsó útjára. A gyászoló család. HANGOS H0ZI A néma vár Annabella. A Csata testvérfilmje. A Csata után Annabella legjobb slá­gerfilmje A néma vár. A történet a cári Ixmgyelországban játszódik le, ahol fellángol a szabadságharc a cári zsarnokság ellen. Az orosz tábornok, a várparancsnok felesége összejátszik a forradalmárokkal és ebből keletkezik a nagyvonalú slágerfilm érdekfeszítő bonyodalma. A rendező: Marcel L’ Herbier mesteri munkája fokozza A néma vár lenyűgöző hatását. Anna­bella méltó partnerei: Pierre Renoir, Bemard Lancret és Gilberte Geniat a francia film játszás izmos tehetségei. A kimagasló, orosz tárgyú slágerfilm szombat, vasárnap és hétfőn lesz a Modern mozi húsvéti filmeseménye. Száguldó sátán A rendőrség szolgálatában. jack Holt. A szenzációs bűnügyi drámát ked­den és szerdán mutatja be a Modem mozi. A cárnő 1 ányiniézeie Mária Cebbtari. A híres orosz énekesnő nagyfilmje csütörtökön következik a Modem mozi műsorán. Érelmeszesedés, neurasthenia, golyva, mirigy«, csont«, izületi« és bőrbajok, bűlések, köszvé« nyes« csuzos lábaknál CSÍZ JÓD--BRÓM GYÓGYFÜRDŐ. Olcsó pausál árak az összköltségekkel: az elő és utóidényben 14 napra Ke 760'­­_________________21 „ , 1100-Ollhon tartandó ivókúrákhoz CSIZI JÓD-BRÓMOS GYÓGYVÍZ Ismertetőt és használati utasítást küld: FURDÖIGAZGAT ÓSÁG ClZxRÜPELE. SLOV.

Next

/
Oldalképek
Tartalom