Szyl Miklós: Csepregi mesterség, az-az: Hafenreffernek magyarrá fordított könyve eleiben függesztett leveleknek czégéres czigánysági és orcza-szégyenítő hazugsági (Budapest, 1900)
M. P,ho Zvonarics Imre csepregi lutheránus prédikátor Hafenreffer Mátyás tübingai tanárnak „Loci theologici“ czímű munkáját magyarra fordította s azt egy hosz- szasabb „Epistola Dedicatoria“ kíséretében Nádasdy Pál vasvármeg'yei főispánnak ajánlva, 1614-ben Keresztúrott a következő czím alatt kinyomatta: Az szent-írásbéli hitünk ágainak bizonyos móddal és rendel három könyvekre való osztása. Mellyek az szent-írásbéli dolgoknak summáját az írásnak illendő bizonságival megerősétetvén rövideden befoglallyák és azoknak kevés szóval keresztyéni gyakorlását mutattyák és az mi időnkbeli kivál-képpen való ellenkező tudományokat-is hívségessen magyarázzák. Irattattak és magyar nyelvre fordíttattak Zvonarits Imre csepregi fölső templomi praedicator által az tübingai Hafenreffer Matheas írásából és Keresztúrott nyomtattattak Farkas Imre által M.DC.XIV. esztendőben. (4-r. 542 lap.) Ennek a műnek közrebocsátását a dunántúli lutheránusok alkalmul használták fel arra, hogy Pázmány imént megjelent Kalauzának hatását feleiknél lerontsák s ellene valamelyes czáfolatot írjanak. Sármelléki Nagy Benedek kőszegi iskola- mester e czélból egy hat lapra terjedő Prcefatiót írt Hafenreffer könyve elé, a melyhez Klaszekovich István szuperintendens, négy szénior társaságában, Protestatio az nemes ínagyar nemzetséghez czímű iratot csatolt. Mind a két irat hevesen kikelt Pázmány, „amaz káromlással nyelvét föl-fegyverkeztető Góliát“ ellen „ki mindennap az Izrael Istenének szent serege káromlására és gyalázására hasa töltéséjért torkát táttya." De mig a Protestatio inkább csak általánosságokban mozgott, addig Nagy Benedek Prasfatiója konkrét vádakkal is illette a Kalauzt s ezenfelül védelmébe vette Hafenreffert, kinek az emberi lélek eredetéről szóló tanítását Pázmány a Kalauzban szigorúan elitéite. „Mivel-hogy nem kevés ideje immár — írja a Praefatio — hogy Pázmán Péter Rendinek hámjából kihágván, halhatatlan hamis káromló gyalázattal sok ízben terheik az mi igaz vallásunkat, jámbor keresztyén doctorinkat és az mi édes hazánkban megöröködött íökélletes lelki pásztóiunkat, kételen vagyok vele, hogy az ű megszalatt elméjét, mint valami megbomlott órát, hamis hír-költéstűl s bába regéktűi megvásott nyelvét s poklos káromlásnak tajtékjával megászta- tott ajakit egy kevéssé itt megczáfollyam és az ű reánk köszörűit csalvetésinek álmából szoros rövid tapogatással fölrázzam, ez ű kajtér szitkainak maszlagos részegségéből emberséges beszédeknek és igaz-mondásnak józanságára intésemmel hozzam. Leg-inkáb penig erre mast engem az készerét, mivel-hogy az ű nem régen kibocsáttott nyúl szüvű és régen sok ízben megfutamtatott Kalauzában az Hafenrefferus keresztyén tökélletes fő túdós doctort-is rutalmas káromlással gyalázza és azt költé reá, hogy ebben az kinyomtattatott könyvében Luther Mártonnal egyetemben tagatta az léleknek halhatatlanságát.“ (Az utóbbi szavak l*
