Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)

Előszó a IIL kiadáshoz Szerzőtársaim felszólítására szívesen vállaltam el e tankönyv harmadik kiadásának szerkesztését. Mély fájdalommal kell meg­emlékeznem arról, hogy azóta munkatársaim egyik legérdemeseb- bike, Csiky József, aki nemcsak az előző kiadásokba írott fejeze­teit, hanem még az idegbajok általános bevezetését is nagy örömmel dolgozta át e kiadás számára, férfikora és munkássága delén kidőlt sorunkból. E kiadás szerkesztésekor ugyanazokat a szempontokat követ­tem, amelyeket Jendrassik az első kiadás előszavában hangozta­tott: lehetőleg röviden és a gyakorlati tanulás céljának megfelelően írni. A második kiadásnak megjelenése óta, öt év alatt, tudásunk a belorvostan sok ágában nagymértékben gyarapodott és ez a gyakorlat terén is haladást hozott. Könyvünk céljának megfelelően elsősorban erre az utóbbira voltunk tekintettel, dfe még így is igen lényegesen bővült ez a kiadás. Számos fejezetnek alapos átdolgo­zása vált szükségessé, s ezenkívül új fejezetekben részben az előbbi kiadásnak hiányait pótoltuk, részben pedig olyan betegségeket tárgyaltunk, amelyekről ismereteink az utóbbi években gyarapod­tak vagy amelyeknek részletesebb ismertetése azért vált szüksé­gessé, mert e betegségek most gyakrabban fordulnak elő. E mellett csak röviden tárgyalhattuk az inkább elméleti vonatkozásokat; hipotéziseket és teóriákat csak ott említünk,, ahol azok a megértést, a tanulást valóban előmozdítják. Alapos átdolgozásra szorult a fertőzőbetegségek fejezete, ismertetni kellett a különböző védőoltásokat, a skarlát kórokát illető kutatásokat, a tuberkulózis patogenezisére vonatkozó újabb vizsgálatokat, a szifüis gyógyításának újabb eljárásait stb. Az anyagcserebetegségek közül a diabétesz fejezete az insulin-kezelés kapcsán lényegesen bővült és átalakult, de tekintetbe vettük a diabetes insipidus-ra vonatkozó újabb kutatások eredményét, to­vábbá a vitaminok-mk jelentőségét is. A vérbetegségek közül a

Next

/
Oldalképek
Tartalom