Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1938 (38. évfolyam, 1-105. szám)

1938-06-11 / 47. szám

junius 1 1 KISKUNHALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE 5 Leventék évzáró sportversenye és tornaünnepélye A Kiskunhalasi Levente Egyesüket ju­nius 18-án délután és 19-ién dé előtt ren­dezi meg a szokásos sportversenyét, junius 19-én délután fét 4 órakor pedig évzáró tomaünnepélyét. Mindezekre a város közönségét ezúton hivja meg az elnökség, a versenyeken résztvesznOk úgy a belterü éti, mint a tanyai csopor­tok leventéi. Az összes csoportok junius 18-án déli fé- 1 órakor gyülekeznek a központi iskolában. A népies pentat-on versenye délután 1 órakor kezdődik a gimnázium udvarán. Este 6 órakor össz- próba. Junius 19-én reggel fé® 6 óra­kor zenés ébresztő lesz, 6 óra 45 perc­kor főpróba a gimnázium udvarán, ahol az atlétikai versenyek fognak чёЬопуо- íódmi. -10 óra '15 perckor a űevsnték saját vaKásfe'ekezetük istentiszteletén veszneki részt. Junius 19-én délután 2 óra 30 perckor gyülekeznek a föventék, 3 órakor kivánulás a sportpályára, 3 óra 30 perckor megkezdődik az ünne­pély. ,ii' Az ünnepély műsora a következő: i Felvonulás. — Hiszekegy. — Zenés szabadgyakorlatok. — 100 meteres futás döntője. — 1500 méteres síkfutás. 1— 4-szer 100 méteres staféta. — Kötélhú­zás döntője. — Lég- és gázvédeJimi be­mutató gyakorlat. — Fe állás. — Díj­kiosztás. — .Himnusz. 1— Elvonulás, i Junius 19-én, vasárnap este 8 órai kezdettel a sóstói nagyvendéglő összes helyiségében1 nyilvános táncmulatság lesz, me’yre külön meghívót nem bo- csájtanak ki. Mindenkit szívesen lát á rendezőség. Belépődíjak: Junius 18-áo délután és 19-ién dé előtti versenyekre személyenként 30 fikér, katonák, diákok részére 10 fillér. Junius 19-én, ai vásár­téri ünnepélyre ü őhe'y fenntartott sor­ban '50 fillér, ülőhely a többi sorokban 30 fiber, állóhely' 80 fillér, katona- és diákjegy 10 fillér; táncmulatságra, ai Sóstón: családjegy 2 P, szemé-yjegy 80 fiitér, levente- katona1 jegy 40 f. A tisztei jövedelem a leventék felszere­lésének pof ására főig fordíttaitnd. Felül- fizetéseket köszönettel fogad és hirtapi- kag nyugtáz az enökség. HÍREK Medárd jó időt hozott. Tegnapelőtt volt Medárd napja. A néphit szeret, ha ezen a na- j pon esik, akkor egyfolytában negyvennapos eső várható. A gazdák aggódó szemmel nézték az eget. Medárd azonban némi hozott rossz időt az idén. Ra­gyogva kelt fel a nap tegnap­előtt, dél felé volt ugyan egy kis borulás, de eső nem esett egy csepp sem. Az ég kegyes volt hozzánk. Az áprilisi fagyos tavasz után, bőségesen adogatta az aranyat érő májusi esőt. Most pedig napsugarat küldött a me­leg után vágyakozó kalászosok­ra és véleményekre... Reméljük, hogy beválik a népjóslat és to­vábbra is szép időt kapunk. *M»**<«» — A mezőgazdasági választás a vármlegy e előtt. A'z április 23-án meg­tartott mezőgazdasági tagválasztást Berki Andor és több társa megfel­lebbezte. A vármegye kisgyülése most foglalkozott a fellebbezéssel és azt elutasította. — Evangélikus isbentiszteteí. A va­sárnap délelőtti evangélikus isten­tisztelet a szokott tilz órai kezdet helyett ez alkalommal 9 órai kez­dettel lesz megtartva. — Az iparostanonciskola évzáró vizsgáját junius 14-én, kedden dél­után 2 órai kezdettel tartják meg a központi iskola helyiségeiben. Ér­deklődőket szívesen látnak. — Bokréta juniális Pirtón. A kis­kunhalasi Bokréta junius 19-én, dél­után 2 órai kezdettel a pír tói Gaz­dakör á teile neben lévő Babó erdő­ben juniálist rendez, hová a halasi s szomszédos helységben fiatalságot s a környékbeli gazdákat ezúton is meghívja. Belépődíj 60 fillér leszí. Farkas Lajos zenekara muzsikál. A Bokréta vezetősége úgy iparkodik az erdei mulatságot előkészíteni, hogy azon a városi intelligens közönség ds jól érezze magát. — H Raf. Nöazöveítség kerti ünnepé­lye. A Ref. Nőszövetség vasárnap dél­utáni 5 órai kezdettel a gimnáziumi ud­varán ismét megrendezi évről-évre szo­kásos kerti ünnepélyét, almeCy mindig pompás hangulatú szokott tenni. A kerti ünnepély keretében a Leánykor tagjai mutatnak be különböző hangutetois mű­sor számokat. Már vasárnap 1 déle'őtt zóna, sör és meleg tepertős pogácsái áK a közönség rendelkezésére a gimná­zium udvarán. Belépőjegy 30 fillér. Di­ák- és gyermekjegy 10 filter. ,— К. Kobs József hadirokkant irő könyve. A hadirokkantak támogatása hazafias kötelesség '■— mondotta Pro- hászka Ottokár, az egykori székesfehér­vári püspök, a nagy püspök jóakaratul megálidpitáisárai támaszkodva áirusitja iaz anyagi körülményeinek kényszsritő ha­tása alatt megirt háborús em-ékei egy- részét K. Köss József hadirokkant Üró. Talán ezért is kiér zik a könyv soraiból, hogy annak tartalmát nem iái hivatásos író fantáziája irtai, hanem minden soia élő vatóság, izgalmas harctéri élmény, amelyet a gyerek is olyan élvezettel o1'- | vas, mint a benne szereplő frontharcos katona. A könyvet a hadirokkant irő házról-házra. járva, sajátmaga árusítja és ezúton is kéri ja közönség támogatá­sát. i i . ■ — Pályázati hirdetés. A kiskunha­lasi községi iparostanoineiskolia feli­ügyelőbizottsága a hároméves ciklus lejártával pályázatot hirdet: egy heti 12 órás, egy 7 órás, kettő egyenként 6 órás, egy 5 órás és egy 3 órás köz­ismereti; továbbá kettő egyenként 6 órás és egy 3 órás raj,z tani tói óra- | adói; valamint az óraadók közül megválasztandó igazgatói áUásrá. A 12 órás állásra csak állástalan felső­kereskedelmi iskolai tanár választ­ható. Határidő junius 15., este 6 óráig. A választás 3 évre szól. Fi­zetés a törvényszerű óradij. Kérvé­nyek a felügyeiőbizottság címére Kiskunhalas küldendők. hírek a katolikus PLÉBÁNIÁRÓL Junius 16-án, Űrnapján, a nagymi- se nemi fél 10-kor, hanem 9 órakor kezdődik és utána lesz a szentségi körmenet. A körmenet a szokásos út­vonalom halad végig. Kérünk min­den katolikus embert, sziwel-lélekket vegyien részt a körmenetben, hogy a Kongresszus évében még nagysze­rűbb és fönségesebb legyen Krisz­tus Király diadalmenete Halas utcáin, mjnt máskor. A nyári hónapokban a következő tanyai szentmisék lesznek: Julius I. vasárnapja: Alsózsana. Julius II. vasárnapja: Harkapuszta. Julius III. vasárnapja; Pírtól sző­lők. j Julius IV. vasárnapja: Alsóbalota, Augusztus I. vasárnapja: Gőböljá­rás I. sz. Augusztus II. vasárnapja: Felső- száljás. Augusztus III. vasárnapja: Bodog- 1Дг I. sz. Augusztus IV. vasárnapja: Tajó- puszta. — BEIRATÄS az áJC. polg. fiúiskolái­ban junius 17 és 18-án délelőtt 8—1-ig. — FéUámi vasati kedvezmény Badar pestre ai Szent István év alkalmából ál­landóan augusztus 20-ig; Szegedre az ipari kiálltás alkalmából junius 12-ig; Pécsre a szabadtéri játékok ,alka?mál­ból junius 16-ig. A félém vasutijegy váltására jogosító igazolványok Tir- mann Konrád üzletében vá-tható, ahol bővebb felvíágositással készséggel szol­gáinak. A magyar gyümölcs számára nyitva, van a lengyel piac A lengyel-magyar kereskedelmi tárgyal,ások kedvezően véget értek s Így a magyar (gyümölcs részére nyitva áll a lengyel piac. Mindent a fcéSZitÖnél vásároljon! A közvetítő haszna a zsebében marad «I avitáet csak szakembernél vég eztessen! Szakszerű munka, hasonlítha­tatlanul OlCSÓbb árak! Rekamier Sezlon Fotel Matrac Készen és rendelésre — Te­kintse meg kirakatomat! Nyerges Lajos kárpitos, Dohány u. 6 Dr. Bódi-féle ház , E/WERGÉ vászoncipő fekete és barna 35»től 41-ig Fekete vászoncipő sarokkal 35=től 41»ig Nyári cipő Drapp 6.50 fehér 6.30 É: piros 6.50 KONZUM jegyre 6 havi részlet fodor! SPORT HZ URNAPI SPORTMŰSORT nagy érdeklődéssé várja Halas város ! közönség®. A Kiskun Sport Liga és ai I Kiskunhaiasii At étikai C'ub ■ közösen i r®nd®zik meg az atlétikai verseny bő1 és kosárlabdabemutatóbó® ál ló, nívósnak Ígérkező sporteseményt. Az i atlétikai verseny számai: 100 m., 400 m., 800 nn-i 1500 m. síkfutás, magas-, távol-, rud- és hármasugrás, suly-ökés, diszkosz- doibás, gerelyvetés és stefétefutás. Erre a versenyre ai BEAC 15 versenyzőjén kívül a kalocsai, kiskimfélegyházai, kun- szentmiklősi atlétákat is . meghívta iái rendezőség. A halasi versenyzők is tel­jes számban ott lesznek ai rajtnál, úgy­hogy szép- biizdelimek várhatóik az egyes számokban.1 1 ' i . , A kosárlabdabemutató kimagasló ese- i menye lesz az uroapi műsornak. A ! BEAC két csapatai játszik egymással. A magyar kosárlabda sport 'tegjofob csa­patai, de a tartalék gárdiá s,em sofckaft gyengébb. A játék minden szépségét fell- ■ vonultatja majd1 a két csapat és mivel ! ez lesz az első ilyen játék Halason, iv,aj- lószinü eg sokan nézik meg. '< A rendezőség olcsó héyáirakat által, pitott meg azért, hogy mindenki megte­kinthesse az Urnapi sporteseményeket. Ülőhely 80 fillér, állóhely 50 fillér, di­ák-, katonai- és leventejegy 20 fillér, 10 év©n aluli! gyermekek ingyen'nézhe­tik meg mindkét versenyt. I Magánhlrdefések BEFÖTTES. babos és lekváros üveg van minden. Hangya üzletben. FELSÖÖREGSZÖLÖKBEN a, városhoz 10 percnyire eladó 500 n.-ö; jókarban lévő szö-ő. Értekezhetni Kisfaludy ucc(a 73. sz. alatt Molnár Atítalí:aír. i JÖ házikoiszt kapható. Cím ai kiadó­hivatalban. FELKÉRÉS. Felkérem ászt az urat. fcil junius 7-én háromnegyed 10 órakor Bu­dapestről érkező szemé!yvonatban, két leányomnak egy tolakodó férfivel szem­ben védelmet nyújtott, hogy címét ü ki­adóhivatalban közö'je. TANULÓT felvesz az Izsák Rt. fes- téküzíet, Maioim ucca 6. sz. t i r , '■ МОТТА PORRAL védje ruháit a mo­lyok ellen. Kapható Rácz János gyógy­szertárában, Kossuth u. 1. sz. (Takarék épület). szemölcsöt, tyúkszemet, bőrkemé­nyedést Hederit tyukszemirtó gyorsan és aiapo» san kiirt. Kapható Rác* János gyógy* szertárában. Kossuth u. 1 szTakarék épület

Next

/
Oldalképek
Tartalom