Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-08-27 / 69. szám
4 oldal КШптМад Helyi Erteltgfc augusztus 27 HALASI EMLÉKEK MEGLEPETÉS. A szegedi sóházhoz indult egyszer Darányi Ferenc. A város szélén egy ur, ki a feleségével karonfogva sétált, megszólítja: I , — Hallja-e barátom! A feleségem igen szeretne azon a zöld füvön ülni, fel engedne-e bennünket a kocsijára? — Igön szívesen! Tessék csak fölülni! i i j Az ur megkérdezte Darányitól, hogy hogy hívják? Hova való? Milyen vagyoni hulyzetben van? Azután, hogy kapott-e az ősi nemesi Darányi jussból? Később Darányi is bátorságot vett s megkérdezte az úrtól: — Hát neköm kihoz is van szörön- csém? Hogy elmondhassam otthon a feleségömnek, hogy fuvaros is voltam! — Megmondanám, de az én nevem nem jó ám! — Ugyan? — Én vagyok a szegedi hóhér! — Gyi te ! A lovak közé vágott Darányi s a sóházhoz megérkezve, a zöld sarjuszénát is mind lehányta a kocsiról s még a lovainak sem engedte megenni. * Tanács József volt kolozsvári gyógyszerész is gyűjtött néhány halasi anekdotát. Az ö tolla nyomán közlöm az alábbi anekdotát. HALAS HATALMAS. A nagykőrösi református prédikátor igy említi Halast imádságában: »Imádkozzunk a szűz Kőrösért, a fél Kecskemétért, Halas elég hatalmas, imádkozzék magáért.« IDEGENBEN. Kérdik az egyik ügyes halasi gyü- möleskereskedőtől a barátai, hogy milyen az élet Lipcsében, — Berlinben, — Drezdában s hogy igazodik ott el? A kérdésre, a felfogására jellemző alábbi feleletet adta: »Boltos mindönütt van, szatonnát-kö- nyeret viszök magammal, a jót a némöt is szereti!« SCHAU FBANCL. A büszke kun még arra is sokat ád, hogy ahol megjelenik, megemlegessék. Dicsőségnek tartja, hogy 1890-ben, az aradi vértanuk szobrának leleplezésén, egy Csanádi sváb megpillantván a halasi polgármester diszmagyaros fejedelmi alakját, — igy szólt a fiához: »Schau Franci, dort ist der König! (Nézd Fera, ott a király!) HALAS ÉS FÉLEGYHAZA. Halasnak minden büszkesége mellett, minden haladása dacára is van egy sebezhető oldala, egy nagy keserűsége: Félegyháza. Elég volt Halas város eUce- seritésére a sok előzmény után már az is, mikor a Pirtóról beszamaragolt Gama Peti juhász, — két nap, két éjjel duhajkodván a Vörös-féle korcsmában, — й kapitány kérdésére igy fakadt ki: — Hej az áldóját! Nincs Halas határában olyan bika, mint a félegyházi ökörcsordában a Kormos! A POFON. — No komám, fogadjunk 20 krajcárba, hogy engöm nem vágsz úgy pofon, hogy a pipa kiessön a számbuií — mondja egyik legény a másiknak. A fogadás megtörtént, a pofon meg elcsattant. I Igaz, hogy a koma három napig »nem könyerezhetött«, de a pipa a szájában maradt. A 20 krajcár pedig megivódott. KÉT KÖVET. A halasiak irigyelték egy darabig Félegyháza szép szavú követét, de egyszer csak ők is találtak maguk között még különbet s meg is választották. Bezzeg mondogatták azután, ha fél- egyházi emberrel találkoztak: — Előfizetések szives megújítására kérjük tisztelt olvasóinkat. — Dr. Bátory Gábort járásbiróvá nevezték tó. Az igazságügyminiszter dr. Bátory Gábor kiskőrösi járás- bírósági titkárt, a kiskőrösi járás- birósághoz járásbiróvá nevezte ki. A kinevezett uj járásbiró fia Bátory Gábornak, a halasi gimn. ny. tanárának és a ref. egyház köztiszteletben álló főgondnokának. — Halálozás. Özv. Topán Imréné sz. Kiss Illés Mária 91 éves korában hétfőn elhunyt. Halála nagy részvétet keltett és az elhunytat szerdán temették el nagy részvét mellett az Alsó-Nádor-uccat gyászházból a régi ref. temetőben, özv. Topán Imréné halálát több tekintélyes halasi család gyászolja. — Vasárnap zárják te Fehértó fürdő szezonját. A hűvös és szeles junius és julius után auguszts pem váltotta be a hozzáfűzött várakozásokat, Fehértó fürdőn a kettős ünnepek alatt sokan fürödtek meg és igy tűrhetően mozgalmas volt az élet a fürdőben és a strandon. Vasárnap tüzijátékos ünnepséggel fogja zárni szezonját Fehértó fürdő. — Felhívás az összes iparosokhoz és kereskedőkhöz. A »Kunsági Olcsó Vásár« és Ipari kiállítás szervező bizottsága felkéri mindazon iparosokat és kereskedőket, akik az akcióban részt vettek, hogy vasárnap délelőtt fél 11 órakor az Ipar- testületben tartandó beszámolón megjelenni szíveskedjenek. — Gyenge volt a jánoshalmai vásár. Népes és terjedelemre nagy volt a jánoshalmai nyári vásár, tényleges forgalomra nézve azonban igen gyenge. A pénztelenség csak érdeklődőket vitt a sátrak alá s bármilyen előnyös is völt a kétségbeejtő kínálat, vételkedv pénz hiányában alig-alig jelentkezett. Az állatvásár a reggeli órákban jól indult. Nagy felhajtás volt főleg marhában, jóval kevesebb lóban. Az árak itt is igen alacsonyak voltak. Jó tejelő tehenet 120—180 pengőért vettek meg, sovány marhát 60—90 pengőért. A vágómarha, kilójáért 30— 35 fillért fizettek. Kitűnő lovat lehetett venni 100—130 pengőért, mig közepes ló 70—90 pengőért cserélt gazdát, összesen 360 átirás történt. A Kiskunság labdarugó sportjának életrehivására és fejlesztésére — négy vagy öt évvel ezelőtt — alakította meg a »Kölasz« a Kiskunsági Alosztályt. Ennek a mesterségesen alakított alosztálynak a csődjéről, sportszerűség szempontjából tekintett bukásáról nem érdemes beszélni. Hiszen mindenki, aki egy keveset is törődik a labdarugó sporttal, aki figyelte ennek az alosztálynak a vergődését, kitörő örömmel üdvözölt© a bajai alosztályba való kapcsolódást. Vasárnap nyűik meg a bajai alosztály őszi bajnoki évadja, amikor is a KAC a Bátaszéki TC-vel vívja meg első mérkőzését. Uj sport, uj izgalom, és uj küz— Nekünk is van olyan szép szavú követünk, mint nektök! Aztán mögél a maga emberségéből! Nem is köll újságot — Felhívás a leventékhez! A kiskun- halasi Levente Egyesület vezetősége felhívja a belterületi 1911, 1912. évtoiyajn- b©4 leventéket, hogy 28-án, vasárnap reggel fél 7 órakor a központi iskolában jelenjenek meg. A gyülekezés kötelező még Szeptember 4-én, vasárnap reggel féi 7 órakor. A távolmaradókat szigorúan meg fogják birságo.ni. — Egy áthelyezés margójára. Nem a magas rángnák, nem a magas polcon levő társadalmi állásnak szólnak ezek a sorok, hanem egy egyszerű, szerény kötelességtudó és kötelességét teljesítő, katonás embernek, a halasi őrs búcsúzó tiszthelyettesének Brusznyai Józsefnek. Hosszú időt töltött itt nálunk és most áthelyezték a Kecskemét mellett levő Helvéciára, mert igy kívánja a szolgálati érdek és Brusznyai tiszthelyettes néhány napon belül el is foglalja uj állomáshelyét. Szomorúan veszünk búcsút tőle, aki a kötelességtudás és önfeláldozás bátorszivü, egyenes embere volt, aki előtt mindig a köz- biztonság és a közrend legmagasabb parancsai lebegtek. Egész ember Brusznyai tiszthelyettes, aki annyi bravúros nyomozati tényt mutathat fel itt Halason is és aki a m. kir. csendőrség egyik legderekabb tagjának bizonyult. Brusznyai távozásával érzékeny veszteség éri a halasi őrsöt és nem kisebb vesztesége az ö távozása a külterület közbiztonságának sem. Sajnáljuk Brusznyai József tiszthelyettest, akinek jó szívvel kívánjuk uj állomáshelyén ugyanazokat a sikereket, amelyeket Halason elért. — Bécsi nemzetközi őszi vásár szept. 1-től 114g. Látogatók a magyar vasutakon 33 százalék, az osztrák vasutakon 25 százalék kedvezményben részesülnek. Vizűm nem szükséges. A vásárigazolvány ára 5.40 P. Bővebb felvilágositás- sal a menetjegyiroda szolgál. — Gyomor- és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fölfu- vódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes »Ferenc József« keserüviz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. tokra is újabb feladatokat ró. A bajai alosztály már a komoly sportszerűséget jelenti, a győztes csapat akár országos bajnok is tehet. A vasárnapi teljes fordulón a következő párosítással mérkőznek az egyes csapatok: Bácsalmási SC — Nagykálozi SK (Bácsalmás), Bajai SE — Kiskőrösi Petőfi SC (Baja), Jánoshalmi TE — Bajai MTE (Jánoshalma), Kalocsai FC — Bácska (Kalocsa), KAC — Bátaszéki TE (Kiskunhalas), Bajai »Turul« SE szabad. Ha a mérkőzések győzteseit keressük, a papírforma és a helyi pálya előny© HÍREK SPORT Bátaszéki TC - KAC. delmes — reméljük eredményes — év küszöbén állunk, amely a halasi csapaszerint a honi csapatok szerzik meg az első pontokat. Kivétel a kalocsai mérkőzés, ahol a jóformában levő Bácska kis gólaránnyal győzhet. A tartalékos KAC-nak is biztos győzelmet kell aratni a nem túlságosan jó BTC ellen, ha telkesen játsza végig a 90 percet. Dr. B. A. * Bhközótverseuy. Vasárnap este 8 órai kezdettel birkózó-verseny tesz Szentes és Halais városok között. A verseny előtt a halasi gyermek birkózók versenyeznek. Gyermekek: Ádám György, Kohn Pál, Bacsó Károly, Volf Géza, Bán IGyörgy, Virág Lajos, Holló Pál, Szabó Tibor, Merning Ferenc, Modok Kálmán, Szondi Károly, Vágó, Wuckmarovics Brankó. — A versenyre vonatkozó plakátok ki vannak téve. T. a ^----:—■■■-■ -a SAKK а в A Baja-Halas sakkcsapatver seny— Halas nyerte a reváns- mérkőzést Ebben az évben a két város sakkcsapatai előbb aug. 7-én Baján, majd aug. 21-én Ha ásom mérkőztek egymással A bajai forduló eredménye 6:4 volt Baja javára. Csapatunkat az erős ellenféltei szemben csak a balszerencse akadályozta meg. Szép teljesítményt nyújtott dr. Franki József, aki kemény küzdelemben sakktudásának kihasználásával, nyugodt, biztos játékmodorával győzött Baja és a környék egyik legjobb játékosa Spitzer István elten. Dr. Fülöp Sándor, Hegedűs József és dr. Szombathy Károly szereztek még egy-egy pontot Halasnak. Győzelmük értékét növeli, hogy most először szerepeltek csapatversenyen. Ilyen előzmények után nagy érdeklődéssel várta a közönség a halasi fordulót, mely a halasi csapatnak 6:4 arányú győzelmével végződött s igy az idei verseny eredménye 10:10 arányban döntetlen tett. Még egy óráig sem folyt a verseny, amikor Dér Gyula ellená Ihatatlan támadásával a legerősebb bajai játékos Bernschütz Alajos ellen fölényes játék után győz. A tanulságos játszmát legközelebb közöljük. Most egymásután 3 pontot szerez a halasi csapat és 8:6-ra javítja az arányt. Hegedűs József a tőle megszokott optimizmussal veri Flórián Sándort. Majd az újonctól szokatlan biztonsággal szereplő Schuszter István győz Szaulich Antal ellen. Ezután dr. Fü-öp Sándor is végez ellenfelévé. Mermelstein Árpáddal. Megbízható játékával szétrombolja ellenfele hadállását és tetszés szerint győz. Most váratlanul Baja jut egy ponthoz. Schiffert György finom játékvezetéssel már nyert á.lást dolgozott ki, mikor több évi tréninghiány miatt tisztet és ezzel játszmát vészit Kemény József elten. 8:7 javunkra. Ezután dr. Szombathy Károly döntetlenül végez Spitzer Istvánnal, egy pillanatra sem engedve fölénybe kerülni ellenfelét. Halas vezet 8 és fél: 7 és fél arányban. Következett Grosz László győzelme szép küzdelemben Győri Gyula ellen. Most 9 és fél: 7 és fél az állás Halas javára. Egy pont keltene a győzelemhez, de a még folyó 3 parti csak fél pontot hoz Halasnak. Godó László feladja a játszmát dr. Schobert Ferenc ellen. Dr. Grosz József pedig, aki teljesen tréning nélkül volt kénytelen beállani a küzdelembe, több mint 5 órás kemény aűenákás után adta fet csak a harcot egyik erősebb bajai, dr Wagen- blatt Ferenc ellen. Ezzel Baja utolérte Halast, 9 és fél: 9 és fél az arány este fél 8-kor, amikor még mindig folyik egy játszma két erős elméleti tudású játékos dr. Grosz Dénes és Polich Miklós között. Mind a kettő igyekezett a versenyt városa javára győzelemre vinni, de a 7 órás, 80 lépéses partié szívós küzdelem után döntetlenül végződött. Este fél 10 órakor ért véget a magas színvonalú verseny. Megemlítjük, hogy a Bajai Sakk Kör vezetősége a verseny alkalmával' szép koszorút helyezett a Kiskunhalasi Sakk Kör néhai kiváló elnöke, dr. Babó Imre sírjára.