Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-01-11 / 4. szám

2 Kiskunhalas Helyi Értesítője jan. 11 Halasi Gazdasági Bank Rt,f. v ■: l • \ cd a S Pesti Magyar Kereskedelmi Bank | loányintézefe % KeSebián megalakult a hegyközség Dec. 27-ére hívta össze Koller Oszkár járási főszolgabiró a kelsbiai szőlősgaz­dákat. Miután ismertette a hegyközség megalakításának előnyeit, felhívta a megjelenteket, hogy az uj hegyközségi törvény alapján alakítsák meg a hegy­községi szervezetet. Minthogy GiUe András vezetőjegyző javaslata szerint a hegyközségi kiadások fedezése nem fog külön terhet jelenteni a szőlősgazdákra, miután ezen kiadáso­kat a külső szőlőterületek vadászati jo­gáért elérhető 200 pengő bevétel fedezni fogja, a megalakuláshoz a megjelent gazdák eilenlvetés nél­kül hozzájárultak s azután megválasztották a tisztikart. Úgy értesültünk, hogy a hegyközség nagyszabású faiskola, borközraktár, ko­sárfonóipar stb. létesítését, valamint a gyümölcs- és borértékesités hathatós előmozdítását vette programmjába, mely terveihez a Magyar—Olasz Bank nemrég m?g- * alakult kelsbiai fiókjának s Molnár Imre áll. uradalmi jószágigaz­gatónak támogatására számit. Az ezerötszáz pengős FAKSz építési kölcsönt csak annak folyósítják, aki a házhely vételárának biztositékánl ötven pengőt lefizet Újai]!) bonyodalom a balasi klslakásépltasekhen Megírta annak idején a Helyi Érte­sítő, hogy a FAKSz kislakásépitésre 47 halasi egyénnek egyenként 1500 P kölcsönt folyósított. A FAKSz döntésé­ről értesítették az érdekelteket és úgy látszott, hogy semmi sem áll útjában annak, hogy a kö'csönt az illetők meg­kapják. A napokban a város erre nézve leira­tot kapott a FAKSz vezetőségétől, amely arról szól, hogy a kölcsönt csak abban az esetben folyósiják, ha az illetők a házhely vételárának Ismét betörőbandák garázdálkodnak az Öregszőlőkben Napok óta nyomoznak a tettesek kézrekeritésére A tél és a hideg idők beálltával megérkeztek a minden esztendőnek rendes bűncselekményei is, amelyek leginkább és főleg a tanyai házak között és a külterületen szoktak elő­fordulni. Az idén is egyre-másra érkeznek a följelentések, amelyek azt panaszolják el, hogy az öregszőlőkben szinte napiren­den vannak az apróbb betöré­sek. A betörök rendes szokásuknak megfelelően a szőlőkben házakat ke­resik fel előszeretettel és ott aprób holmikat és különösen élelmiszereket lopnak el. Ezek ellen a betörések ellen szinte tehetetlen a lakosság, mert napköz­ben elhagyják házaikat és vagy a városba jönnek be, vagy pedig más­hol akad dolguk és ezt az időt hasz­nálták fel a betörők arra, hogy a gazda nélkül maradt lakóházak éléstárait megdézsmálják. A betörök ellen a rendőrség szé­leskörű nyomozást indított meg és valószínűnek tartja, hogy rövidesen ki lehet nyomozni a betörések tette­seit. biztosítására 50 pengőt lefizetnek. I Erről az intézkedésről a város a kö- j vetkezőket közli: I »Felhívják mindazon uj FAKSz köl- • csönigénylöket, akik építési hitel iránti : kérelmüket 1929 év őszén terjesztették ! elő, hogy a FAKSz intézkedése értel- i méhen a hitel folyósítása csak abban ] az esetben fog megtörténni, ha minden , egyes igénylő a házhely vételárának j biztosítására 50 pengőt lefizet a FAKSz ; ügyek intézőjénél. Azokra, akik a ház- j helyek árát kifizették, ez az intézkedés i nem vonatkozik.« Csak a nyár folyamára várható a halasi telefonvonal kibővítése Csigalassúsággal folyik a halasi postaberuházás ló részesítése. Dr. Csilléry Zoltán vármegyei másodfőjegyzönek hetedik fizetési osztályba való előléptetése. Tóth Elemér árvaszéki ülnöknek he­tedik fizetési osztályba való előlép­tetése. Dr. Kléh-Reinle Tibor vm. al­jegyzőnek nyolcadik fizetési osztály­ba való előléptetése. Alispáni beje­lentés hitelátruházás gyakorlására. Székely István menekült másodfőjegy­ző nyugdíjaztatása. Dr. Sólnay Kor­nél árvaszéki ülnök nyugdíjazása. Vi­téz Solnay Dénes árvaszéki ülnök nyugdíjazása. Asztalos István vm. al­jegyző nyugdíjazása. Weisz Lajos ny. vm. irodafőtiszt nyugdijának két sze­mélyi pótlékkal való felemelése. Puza Andor ny. vm. irodafőtiszt nyugdijá­nak egy személyi pótlékkal való fel­emelése. Ä közgyűlés tárgysorozatán sze­repel még: az államépitészeti hiva­tal személyzetének és a törvényható­sági közúti személyzetnek stb. év­végi jutalmazása; továbbá a vár­megyei tűzrendészed szabályrendelet megalkotása. Ismeretes és unalomig agyonirt té­ma már a halasi telefonmizériák meg­szüntetése és erről mi is igen sokszor megemlékeztünk és mindannyiszor a közönség türelmetlen panaszainak ad­tunk teret, amikor kifejeztük azt a véleményt, hogy tarthatatlan és kivárhatatlan az az időpont, amikor az illetékes postai tényezőknek végre eszük­be jut ezen a fontos városi kívánságon közmegelégedésre segíteni. Néhány hónappal ezelőtt hosszabb cikkben foglalkoztunk újból a telefon kérdésével és rá néhány hétre ille­tékes nyilatkozat alapján közöltük, hogy már csak rövid idő kérdése, hogy kábelvezetékkel Halast be­vonják a modern telefonnal ren­delkező városok közé és azt is megírtuk, hogy ezt misém akadályozza. A türelmetlen érdekeltek azóta foly­tonosan várták a telefont, de ebben az ügyben ezután sem történt semmi és ezért munkatársunk most érdek- ' lödött jól értesült helyen, ahol a kö- ! vetkező értesüléseket szereztük aha- ! lasi teletonkiépités mostani legújabb stádiumáról. A kábelek egy kivételével, amely a legfontosabb az úgynevezett páncélkábel, már itt vannak Ha­lason és várják, hogy rendelteté­süknek átadják őket. Most azonban újabb akadály merült fel és ezért a munkálatokat csak a tavaszkor kezdhetik meg és ez a munka juntos 30-ig fog elké­szülni, vagyis a költségvetési év végével. A költségvetési év befejezésével ugyanis be kell fejeződni ennek a munkának is. Ezt a végső terminust most min­denesetre bizonyos aggodalommal fogadja az érdekelt lakosság, amelynek annyi csalódása volt már a múltban a telefonnal kapcsolatban. =n ElilÉptBtÉiBl ÉS BPilSilaiálSl a vármegyei közgyűlésen A vármegyei közgyűlés meghívóit már szétküldötte az alispáni hivatal. Meglepetésre rendkívül rövid a tárgy- sorozat, amennyiben mindössze 19 pontból áll. Ennek az az oka, hogy a kisgyülés még nem foglalkozhatott az ügydarabokkal, amelyek ilymódon csak a következő vármegyei közgyű­lésen kerülhetnek tárgyalás alá. A január 14-iki törvényhatósági bi­zottsági ülés tárgysorozata a követ­kező: A törvényhatóság örökös tagjainak j kiegészítő választása. A törvényható- j ság által az országgyűlés felsőházába ' küldendő tagok megválasztása, A tör- ' vényhatóság kisgyülési tagjainak megválasztása. A kisgyülés által letárgyalt ügy- j darabok részben magasabb fizetési osztályba való előléptetéseket, rész- j ben nyugdíjazásokat tartalmaznak. A j tárgyalásra előkészített ügydarabok a következők: Báró Rudnyánszky Miklós várme­gyei főjegyzőnek a hatodik fizetési osztályba való előléptetése. Kopa Károly monori főszolgabírónak első személyi pótlékban való részesítése. Meskó Rudolf gyömrői főszolgabiró- nak második személyi pótlékban va­A halasi hetipiacokon is meglátszika gazdasági krízis A gazdasági élet nehézségei a halasi hetipiacokon is erősen meglátszanak. Az eladók tömege és az eladásra kí­nált árucikkek egyformán magukon viselik a pénztelenség jegyét. A he­tipiacokra beérkező árusok óriási mó­don megnövekedtek és talán még soha nem látott arányban sorakoz­nak fel az árusitó helyeken. Az eladásra kínált cikkek is a rossz gazdasági viszonyok jelei, amennyi­ben nagy mennyiségben hoznak fel gabonát, baromfit és más holmit, sőt szembeszökő, hogy már nyersfát is hoznak, amelyet tűzifaként kínál­nak eladásra. Ez a jelenség Halason hozzáértők szerint egészen különös dolog, mert eddigi években mindig volt alkalma a gazdaközönségnek kivárni azt az időpontot, amikor legjobb áron tudja érté­kesíteni eladó dolgait és nem si­etett úgyszólván piacra dobni azokat. Munkatársunk egynéhány nagyobb és kisebb gazdával beszélgetett ezek­ről a dolgokról és ezek szinte egy­behangzóan azt mondották, hogy ez mind annak a jele, hogy nincsen pén ze a gazdaközönségnek és hogy ilyenformán akarnak segíteni pénz­telenségükön. Nyomtatványokat J55HSS. lapunk nyomdája

Next

/
Oldalképek
Tartalom