Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-12-24 / 103. szám
december 24 Kiskunhalas Helyi Értesítője 5 oldal r Betlehemváró magyarság Kint hideg szelek fujdogálnak, fa- ! gyossá válik a lehelet, bent a szó- i bák mélyén Megváltót váró magyarok lesik a pisla fényeket, az eljö- j vendö Idők teljét, az Igét, amely most készül testet ölteni. A kará- ; csonyfa gyertyái minden ősi pogány eredetük ellenére már a keresztény j világnézet harsogó zengését közve- j titik a repeső szivek és szomjuho- j zó lelkek felé, a karácsony a maga í ősi erejében, döbbenetes izomzatú- j ban mégis még mindig a régi vilá- ; gosság, a folyton fokozatosabban világitó legigazabb reflektorfény. Ez az üde és minden esztendőben megújuló megifjitó-injekció, emberségünk felfrissülése, újjáéledésünk átalakító időszaka, ez a karácsony az idők végtelenségén át meg fog marad- j ni az emberiség számára az egyet- j len fix pontnak, révnek, sorompó- ; nak, a nagy palánknak, amelynek in- j nenső oldalán »megálljt« vezényel minden gonosz szándéknak. A kará- 1 csony mint ünnep la világ kérész- j ténysége számára mindenkor az újjászületés dátumát fogja jelenteni, a jóságnak a nagy békének, a szeretetnek ünnepét, amikor mindenki testvérré ölelkezik, amikor a harag, a gyűlölet, a fogcsikorgatás egyetlen sima arccá egyenesedik, amikor ; lelki nagymosást tartunk és kivasaljuk valamennyi eléktelenitő ráncunkat. A szeretet ünnepe ma is most is az, ami volt évekkel ezelőtt, de még- ] is, mintha szomorúság festékanyaga került volna bele legszebb és leg- megkapóbb ünnepünk portréjába, mintha más volna a gyermekkacaj, mintha más volna a családapa gond1- redője, valahogy úgy érzem ez a világ most itt körülöttünk, könnyeket csepegtet a karácsonyt ünneplő családanya levesébe. Valahogy nem vegyül bele a gondtalanság legalább erre a három napra, hogy a nagy Ige megszületését zengő hajnali ragyogó csillag a párás ablakokon keresztül didergő gyermekeket és fázó családapákat talál. Ez a karácsony most csonkára nyomorított hazánkban szegény gazdagokat és gazdag szegényeket pillant meg — de vájjon miért kell éhes szájak tátogását meglátnia. Tizenhárom év óta a nyomor itt settenkedik a hátunk mögött, itt grasszál a portánkon, látjuk öt és tapintjuk és érezzük, de egyúttal élesen vérbe és idegekbe vágóan állapítjuk meg, hogy a szociális érzék ma már csak a szájakon él és szivekből száműzésre Ítéltetett. Ne mondja senki, hogy a karácsony ünnepe nem szociális elmefuttatás ideje, mert igenis ez az ünnep szinte a legidőszerűbb arra, hogy a ma született Megváltó nagy evangéliumi szociológiáját hirdessük és sürgessük. Most karácsonykor, a mikor búgva szólalnak meg a templomba hívogató harangok, ezek a szegényeket magához ölelő, elesetteket felemelő, didergő és fázó és éhező emberek segítségére siető Istenfiának születését hirdetik, annak a megszületését, aki hirdette az evangéliumi szegénységet, de hirdette és parancsként hagyta vissza a testi •és lelki irgalmasság gyakorlásának kötelességeit. Ilyenkor úgy érzem karácsonyi harangzúgás hangulatában, hogy ez a harangjáték valahogyan lelkiismeret-kapukon is zörget, felráz, megdöbbent, talán rossz éjszakát is rögtönöz annak, akinek eszébe jut, hogy nem juttatta el fölöslegét, annak, akit az megillet, akinek az kincse: a szegényeknek. Az nem lehet, hogy itt szerencsétlen kicsire I zsugorított hazánkban kiapadtak volna az irgalom egykor még bővizű kutjai, hogy itt még segíteni akarás mélyfúrói talán még ártézi-' irgalmat sem meríthetnének ki. Nem szabad ezt hinni, a szegények hitéért, a szegények reménységének megtartásáért, az emberi méltóság felébredésének méltóságáért. Ha ez igy lehetne, akkor össze kellene törni tollat, megáradt folyó medrébe önteni minden tintát, mert akkor ez már a legsúlyosabb vég előtornáca volna. Az idei karácsony, a megváltó születésének ünnepe legyen a meditáció három napja és ne feledkezzünk meg arról, hogy egyformán magyarok vagyunk, egyformán tagjai annak az egyetlen törzsnek, amely ma mint Bethlehem váró magyarság az igazi magyar karácsonyt lesi. A szeretet legfenségesebb ünnepén sziklákat görgető erő, titáni küzdelem kívántatik, emberfeletti nagy jóságelőretörés akarása, szándékolta- tik, mert a karácsony a maga * i misztikumos külsőségeivel és mégis a valóság nagy erejével igenis meg kell, hogy indítsa a szivek lezárt és lelakatolt kapuit. A szent Fa alatt, a gyertyák fénye vetít meleget és világosságot, a kandalló tüze teremt hagyományos hangulatot, de hányán vannak, akinek az irgalmatlan idők elvették szája elől a legszárazabb falatokat is. A magyar karácsonynak ez a szin- fóniája sokezer hurt penget a Megváltó születésnapján, hurhanghullá- mokat hallunk megrezzenni és sok ma köztünk a fáradt félárbócra fer- dült fej. De vigasztaló, sőt talán egyedül ez vigasztaló, hogy a magyarság nagy önfeláldozása odáig térjed, ahol megérti az időknek ezt a nyomorúságos diktátumát. A szeretet és béke ünnepén, a szeretet és béke nagy és elkötelező parancsát. í I i i 1 MeSterházy Ambrus. Csak őszintén (VasásrnapS ir&s) Nem lehet letagadni, hogy általános krízis közepette élünk. Krízis van a világgazdaságban, a politikában, de krízis van nem utolsó sorban, a társadalmi életben, a családban az egyén lelki életében is. Ami mindeneken felül a legszomorubb: az emberek elvesztették a kibontakozásban való hitüket. Kétségbeesetten találgatják, hogy mi lehet mindennek az oka. Áz egyik a háborút okolja, mert békében jobb helyzet volt. Ugyanilyen megokolással mondja a másik: a mig királyunk volt, jobb helyzetben voltunk. Trianon az oka minden bajnak, véli a harmadik. A kormányzat a hibás, hisz Magyar- ország Kanaán földje volna ma is, ha az urak odafönt máskép gondolkoznának. Azt is mondják, hogy a modern kor hozta magával az általános bajt. A nagy »flanc«. Mindegyik túl akar tenni a másikon. A szegény ember leánya is úgy öltözködik már manapság, mint a módosabb szülök gyermeke. Selyem harisnya »brokát« cipő kell már annak is, ha Otthon savólevest eszik is. Nem itt van a baj. Letértek az emberek az igaz útról, elfordultak Istentől — állapítja meg a vallásos lélek — azért küldi Isten a sok csapást. Meg is érdemlik az emberek. És igy tovább. Kitudná felsorolni mindazt a sok körülményt, a melyekre mint egyedülálló okokra hivatkoznak egyesek. Ki tudna eligazodni az okok és okozatok káoszában. Hisz mindegyik a saját megállapítását hiszi egyedülállónak. Most persze ne várja a tisztelt ol- : vasó, hogy mi mindezeket megcáfoljuk és majd mi mondjuk meg az igazi okokat, rámutatunk minden i haj kutforrására. Nem, ezt nem tudjuk. Ezt mi sem tudjuk megtenni, de megkíséreljük az egyszerű em- . bér hamisítatlan logikájával megfog- 1 ni a jelenségeket. Elmondjuk mindenről őszinte véleményünket. Mert az is igaz ám (erről fentebb nem is szóltunk) az emberek nem őszin- j ték s ez szörnyű hiba. De nem csodálkozunk rajta. Sok évezredes | előélet s ösztönné sűrűit tapasztalás 1 eredménye. Képzeljük el csak mi történne, ha mindenki az egyik napról a má- | síkra őszinte lenne. Minő ijedelem! ; Micsoda népvándorlás! Be a börtönökbe, ki a börtönökből. Egy csomó elválás, szerelmes összeborulá- sok. Az emberek gyilkolnának dühükben. Talán sokan ki sem bírnák: | öngyilkosok lennének. Látni egy- | szerre összeomlani mindent, amit a ' hazugság, a képmutatás oly gyönyörűen felépített s végeredményben talán... mégis jobban szeretnénk egymást, mint ma!... * »Amikor az Úristen megteremtette a világot, azt mondta: jól van. Vájjon mit szólna most hozzá?« Ezt mondta ezelőtt körülbelül 20 évvel egy neves angol író. Vájjon mit szólna most hozzá? — kérdezhetjük mi. Bizonyára sok korrgiálni valót találna, legföképen a teremtés koronájában, az emberben. Bármennyire fájdalmas, be kell ismernünk, hogy ez igy van. Lássuk be saját hibáinkat is, hiszen másoknál ezt úgyis könnyen észrevesz- szük. Nemcsak az őszinteség hiányában szenvednek az emberek, de bántja őket valami esztelen versengési láz és még sok minden egyéb rossz tulajdonság. Lehet, hogy ez elfogultság vagy egyoldalúság, de én akárhogy nézem az embert, csupa hibát találok benne. De csak apránként merek rámutatni, mert azt már megtanultam, hogy az emberek inkább eltűrik, gonoszoknak, vagy rosszaknak tartjuk őket, mintha előítéleteikben háborgatjuk, vagy hibáikat emlegetjük. Ennek a generációnak különben már majdnem mindegy. Egy társadalomnak, amelyben ennyire kiéleződött az ellentmondás a tételes erkölcsi tanítás és a valóság között, nagy jövőt nem jósolhatunk. Mentsük meg legalább gyermekeinket: Igen a gyermekeket. Segítsük őket elsősorban ahhoz, hogy maguk alkothassák meg jövőjüket. Mert ha egy kicsit szigorúbban bíráljuk el, vájjon mit örökölnek tőlünk: egy irtózatos világháború következményeit, zilált közállapotokat, megha- sonlást a családban, a társadalomban, meghasonlást mindenütt! De még csak tanácsot sem tudunk adni gyermekeinknek, azt sem tudjuk, milyen mesterségre adjuk őket, pedig ez a legelemibb gondoskodás volna az elődök részéről. Talán napszámos legyen a gyerekből, vagy inasnak adjuk? Ha suszter az apja, vájjon a gyermeke is a kaptafánál maradjon? Lát-e a kisgazda biztos jövőt a földecskéjén a gyermeke számára? Avagy kitanitassuk, (feltéve, hogy módunkban áll) hiszen ma diplomával a kezükben irnoki állás után futnak az emberek. Vájjon a becsületes munka biztos megélhetést igér-e? Bár szégyelnünk kellene, mégsem merjük gyermekeinket arra tanítani, hogy legyenek szófogadók, becsületesek, szerények. Miért? Hogy mindenki átgázoljon rajtuk, hogy a könyökkel, protekcióval érvényesülőknek könnyebb dolguk legyen? Hallottam egy apát, aki igy biztatta gyermekét: fiam, jegyezd meg magadnak, soha becsületes ne légy; hazudj, csalj, lopj, de mindig ügyesen! Másokat ne kímélj, ne nézz se jobbra, se balra, ha élni akarsz! Nem szörnyű még a gondolata is annak, hogy ez az ember »okosan« tanítja gyermekét? Ezek legyenek az életképesek? Ezek legyenek a jövő emberei? Érdemes ezen elgondolkozni. (N.) A népszövetség válságos éve következik Lord Cecil, az angol népszövetségi unió utján közzétett szózatában azt hangoztatja, hogy a következő év kritikus lesz a Népszövetség fennállásában, mert a közvéleménynek 1931-ben kialakuló irányától fog függni, 'hogy áz 1932. év elején összeülő általános leszerelési konferencia komoly valóság, vagy pedig puszta komédia lesz-e. Ha a konferencia nem fogja a fegyverkezési versenyt megszüntetni és a haderők korlátozását eredményezni, akkor a nemzetközi béke alapjaiban fog megrendülni. A kötényt erdőben fadöntés közben az egyik nagy fa rázuhant egy triajsai kőművesre, aki szörnyethalt Borzalmas halálosvégü szerencsétlenség történt a kötönyi erdőben, a melynek áldozata Magyar Lajos majsai kőműves. Fát és gályát vágtak szombaton az erdőben, amelyet akként eszközöltek, hogy a kivágott és ledöntött fát megfosztották gallyaitól s csak miután ezzel végeztek, kezdtek hozzá a fa feldarabolásához. Az egyik munkáscsoport éppen egy nagyobb fa kidöntéséhez fogott s amidőn már annyira haladtak vele, hogy dönteni akarták, figyelmeztették a mellettük gallyazó csoportot, > hogy vigyázzanak. Ugylátszik, hogy ezek nem vették komolyan a figyelmeztetést, vagy talán nem hallották eléggé. A faóriás nagy robajjal lezuhant s a másik fánál tartózkodó Magyar Lajos majsai kőművest agyoncsapta. Szombaton estefelé hozták be holttestét kocsin Majsára; ahol felesége és árvái csak ekkor értesültek a családfő szomorú végéről. Tekintettel arra, hogy bűncselekmény nem forgott fennt, az eljárást beszüntették az ügyben. Az elhunyt Magyar Lajos nagy családot hagyott hátra s községszer te nagy a részvét irántuk. I—wijiin»» — Vasutas ének- és zene estély. A budapesti 100 tagból álló vasutas ének- és zenekar január Jt-én a városi színházban műsoros hangversenyt rendez a helybeli ineégesek Jarir*.
