Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-04-02 / 27. szám
ápr. 2 KtahBfihfltoi Helyi Br*e«l!% 5 oldal ORSZÁG—VILÁG Hétfőn kezdődnek a párisi jóvá- tételi tárgyalások. — »A jövőben meg kell állania a szociális törekvések tempójának és le kell szorítani a termelési költségeket és a munkabéreket« — mondotta Vasa miniszter. — Megsemjmisi tették Békéscsaba törvényhatósági tagválasztásának eredményét és uj választást rendeltek el — Egy millió pengő deficit mutatkozik a fővárosi Széc- henyi-luxusfiirdőnél. — Két uj egész ségügyi intézményt kapnak az állami tisztviselők. — Budapest előkelő vendégei a jövőben emlékérmet kapnak. — A kereskedők a tisztességtelen versenyről szóló törvény módosítását követelik. — Elkészült az érettségi vizsga reformja, mely megszigorítja a szóbeli érettségit. —• Közel 19 ezerre emelkedett a fővárosi elemi iskolások száma. — Debrecen környékén is arzéngyilkosságokat fedeztek fel. — Az angol alsóház 10 millió fontot szavazott meg a munkanélkülieknek. — Az angol hadseregbe jelentkező férfiak 61 százaléka alkalmatlan. — A kormányzó és neje ebédet adtak, amelyen a kormány tagjai vettek részt. — Kormányfőtanéesos lett Delmár Béla budapesti mérnök. — Walkó Lajos külügyminiszter hazaérkezett Törökországból. — Vass József népjóléti miniszter elnökletével ankét volt az OTI ügyében, amelyet vasárnap délelőtt folytattak. — A londoni leszerelési konferencia tárgyalásai holtpontra jutottak. — Megmérgezte magán Gyulán Hajdú János, a dobozi gőzmalom cégvezetője. — A villamos kerekei alá került Környey László budapesti tanuló, meghalt. — Higanymérgezést kapott és meghalt a tévesen adagolt gyógyszertől Körözi András budapesti hentesmester. — Becsnek egymillió 845 ezer 939 lakosa van. — Megölte a magasfeszültségű áram a mezőtúri villany telepen Litarez János szerelőt. — Albrecht von »Urach herceg bejelentette igényét a monakói trónra. — Uj kereskedelmi tárgyalásokat kezdünk április közepén Romániával. — Bombáiban is megszervezték a hinduk nemzeti ellenállását. — öt és félezer szót irt egy francia fiatalember egy postai levelezőlapra. — A vonat elé vetette magát Harmati Ica békéscsabai urileány. — Részegségében megölte feleségét Brassóban VasileBCu Iban kereskedő, majd felgyújtotta házát és szivenlőtte magát. — Az Európa gőzös ma indult Nevyorkból Cherbourgba és visszafelé is meg akarja javitani a gyorsasági rekordot. — A francia követség megvásárolta Budapesten Károlyi Imre gróf Margitrakparti palotáját. — 30 cm-es hó esett tegnap óta az erdélyi Kárpátokban. Jól és olcsón vásárolni csak Seidner Sándor Alkalmi áruházában! lehet. Tiszta gyapjú férfi szövetek és kabát kelmék. női szövetek, selymek és sok szép divat újdonság érkezett a SINGER VARRÓGÉPEK Mto. A LEGJOBBAK ! Befejezték Halason az országgyűlési képviselő választók névjegyzékének kiigazítását 582 kérelmezőt vettek fel a választók névjegyzékébe Amint megírtuk, március 26-án kezdte meg a városházán az összeíró bizottság az országgyűlési képvise- lővá'asztók névjegyzékének kiigazítását, amely munka iránt szokatlan nagy érdeklődés nyilvánult meg városszerte. Az összeíró bizottság hétfőn este fejezte be az összeíró munkát. Mint múlt számunkban megírtuk, a jelentkezőknek a bizottság előtt igazolniok kellett a névjegyzékbe való felvételre való jogcímüket. A bizottság munkájának befejezte után munkatársunk illetékes helyen s következőket tudta meg a kiigazítás , eredményéről. —-Amint most már véglegesen meg j állapítható, >'a bizottság elé 1948 halasi lakos kérelme került, akik az 1931. évi képviselöválasztók névjegy- 1 zekébe felvételüket kérték. Ezek közül 678-an jelentek meg a bizottság előtt és a bizottság 582 egyént vett fel a választók névjegyzéké- 1 be, akik jogcímüket igazolták és 96 egyént pedig kérelmével el- i utasított. A többi kérelmező nem jeleni meg a bizottság előtt és igy beadványukat nem vették figyelembe. Úgy a felvettek, mint az elutasítottak névjegyzéke rövidesen a köz- j ponti választmány elé kerül és ennek alapján állítja össze a központi vé- j iasztmány a névjegyzék-tervezetet, a melyet május hónapban közszemlére tesznek ki, amikor felszólamlásnak . szintén helye van. Az olcsó hitel és a közmunkákban való részesedés lit rémiét a magyar kisiparosság a tavasztól? A kormánynak elhatározott szándéka hogy a súlyos helyzetben lévő magyar gazdasági életet megsegíti. Pénzügyi szuverenitásunk helyreállta után alkalmas időben külföldi kölcsönről is szó lesz a beruházások céljaira. Ezeknek a jelentős munkáknak a megindulásától várják a gazdasági élet fellendülését. Háromszázezer nehéz helyzetben levő kisiparos is ettől reméli sorsának jobbrafordíulá- '• sát és amint politikusok alábbi nyi- . latkozaiából kitűnik, a parlament vezető pártja is szükségesnek tartja, hogy a kisiparosság számarányához mérten munkához jusson. Rubinok István tír. országgyűlési képviselő, az egységespárt ügyvezető ale'.nöke a követ- j kezőket mondotta munkatársunknak: 1 — A kormányzópárt szivén viseli valamennyi társadalmi réteg sorsát és igy természetesen a kisiparosságét is. A párt régóta törekszik azon, hogy ennek az értékes társadalmi osztálynak megmentésére módot találjon, mert tudja, hogy az ország szem pontjából fontos, hogy az önálló kis- i egzisztenciákat megóvja az elproletarizálódástól. A párt latbaveti súlyát, hogy a közmunkákból kellő részesedést kapjon a kisipar is. A kormány maga is gondol erre & a munkához juttatás mellett a kisipari hitel kérdésének megoldásán is fáradozik. Reméljük, hogy a most felállított Országos Ipartanács a maga szak- j értő javaslataival elősegíti ezeknek • a kérdéseknek megoldását. j Vasady Balogh György országgyűlési képviselő igy nyilat kozott: — A kisiparosság alig várja a jó-1 tékony májusi esőt, akármilyen for-' mában jöjjön is, mert nagyon nehéz a helyzete. Allan» érdek is az iparosság Az iparosság védelme sörgős kormányprogrammá vált megsegítése. A közmunkákból részesedniük kell, de nagyobb védelmet kell biztosítani a magyar iparnak a kereskedelmi szerződésekben is, a Balkán felé pedig erősen meg kell szervezni a kivitelt. Mindenesetre, mér maga az is, ha a gazdák sorsán enyhítenek és a közterheket mérséklik, jótékonyan érezteti hatását az iparosság felé is, mert hiszen a vásárló erő visszanyerése azt jelenti, hogy az iparosok is hozzájutnak a rég elmaradt rendelésekhez. Udvardy János országgyűlési képviselő a következőket mondotta: A kormányra háruló feladatokat a vidéki kisiparosság szemüvegén keresztül nézem és ezért azt tartanám elsőrendű fontosságúnak, hogy a vidéki iparosságot sürgősen olcsón hitelhez juttassuk és a közmunkákból számukra is megadjuk az arányos részt. Fontos volna, hogy a gépsegélyeket vissza lehessen állítani. A kisipar Ugyanis azért vesztette el verseny- képességét, mert gépek hiányában a gyáraktól kell vásárolnia félig kész árukat. Az építőipar pangásának megszűnésére azt hiszem, jogosult a reménység. Nemcsak azért, mert a kamatláb általános csökkenése lehetővé teszi a jelzálogkölcsönök folyósítását magánosok számára is. A hitel olcsóbbodása rentábilissá teszi ■a családiház és a bérházépitést és igy az építőiparban foglalkoztatott számos szakma munkához jut. Mész- nitrogén a tagjobb műtrágya gyári áron kapható a helyi lerakatnál KELLNSB FÉLIX cégnél, Ktalnwfeala», PtiélhuM 2. A tréfából, érdekes rendőrszereplés vált Egy kalocsai malomigaz- gató egy hartai fegyencet fogott el hétfőn Rendkívüli esemény főszereplője volt hétfőn Friedrich Antal kalocsai malomigazgató, üzleti ügyben járt Harta-ál'ampuszta büntetőtelepén és rögtön észrevette, hogy valami zavaró, váratlan dolog tartja izgalomban a kolóniát. Meg is tudta, hogy öt súlyos büntetésre Ítélt fe- gyenc megszökött. A nappali munkaalkalmat felhasználva, előkészítették a szökés feltételeit s éjjel elillantak. A szökevények között volt Miskai Géza hirhedett kassza fúró is. A malomigazgató még tréfásan megjegyezte, ha találkozik valamelyik fegyenceel, rögtön lefüleli s beszállítja — nem gondolva arra, hogy a tréfa komoly valósággá lesz. Hazafelé menet ugyanis Dunapatej és Kalocsa között egyszerre csak látja, hogy a gyalogösvényen rabruhás alak lépked. Most, vagy soha! — gondolta a bátor igazgató. Megállította autóját és keményen rárivalt a szökevényre, kiben a személy leírás révén a kasszafuróra ismert. Megmondotta a nevét, fejére olvasta bűnét s miután még közeledő csendőrökre is hivatkozva, kemény parancsának súlyát növelte, kényszeritette a fegyencet, hogy ellenállást meg sem kísérelve, fel üljön autójára A rendkívüli kaland a kalocsai fogház kapujánál végződött, ahol a foglyot átvették és zár alá helyezték. Soha oly olcsón nem vásárolhat, mint ma Qsttf'rcii * ós divat oaiuu nagyáruházában az 1930 év tavaszi és nyári idény meglepő újdonságai! Néhány cikk a sok kézül Világhíre i Sevilla Csodaszép: Parisette Elragadó szép: Stella Közkedvelt : Silvia Legszebb i Amourette Leghálásabb gyapjú5 Creppella Női tavaszi kabát kelmék és szövet e Se Férfi felöltő és öltöny kelmék meglepő olcsó árban Felsorolt cikkeim pszar választékban, mindenkinek őrömére szolgál az utolérhetetlen olcsó áram mellett, hogy ízléses és divat különlegességeket van módjában nálam beszerezni DHindenféle nyomtatványokatgyor• san, ízlésesen, méltányos árban készít a kiskunhalas Helyi Értesíti Lupvállalat nyomdája.