Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)
1929-06-01 / 44. szám
júniusi Kiskunhalas Helyi Értesitője nagy :st 1 lizon aíonaí felv. képek! ás! . 2.=án ilmek i! férj I 7 felv. n Syd képek! ás! sás dasági ében íali, :ő és szem- rálasz» iáns, pénzt, istöt magas ■át és íosan icsik ebb kí= dtűnő nagy í kap» Sgyak ra\ oen fel» házi» igyel» cukor, a és az eráru :t uá= tik be i. Aki oótká» ingyen jdi al= analat. vállal» yelmét gy ké» 3 tüz= létükét zhetik Kivitel» yosabb orica» való apható asm Mázsa» nben ezeket a biztosíték nem fedezné, másodsorban az elitéit, harmadsorban a kiadó, egyéb vagyonával, végül pedig Práger Ferenc nyomdatulajdonos felelős. A St. 43. §-a alapján köteles a »Kiskunhalas Helyi Értesítője« cimü lap szerkesztője az Ítéletet indokaival együtt a most nevezett lapban a jogerős ítélet kézbesítése után megjelenő legközelebbi vagy azt közvetlenül követő számának elején rendes nyomással minden lappéldányon közzétenni. 8p. 494. §-a alapján a kir. ügyészséggel. Az Ítélet jogerőre emelkedés után a a St. 40. és 42. §-ai alapján a »Kiskunhalas Helyi Értesítője« cimü lap kiadójával .és Práger Ferenc nyomdatulajdonossal, — végül a St. 43. §-a értei-* méhen a »Kiskunhalas Helyi Értesítője« című lap felelős szerkesztőjével közölni kell. Indokolás: A kir. Ítélőtábla az elsőfokú bíróság Ítéletében megállapított azt a tényállást, .bogy a vádba tett cikket a rendelkező részben leirt tartalommal a vádlott tétette közzé az ott megjelölt óvadékkal rendelkező politikai és társadalmi hetilapban az elsőfokú bíróság ítéletében felhívott és helyesen értékelt bizonyité- ícoKnál fogva szintén valónak fogadta el. Kiegészítette azonban ezt a tényállást a vádlott beismerése alaoián azzal, hogy a vádbeli cikket ö is irta. E tényállás alapján nem vitás, hogy a vádbeli cikkért a vádlott, mint annak szerzője, sajtójogi felelősséggel tartozik. A kir. ítélőtábla elsőssorban azt tette vizsgálat tárgyává, hogy a vádbeli cikk tartalmaz-e rágalmazó tényállításokat. Ezt a kérdést igenleges értelemben döntötte el. A vádba tett cikknek az a része, hogy a főmagánvádló jogtalanul lakik a vádlott házában, a kir. ítélőtábla megítélése szerint nemcsak egy ténynek jogi minősítéssel való kijelentése, de oly tényállítás, mely valóság esetén a főmagánvádló ellen a bűnvádi eljárás megindításául okul szolgálhat. A Btk. 332. §-a szerint, aki másnak lakásába jogos indok nélkül, a lakással rendelkezőnek akarata ellenére bemegy, vagy bentmarad, elköveti a magánlaksértés vétségét. A vádbeli cikkben bentvan, hogy a kérdéses háznak a vádlott a tulajdonosa, — tehát azzal első sorban ő rendelkezik, — bentvan az is, hogy az ő házában jogtalanul lakik a főmagánvádló — nem lehet kétséges a cikknek most idézett tartalma alapján az sem, hogy a főma- jgánvádló a tulajdonos, a vádlott akarata ellenére lakik a vádlott házában. A cikket az olvasó is egyedül igy értelmezheti s a vádlottnak is csak az fehetett a cikk megírásával a célja, hogy nyilvánosságra hozza, hogy a főmagánvádló az ö házában akarata ellenére jogtalanul tartózkodik. Ez a tényállítás pedig a Btk. 332. §-ában meghatározott magánlaksértés vétségének az összes ismérveit magában foglalja. A vádbeli cikk másik részében azt tartalmazza, hogy a főmagánvádló a vádlott felhatalmazása nélkül nevében és részére különféle vásárlásokat eszközöl még hitelben is, s azokért a vádlott felelősséget nem vállalt. A vádbeli cikk e részének a súlypontja azon van, hogy a vádlott azért tette közzé a nyilatkozatát, — amint ez általában hozzátartozóknak könnyelmű, tékozló és jogosulatlan vásárlásainál szokás, — hogy a kereskedőket figyelmeztesse, hogy az anyósának az ő nevében s különösen hitelben való vásárlásait a maguk veszélyére teljesítsék. Aki pedig más nevében és részére megbízás nélkül hitelben vásárol, az rosszhiszeműen megtéveszti az eladót, visszaél annak bizalmával és károsodás veszélyének teszi azt ki. Az ilyen egyén közbecsülésre nem tarthat igényt, s az ily eljárásával legalább is a közmegvetést váltja ki maga ellen. A kir. ítélőtábla tehát a vádbeli cikk- nek most tárgyalt tényállásaiban is fel- ; ismerte a rágalmazó jelleget. Itt foglalkozik a kir. ítélőtábla az első- fokú biróság Ítéletének azzal a megálla- i pitásával, hogy a (vádlottnak a cikk meg- ' írásával az volt a céljai, hogy a főma- gánvádlót a tneki sérelmesnek tetsző tevékenységében (a részére eszközölt vásárlásokban) meggátolja. A kir. Ítélőtábla ezt a megállapítást nem tette ma- \ gáévá. A vádlott, mint ügyvéd, jogi képzettségénél fogva, igen jól tudta, hogy az anyósa (főmagánvádló) által <az ő megbízása nélkül teljesített vásárlásaiért semminémü felelősséggel nem tartozik. Még ha a tőle különélő felesége (a főmagánvádló leánya) részére szükséges bevásárlásokat tenne, ezek megtérítése esetleg a kiadások szükséges volta és mérve is az ideiglenes nőtartás esetleg a házasság felbontása iránt indítandó pernek képezik tárgyát. Semmi oka sem volt tehát a főmagánvádlónak állítólag az ö nevében részére és hitelben eszközölt vásárlásaitól a főmagán- vádlót visszariasztani. A kir. Ítélőtábla megítélése szerint a vádlott cikkét csak azért tette közzé, hogy a vele ellenséges viszonyban élő főmagánvádlót a nyilvánosság előtt meghurcolja. Mi szükség volt különben a jogtalanul házában való lakás megírására, — hisz oly kis helyen, mint Kiskunhalas, az úri osztályhoz tartozó főmagánvádlót pusztán nevének megírása által és vejének a vádlottnak aláírása folytán bizonyára megtudták volna esetleges más Kovács Gézánétól megkülönböztetni. Az állított tények valóságára elrendelt iés foganatosított bizonyítás anyagának mérlegelése tekintetében sem losztja a kir. ítélőtábla az elsőfokú biróság véleményét. És szemben azzal a megállapítással, hogy a vádlott a vádbeli cikk tartalmát túlnyomó részben bizonyította, — a kir. Ítélőtábla azt állapította meg, hogy a valóság bizonyítása ia vádlottra nézve egyáltalában nem járt sikerrel. Ami a vádlott házában való jogtalanul lakás tényállítását illeti, a kir. Ítélőtábla figyelemmel arra a körülményre, hogy a vádlott által a főmagánvádló ellen magánlaksértés vétsége miatt tett feljelentés folytán a kalocsai kir. járásbíróságnál B. 24—1927. sz. alatt folyamatba tett ügyben jogerőre emelkedett felmentő Ítéletét hozott, — a kir. Ítélőtábla a Bvt. 15. §-ához képest foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy erre a tényállásra nézve a valóság bizonyításának van-e helye. E törvényhely szerint azonban a valóság bizonyításának akkor sincs helye, ha abból az okból hoztak felmentő Ítéletet, hogy a vád afapjóul vett cselekmény, vagy hogy azt a sértett követte el, nincs bebizonyítva. A beszerzett iratok szerint maga az a tény, hogy a főmagánvádló a vádlott akarata ellenére annak lakásán megjelent, nem vitás. Az eljárt bíróságok azt is megállapították, hogy a főmagénvádló- nak ott tartózkodása nem volt jogtalan. Ez jogkérdés, s igy a kir. Ítélőtábla jogi álláspontja szerint a jelen esetben a felmentő Ítélet a valóság bizonyithatását nem zárja ki. A kir. ítélőtábla azonban úgy találta, hogy a valóság bizonyítása egyetlen oly adatot sem szolgáltatott, melyből helyesen az a jogi következtetés volna levonható, hogy a főmagánvádló a vádlott lakásán jogtalanul tartózkodott volna. Kiemelkedőnek tartja még ennél a [kérdésnél azt is, hogy a vonatkozó vádbeli tényállítás, hogy a sértett a vádlott gázában lakik, nem is egyjelentőségü azzal, hogy ott megjelent, vagy abban tartózkodott s hogy nincs megcáfolva a főmagánvádlónak az a vallomása, Jiogy ő a vádlott házában sohasem lakott, mert ő 22 éve négyszobás saját házában lakik. A kir. ítélőtábla úgy találta, hogy erre a tényállításra nemcsak nem sikerült a valóság bizonyítása, hanem az megcáfolást nyert. Ami a főmagánvádló vásárlásaival kapcsolatos vádbeli tényállásokat illeti, a kir. ítélőtábla ezeket nem kiszakítva az 50 kgr. káposzta vásárlásának esetéből, de a lefolytatott bizonyítás adatai alapján általánosságban vette mérlegelés alá. Elsősorban megállapította, hogy arra az igen jelentős tényállításra nézve, hogy a főmagánvádló a vádlott nevében és részére hitelben vásárolt volna, egyáltalán nem merült fel adat, sőt az erre a kérdésre. kihallgatott tanuk határozattan vallották, hogy a főmagánvádló náluk hitelben nem vásárolt s adós sem maradt. A főmagánvádlónak abból a vallomásából, hogy ő, a leánya a vádlott által elhagyott feleség és gyermekek 8 hónapi létfenntartására és ez idő alatt betegségük gyógyítására 5 millió koronát elköltött s ajníruak megtérítését kérte, vagy követelte a vádlottól — okszerűen és helyesen nem lehet azt a jogi következtetést levonni, hogy az a tényállítás, hogy I a főmagánvádló a vádlott nevében részére és hitelben eszközölt vásárlásokat. Legfeljebb azt lehet megállapítani, hogy anélkül, hogy erre a vádlott feljogosította, helyesen felkérte volna, gondoskodott saját anyagi eszközével leányának és unokáinak fenntartásáról s az erre fordított kiadásainak megtérítését kérte a vádlottól, akinek családjának fenntartása nemcsak erkölcsi, de törvény szerint való kötelessége is. A kir. Ítélőtábla jogi álláspontja szerint tehát erre a tényállításra sem sikerült a valóság bizonyítása. Az 50 kgr. káposztavételre nézve pedig nem nyert megcáfolást a sértettnek az a vallomása, hogy ő ezt a csekély •értékű káposztát a saját és nem a vádlott részére és készpénzért vásárolta s csak lemérni küldte a vádlott házához, mert ott volt mázsa. Ennek megcáfolására nem alkalmas Répási Mór tanúnak a vallomása, mert ez a tanú saját vallomása szerint a vételnél jelen sem volt s igy annak feltételeiről és körülményeiről közvetlenül mit sem tud. Ő a. feleségétől hallotta a történteket, aki a sértettel a vételt megkötötte és beszélgetést folytatott. Répási Mórné lett volna tehát hivatva ezt a kérdést tisztázni, akinek kihallgalását azonban a vádlott nem is indítványozta. Mindezek alapján állapította meg a kir. Ítélőtábla, hogy a vádlottra nézve a valóság bizonyítása nem járt sikerrel, — tévedett és a Bp. 385. §-ának I. a) pontjában foglalt anyagi semmiségi okot Létesítette a kir. törvényszék akkor, amikor a vádlottat a Bvt. 16. §-a értelmében, bár annak felhívása nélkül, a vád alól felmentette. Mindezekhez képest az elsőfokú biróság ítéletét a Bp. 423. §-ának 2. bekezdése alapján megsemmisíteni s a vádlott bűnösségét a vádba tett sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségében megállapítani s ezért őt elítélni kellett. A büntetés kiszabásánál a kir. Ítélőtábla súlyosbító körülményként vette figyelembe a rágalmazó tényállítások hal- mazotiságát és a át, hogy a vádlott cselekményét a fentebb kifejtettek szerint sértő szándékból követte el. Viszont enyhítő körülményként mérlegelte a vádlott büntetlen előéletét s azt az áldatlan nagymérvű ellenséges viszonyt, mely közte és a főmagánvádló közt fentél], amely a cselekmény elkövetésekor higgadt belátásának elhomályositására volt alkalmas s a cselekmény elkövetése óta eltelt hosszú időt. A bünösségi körülményeknek ekként való mérlegelése mellett úgy találta hogy a Btk. 92. §-a alkalmazásának törvényes előfeltételei fennforognak. — Ezért ennek alkalmazásával szabta ki a vádlott alanyi bűnösségének fokával és cselekményének tárgyi súlyával arányban álló büntetést. Az ítélet egyéb rendelkezései az ott felhívott törvényhelyeken alapszanak. Budapest, 1928. junius hó 28. napján. Gadó István s. k. tanácselnök. Medvigy István s. k. előadó. — A kiadmány hiteléül (olvashatatlan aláírás) igazgató. B. I. 6284—1928—29. sz. fi Magyar Állam nevében a Magyar Kir. Kuria sajtó utján elkövetett rágalmazás vét- | sége miatt dr. Nagypál Ferenc ellen indított bűnügyet, amelyben a kalocsai kir. törvényszék 1927. évi november hó 18. napján B. 116—1927—18. sz. alatt, a budapesti kir. ítélőtábla pedig főmagánvádlónak felebbezésére 1928. évi junius hó 28. napján B. VII. 14043—1927—26. szám alatt ítéletet hozott, a főmagánvádló, továbbá a vádlott részéről hasz- utóbbi részéről írásban is indokolt semmiségi panasz folytán, az 1929. évi március hó 12. napján megtartott nyilvános tárgyaláson a koronaügyésznek és dr. Székely Aladár főmagánvádló jogi lsépvi- lőjének meghallgatása után vizsgálat alá vette és meghozta a következő végzést: A kir. Kuria a semmiségi panaszokat elutasitja. Indokolás: A kir. ítélőtábla Ítélete ellen semmiségi panaszt jelentett be a főmagánvádló jogi képviselője a II. Bn. 28. §-a alapján a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt, továbbá a vádlott a Bp. 385. §-ának 1. a) ,és e) pontjai alapján, mert nincs bűncselekmény és mert a valóság bizonyítva lett. A vádlott semmiségi panaszát a kir. Kúria mindkét irányban alaptalannak ismerte fel. Amikor vádlott a sajtóközleményben a főmagánvádlóról azt állította, hogy az jogtalanul lakik az ő házában és jogosultság nélkül eszközöl bevásárlásokat a vádlott nevében, különösen hitelbe; — a főmagánvádlóról oly tényeket állított, amelyek valóság esetén a bűnvádi eljárás megindítására okul szolgálhatnának, illetve a főmagánvádlót közmegvetésnek tennék ki. Minthogy pedig a valóság bizonyítása tekintetében lefolytatott bizonyítás eredményeként a kir. ítélőtábla azt is megállapította, hogy főmagánvádló a vádlott házában sohasem lakott és a vádlott nevében és részére hitelbe egyáltalán nem vásárolt: a kir. Kuria is úgy látja, hogy vádlottnak a valóság bizonyítása nem sikerült s ennélfogva a Bv. 16. §-ának alkalmazására nincs ok. Az alsófoku bíróságok tehát nem tévedtek, amikor vádlott bűnösségét a rágalmazás vétségében megállapították. Vádlott részéről a semmiségi panasz Írásbeli indokolásában a bizonyítékok mérlegelése ellen felhozott panaszokat és a becsatolt írásbeli bizonyítékokat, 9 kir. Kúria a Bpn. 33. §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezésnél fogva — figyelembe nem vehette. Ennélfogva a vádlott semmiségi panaszát a Bpn. 36. §-ának első bekezdése értelmében elutasította. Hasonlóképen el kellett utasítani föma- gánvádló képviselőjének a II. Bn. 28. §-a alapján a Btk. 92. §-ának alkalmazása miatt bejelentett semmiségi panaszát, mert a kir. Kuria, mellőzve a kir. Ítélőtábla által felhozott súlyosító körülményeket, úgy találta, hogy a fenforgó enyhítő körülmények a Btk. 92. §-ának alkalmazását indokolják. Budapest, 1929. évi március hó 12. Ráth Zsigmond s. k., a Kuria másodelnöke. Dr. Csengey Miklós s. k. előadó. A kiadmány hiteléül: Kováts Matiid sh. igazgató h. REGÉNY Irta: BOROSS FERENC A gazda is előkerült hamarosan valahonnan. És pompás kókusz-borral ki- hálgattak és gyerekes örömmel örültek a fe kefére sült fehér vendégnek. — Messze van-e még innen a Szahara közepe? — kérdeztem a derék beaduint. — No, még mehetsz annyit, mint amennyit jöttél! — vigyorgott felém az asszony, aki a kókusz-bor hatása alatt már nagyon forró pillantásokat vetett felém. — Legjobb lesz, ha visszafordulsz. Még mindig jobb, ha feladod a hiábavaló küzdelmet, semmint a bizonyos pusztulásba rohanj! — heveskedett a beduin is. — Maradj itt nálunk! — kedveskedett forróvérű, fekete háziasszonyom és férje szemeláttára megcirógatott. — Aztán mit akarsz a Szahara közepén? Mért akarsz mindenáron odamenni, ahol még ember sohase járt? érdeklődött továbbra is a gazda. Némi habozás után igy feleltem: — Tudományos méréseket akarok ott végezni. — Ahá! Ahá! — hümmögött a beduin. — Ezért a bolondságért mész a pusztulásba. A Szahara kincséről nem mertem beszélni. Különben is megígértem Hasz- szánnak, hogy senkivel se fogom titkomat közölni. — Maradj itt nálunk! — nyávogott újra a fekete menyecske és váratlan mozdulattal az ölembe ült. Ijedten néztem a férjére, hogy mit szól mindezekhez, de a beduin felesége csapodárságát úgy látszik — roppant természetes dolognak tartotta. Még biztatott is. — Csak öleld vissza a nőmet, vendégszeretetem jeléül az éjszakára úgyis
