Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-03-07 / 19. szám

4 Kiskunhalas Helyi Értesítője március 7 A halasi rendőrség bűnügyi osztályának két hónapja Januárban 49 februárban 45 volt az összes előfordult bünoselekmé- nyék száma A város nyugalma, rendje és köz« biztonsági szempontjai mindenkor ilyen komoly és nagyfokú érdeklő­dést váltották ki a közönség köréből. Erre az érdeklődésre való tekin­tettel munkatársunk illetékes helyen érdeklődött az utóbbi két hónapban Halason előfordult bűncselekmények iránt és a következő hiteles statisz­tikai adatokat kaptuk, amelyeket a köz véle mén j számára az alábbiakban közlünk. A halasi rendőrségen január hó* napban az összes előfordult bűncse­lekmények száma 49 volt. Ebből eredményes volt a nyomozás 31 esetben, eredménytelen 6 esetben. A nyomozás folyamatban van 12 esetben. Kinyomozott tettesek száma 1. Feljelentett tettesek száma 48 A bejelentett kár összege 6453 P 07 fillér, Megtérüli kár 251 pengő. Február hónapban az összes elő­fordult bűncselekmények száma 45 volt. Ebből eredményes volt a nyo­mozás 83 esetben, eredménytelen 2 esetben, A nyomozás folyamatban ban van 10 esetben. Kinyomozott tettesek száma 7. Feljelentett tette­sek száma 45. A bejelentett kár összege 10 7S9 P. 87 fillér. Megté­rült kár 388 P. Ezzel a statisztikai kimutatással zárult le a január és február hónap. ORSZÁG-VILÁG Appooji vasárnap délben elutazott Geníbe. — Pálffj Dániel felsőházi tag, az IPOSz elnöke meghalt. — Véget éit a községek országos kongresszusa. — A przemysli hősök emlékművét Budapesten a Margit-hidfőnél állítják fal. — Ssabolesbsn szinarany hon­foglaláson leleteket találtak. — A Mátrában nagy farkascsordák garáz­dálkodnak. — Nyoleszáz magyar gyereket örökbefogadtak a hollandus nevelőszülők. — A nagyváradi diák- zavargásokból kifolyólag újabban két diákot 1 havi, hármat 15 napi, egyet 10 napi, négyet pedig in contumaciam 7 havi fogházra ítéltek — Fóbelótte magát Unger Ágost őrnagy Bpeaten, meghalt. — Váltóhamisítás miatt letartóztatták Quillányi József bárót, ki TrieBtben hossiabb ideig mint zsákhordó tengődött. — Amerika vissza­küldte Oroszországnak a pénzverdéjébe küldött aranyat azon címen, hogy származása bizonytalan. — Merényletet követtek el Mussolini gyóntatója Tacchi Venturi jezauita páter ellen, akinek a merénylő egy tőrrel a nyakába szart. — Fegyelmi vizsgálatot rendelt el Purgly Emil esanádi főispán dr. Nizelszky Jenő makói polgármester ellen. — Hamlet modern, paródiaszerü előadása elieu tiltakoztak a porosz országgyűlésen. — Hamis érettségi bizonyítványok gyártásáért köröznek egy hpesti tanárt. Május 1-in az állam veszi át a halasi pstalivatalt A hivatalt kibővítik és személyzetét kicserélik Többizben foglalkoztunk már a halasi postahivatal kérdésével és hirt adtunk arról is, hogy az állam fogja átvenni a halasi póstahivatalt. Aunak idején szó volt róla, hogy a kincstári postahivatal részére uj épületet, esetleg postapalotát fognak építeni, ez a megoldás ezonban most, legalább is egyelőre elmarad, mert mint ismeretes a mostani posta- hivatal megtartásával még hozzábó- relték a posta céljaira a Benedek féle vaskeretkedis üzleti helyiségeit is tiz esztendőre. Az uj postahivatalt május elsején vess* át as állam saját betelésébe és ugyanakkor veszi át a hivatal vezetését dr. Komlóé Báláét. Ugyancsak egyidejűleg kinevezték, illetve idehelyezték Balázs postafő­tisztet is. A mostani postaszemélyzetét is kiese rélik és helyettük uj hivatalnokokat he­lyeznek ide más állami postákról mint hírlik olyanokat, akik származásuknál fogva, vonat* kosáéban vannak Halassal. A tisztviselők zö ne pedig férfi lest at uj postánál. A postahivatal beosztása is váltó zásnak lesz kitéve, amennyiben a volt vaskereskedés legbelső része lesz az uj főnök szobája, kívül a főpénztár, utalvány kifisstés, ajánlott csomag felvétel is ae értékcikkek árusítása. A • mostani posta helyiségeiben megfelelő elkülönítéssel a telefon, táviria, a csomag felvétel és kiadása, valamint a kézbesítők szobája fog helyet foglalni. Végül itt emlitjük meg, hogy a póstai személyzet tizenegy tisztvise­lőből és 18 altisztből fog állni. Kecskemét házi kezelésben autóbusz üzemet létesít Kecskemét törvényhatósági bizott­sága szerdai közgyűlésén elhatározta, hogy ha lehetséges ha lehetséges a a város megváltja Szabó Sándor autó- szállitó vállalatás, ha nem lehet meg« állspodást létesíteni, úgy házi keze lésben autóbusz üzemet létesít. Zimay Károly polgármester kije lentette, hogy a tanács agy pénzügyi mint egyéb vonatkozásokban leg­sürgősebben megfogja tenni az elő készületeket. Kitűnő üzletnek bizonyult egy vállalat, ahol Halas is részvényes Most szállították az ötvenezredül vagon kitermelt követ Pestmegyei Kőbánya és Útépítési Rt. néven alakult meg 1922«ben az ország egyik legnagyobb bánya* társulata, amelynek ügyében több ízben tárgyalt a halasi képviselő* testület is. A bányának részvényese Halas is és vele csaknem vala­mennyi pestmegyei város és község is. Ez a vállalkozás most nagyon jó befektetésnek bizonyult, amelyről a Helyi Értesítő budapesti munkatársa az alábbi tudósításban számol be. A Pestmegyei Kőbánya és Útépítő Részvénytársaság szentendrei telepe, amely 1922-ben létesült, ma már Csonkamagyarors7.ág kőbánya tár* sulatainak egyik legnagyobb üzemü és forgalmú vállalkozásává nőtte ki magát. A kőbánya kapacitására jellemző, 13 ~14000 vagon kőanya* got szállít útépítésekhez és útfenn­tartási célokra. Éppen a napokban volt a bá* nya 50000 vagon elbocsátásának 4 jubileuma. A vállalat a pestmegyei útalap és a községek és a váró* j sok utmlapitása s mint ilyen i altruisztikus alapokon nyugszik, j Alaptőkéje 240 000 P, tartalék alapja 160000 P. A Pestmegyei Kőbánya szent* j endrei bányatelepén pirokszén, án- desit anyagot fejt ki a tömör és kopár sziklákból. Az a terület, ahol a bányászás folyik, szinte kimerít­hetetlen tömegben rejti magában { azokat az anyagokat, amelyekre ut* építés céljaira az országnak szűk* sége van. Ez igen örvendetes, jelen­tős és fontos Magyarország számára, amely útviszonyai feljavítására szó* rul. De nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is kiválóak a kövek. Szilárdság, fagyállóság és szívósság jellegzetes jótulajdonsá­gai e bánya köveinek. Ennélfogva az innen nyert anyag bármely más hazai bánya produktumával vetekszik. Ezen anyaggal épített éa fenntartott utak tartósságuk és élettartamuk ugyanaz, mint a bazalttal épített utakó. A Kőbánya alapítására — annak i idején — az szolgáltatott okot, hogy a háborús viszonyok folytán, j illetve az ország megcsonkitása folytán a régi kőbányák részben el­szakított területen maradtak és az itt lévők pedig üzemen kívül állot­tak. Így tehát az útépítés megfelelő ; anyag hiányában nehézségekbe üt* I között Az utak leromlása folytán ; mind feltűnőbben mutatkozott az a szükségesség, hogy a vármegye | saját céljaira nyissa meg a vörös­kapui sziklákat. Ez a terv rövidé* sen megvalósult abban a remény* ben, hogy a közgazdasági élet hasz* nára, az Alföld homoksivatagjaiban és egyéb számtalan helyen kiépül* hessenek az utak és elágazzanak azok, mint a közgazdasági élet vérei. A bánya kitermelése és vezetése céltudatos irányítása folytán nagy jelentőségre tett szert. Az üzem nagy arányára, hogy jellemző ada tot mondjunk szemléletesen, a kö­vetkezőket állítjuk fel: ha ezen bányából nyert kőmennyiséget mind uj utak kiépítésére használták volna fel — számítás szerint — 35000 km. uj ut építéséhez lett volna elég a leszállított mennyiség. értesítem a vendéglőket látogató közönséget, hogy Eötvös utca 10 síim alatt lövö GÖRE vendéglőt megnyitottam. Jó bor is kitűnő magyar konyha (egy 3 fogásos ebéd menti 1*20.) A közönség szi­ves pártfogását kérva, tisztelettel KÖRÖSI SÁNDOR vendéglős. Milyen erős a magyar dohány Egy német orvosprofesszor kísér* létének érdekes eredményei Egy német gyógyszerészeti lapban érdekes közlemény jelent meg a magyar dohány ártalmassági megvizsgálásáról. A közlemény írója Wagner Alfréd 1930 óta folytat önmagán vizsgálatokat s most abból az alkalomból tette közié eredményeit, hogy egy német tanár methylalkoholt talált a dohányban. Waguer kísérletei annyiból fontosak ránk, mivel kísérleteit elsősorban magyar dohánnyal végezte, szerb bolgár és török dohányon kívül. 1930 ban napi 10 cigaretta elszívásával kezdte. E napi adagot hóoapról-hónapra emelte, úgyhogy 1933—28 ban már 150 cigarettát füstölt el naponta anélkül, hogy egészségén mindez nyomot hagyott volna. Ezntán 1935 ig kizárólag német cigarettát szívott, 30 darabot naponta, de 15 szivart is még ezenfelül. 1925 óta magyar, szerb, bolgár és törők dohánnyal kísérletezik megint. Magyar dohányból 15 szivart és dO cigarettát szívott el naponta az njabb kísérleteknél, a tizenöt szivar helyet olykor 30 cigarilloszt. A legjobb minőségűéitől a leyrosszabbakig skálázott. Tapasztalata szerint minden dohányban van kén, d$ a legtöbb a magyar dohányban. Ennek okát abban látja, hogy a magyar dohányt a német éa angol kezelés­móddal szemben kénezik. á kocsiról a fejére esett egy halasi gazdálkodó Agyrázkódással a kórházba szál­lították Gyenizse Jánost Szombaton délután könnyen vég­zetessé válható szerencsétlenség ért egy halasi gazdálkodót, Gyenizse Jánost. Gyenizse egy trágyával megrakoit kocsin haladt a városon keresztül. Amikor kocsijával a Gyugel ven* déglő előtt haladt el, lefordult a kocsiról és olyan szerencsétlenül esett, hogy agyrázkódást szenvedett. A súlyoznak látszó sérülthöz ki­vonultak a mentők és beszállították a kórházba, ahol azonnal kezelés és ápolás alá vették. A sérültön megejtett orvosi vizs­gálat szerint állapota súlyos, de nem életveszélyes, bár egészen könnyen életveszélyessé válhatott volna. n ——i N———»n A Helyi Értesítő Zsanán Magyar Kálmán vendéglőjében Teréz malom, AUózsanán a 15 km. nél levő Acs Ferenc kovácsmühelyében, Kígyóson a Csikós*féle csárdában és Rekettyén az országút mellett levő iskola tanítót lakásában, Fehértón Orentsák János vendéglőjében a bogár­áéi Iskolánál, a pírtól Gazdakörnél,a bo- doglári iskola meliett özv. Egyed I. Sándornénál, szarkási Iskolánál és Kublna István gőböljárási szatócs­üzletében kapható minden szerdán ét szombaton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom