Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)

1924-09-27 / 78. szám

Kiskun-Halas Helyi Értesítője szeptember 27. ros már aludt в nem kellett hábor­gatástól tartania, elijedte aranyait. Simogatta azokat s mint a gyermeke­ket, úgy beeázgetts: — Titeket szetrelek csak drágáim. Ti értetek török, szenvedek. Értetek teszek meg mindent- A ti gyarapo­dásokért. A ván boszorkány tényleg a pénz ördögének hatalmába került. A kapzsi­ság elvakitotta. Szaladt a pénz után, amely Hdércfányként egyre beljebb vitte a mocsárba. Pénzért mindent megtett Bozsérnó. Eladott, elárult, tönkretett bárkit, csakhogy aranyai gyarapodjanak. E tulajdonságát sokan ismerték. Aki támadást kísérelt valaki ellen oly formán, hogy az illető no tudjon róla, aki hurkot akart ellenfele nyakára dobni, Bozsérnéboz fordult. (Folytatjuk) veheti most már a házi­asszony a régóta meg­szokott TRANCK-dobozt. Azuj barna-kék-fehér cimkénkülönösen előtérbe lépnek a „valódi Franck- kávépótlék“ ismertetöje- lei, nevezetesen „Franck“ név és a „kávédaráló“, miáltal zz utánzatokkal való megtévesztés lehe­tetlenné válik. A „valódi Franck-ká vépótlék, a kávédaráló­val“, a kávénak erőt, izt és zamatot ad. SOLTVADKERTEN (Pestmegyében) a Piac-téren fekvő legszebb űzletház, nagy lakással, üve­gezett verandával, rózsás kerttel, ha­talmas raktárakkal, borpincével, óriási deszkázott padlással. — külön épült mosó konyhával és egy fél holdas gyümölcsös és veteményes kerttel — azonnal kiadó. A ház épületanyag, bor­kereskedés és gazdálkodóknak egy­aránt kiválóan alkalmas, Értekezhetni a tulajdonossal, Székely Miklóssal Kis­kunhalason. Fő-utca 33 szám alatt Előrehaladott idény miatt 20 százalék engedménnyel árusítom október 2-ig saját készitményü, divatos cipőimet Szakáll Imre cipész Harmat-u. Cipőt, harisnyát, kalapot, sapkát, pamutot, csip­két, szalagot, cérnát, szappant most még olesón vásárolhat az Olcsó Áruházban Árpád-utca 27. sz. alatt (Bem. kath. templom mögött) Felelős szerkesztő és laptulajdc nos: PRAGER 3ÄNG8 Hágán hirdetések. Nemzeti Hitelintézet rt, kiskunhalasi fiókja elfogad miüdeafcor a legelőnyösebb kamatozásra takarékbetéteket és heti beté­teket. Folyósít váltókölosönöket, átutaláso­kat eszközöl bárhová, vesz és elad Idegen pénzeket (valutákat), mindenkor s> legjutá- nyos»bban. Az Intézet saját tökéje К 18,000,000.000. Bankügyben minden felvi­lágosítással készséggel és díjmentesen szol­gálnak. A velünk kapcsolatos Áruforgalmi és Terményértékesítő Rt. vásárol mindennemű gabonát, elad tűzifát és szenet, valamint iiaszuáit olasz hordókat a legjutányosabbársn Tisztviselőknek 2—3 havi hitelre le árusít Egy fiút tanulónak felveszünk la­tunk nyomdájába. Jelentkezhetni a dadóhivataiban. A Halasi Hitelbank részvénytársaság elfogad betéteket a mindenkori legma­gasabb kamatozás mellett, betétkönyvecs- tékre és heti betétekre. Igen előnyös feltételek mellett folyósít kölcsönöket vál­tóra és folyószámlára. — foganatosít bár­hova átutalásokat, vesz és elad értékpa- Dirokat és mindenféle bankügyben (észséggel áll a közönség rendelkezésére. Jusztin Вэкцз pusztamérgest lakos 1 garnitúra kovács szerszámot elad Tuda­kozódni a helyszínén Szabó Simon házánál Jó könnyű szekér gabonáért elcse­rélhető Loschitz Sándornál Kereskedelmi Bankkal szemben Takarnaánytök, száránfosztott kuko­ricaszár és széna van eladó Dr. Darányi Mihály alsófehértói tanyáján. Vadászfegyvereket, revolvereket, szakszerűen javít és alakit, autogén heg- gesztést vállal Szabó gép és fegyverjavitó műhelye Szabadkai ut 36 sz Amor arckrém és ss&ppan a legrö­videbb idő alatt eltünteti a szeplöt, az arcot bársonyossá és hófehérré varázsolja. Halason kapható Berger Miksa iliatszortárában Legújabb angol úri divat szerint készítek olcsó árért bármilyen ruhákat. Fordítást és alakítást elvállalok. Kérem a n. é. közönség pártfogását. Tisztelettel Futó Sándor úri és polgári szabó II. kér. Óvoda u. 7 sz. Brunolin, terpentin, padló festék, padlóviasz és az összes háztartási“és festék- árak a legjobb minőségben Berger Miksa illatszertárában szerezhetők be Briiliánst, hamisfogat, arany, ezüst pénzt, árnyát, ezüstöt — öröttet is — magas áron vesz Farkas Kálmán a Gazdsági Bank épületében levő órás üzletében. Eootsav a legerősebb minőségben kapható Berger Miksa iílatszertárában Kutgyürű, cement cserép, cement lap gyártás és árusítás Grünwald Batthyányi u. a rém. kath, temetőnél Danaharaszti homoktégía kapható Adler fakereskedésben Saját készítés« GYERMEKKOCSIK, legújabb divata SÉTAhOCSIK és miudenféle KOSÁRÁRU beszerezhető KOVÁCS SÁNDOR kosárfoaéaál, Huoyadi u 43 sz Eladó az öregszőlőkben 1237 n. öl szőlő. Tudakozódni Góvon u. 5 sz alatt. Valódi „Haíschek“ féle Eternit pala állaodéaa raktáron, kapható leszállított árban. Egyedüli elárusító Sohwaroz Mihály fake- reskedő Tíz czipész segéd felvétetik Kalocsai Cípésziparosok Első Munkaszövetsége Kákonyi P. és Társai Kalocsa, Szent István-u 21 sz Kőris-talp és bükkfarud bognárok részére állandóan kapható Schwarcz fake roskedőnél Grüuvald Zälgmond cement, cserép és kntgyürü gyártmányainak elárusitás'a Schwarcz Mihály fakereskedónél Rózsaszirom kivonat a hölgyek kedvelt, dieorét pipere szere. Teljesen ártalmatlan anyagból készül. Kapható a Ráez patikában Kossuth u. 1. (Takarék-épület) Hét darabból álló hálószoba bútor olcson elsdó Hurt moziigazgató Kiss lakatos ház Ziiah malom mellett. Elet és tűzbiztosításokat kedvező árban eszközöl Sohwa’OZ Ferenc f&ker-eked5 Vetőmagbuza kapható Schöofeld Izidornál. Boroshordók nj és használt, valamint egyfenekü bordók eladók, gabonáért elcserél bet ok Stroh Vil­mosnál Pelsőnádor-u, 3. Megtekinthetők a városházi pincében Eladó földbirtokok. Homokos talajú vagy mindent termő, tanyával, anél­kül. Város körül kisebb földek. Házak a vá­ros minden részén. Vidéken Szegeden nagy, emeletes ház 10 lakással belvárosban 14 vagon búzáért. Kisebb-nagyobb szőlők nvaralónak is alkalmas szép házzal. Sóstó fürdő közelében gyönyörű kis nyaraló komforttal. Földbérletek. Keresek megbí­zóim részére házat, telket szőlőt, eladó vagy bérbe adó földbirtokot. Aczél Aladár ingatlanforgalmi irodája Halas a szinbáz mellett Foglalóval jöjjön Válaszbélyeget kérek. Boroshordók uj, hssitoít tölgyfából minden nagyságban, rendkívül olcsó árban (gabonáért is) kaphatók a Halasi Gazdasági Bank Arnosztályánái Malom u. 6 sz. Dundi h'Btő por, Dandi b&ba crém, Dundi szappan kisgyermekek kipálására és a kivörösödött testrészek ápolására. Csecsemő ápolásánál nélkülözhetetlen. Kaphatók a Ráez patikában Kossuth n. 1. (Tatakarék épület) Retorta" vasalószén csomagolva nagy­bani árban, raktáron állandóan kapható, ke­reskedők kedvezményben részesülnek Sohwaroz Mihály fakereskedónél Friss árpadara, árpa, tengeri kap­ható házhoz szállítva is Szekulesz Fülöp ter­ményüzletében Villanytelep mellett Neumaou szesztől das haja lesz, megszünteti a hajhullást, korpásodást, elmu­lasztja a fejbőr viszkető érzését Kapható Ráez dános gyógyszertárában Kossuth u. 1. (Takarék-épület) Burgonyát minden üzlelüakben áru­sítnak. A takarmány burgonya kilója 800 korona. Hangya Szövetkezet. Szövőszék, zongora, bútor edény Kard utca, 14 sz. alatt eladó. Megte­kinthető vasárnaptól szerdáig. Elsőrendű rózsaburgonya téli elte- véshez alkalmas mm 140 000 K. hó­pehely 120.000 К ért beszerezhető Mihaleea és Trsa Dohány u. termény­üzletében. Két háromszobás lakásért legmaga­sabb bérösszeget fizetek. Ajánlat a kiadóhivatalba. Használt beroshordok 400—700 literesek olcsón kaphatók. Bővebbet a mozi melletti kistrafikban. A „Halasi Újság“ 1923 évi 6, 54, 55, 59, és 68 ik számait példányon­ként 10,000 koronáért megveszi Dr. Darányi Mihály, Mester u. 1 sz. Eladó egy fegyver, varrógép és hegedű Marek mechanikai műhelyében Gimnázium u. 1 sz. Szőlőt, barackot, körtét, diót minden­féle gyümölcsöt borszőlőt legmagasabb napi áron vesznek Fő u. 31 (Weiaz Emilnó udvarán) és Dohány u. 4 sz. alatt. Ugyanott egy használt szőlő darálót is vesznek. Kühne féle jó állapoban levő 18 toros vetőgép Harmat u. 3 sz. alatt eladó A tengeri medvét a vígjátékok királyát nézze meg okvetlenül vasár nap a moziban. Keresek 1 — esetleg 2 szoba — konyha, kamra, és pad'ás használattal la kést több évi bérletre. Ajánlatokat Kossuth u műhelyemben kérek. Csíkos Sándor cipész Zsanai iskolánál 2 drb. hízónak való disznó eladó. Tudakozódhatni a hely színén. Németül olesón tanítok. Házhoz is elmegyek. Óim a kiadóhivatalban. Elsőrendű, prima uj herdók minden nagyságban, 500—1200 literes uj kádak, keméoyfa, puhafa káposztás hordók, minden méretű keményfa és puhafa edények nagy választékban a legolcsóbb árban kaphatók gabonáért is, Bnlázer István kádármesternél Eötvös u. 7 sz. alatt. A hordók megtekint­hetők a volt városi eörcsarnok alatt levő pincében. Javítások olesón és pontosan esz­közöltetnek. Mészárszék kitűnő helyen, Halas­hoz közeli nagy községben eladó. Cím a kiadó­hivatalban. Szekulesz Fülöp szénát, szalmát bármily mennyiségben vásárol 130 fokos angol szappanfőző szóda fele­lősség mellett kapható Bergl Mór és Társa cégnél, Szabadkai ut Szőlőt veszek leg- magasabb napi ár­ban Stroh "Vilmos Felsönádor-u. 3 sz. Pelikán borotva szappan habja dús nőm szárad, a szakáit puhítja, élvezet vele borot­válkozni. A szappan tartós, lassan kopik в ezáltal ole«ó. Fecske védjegy nélkül nem valódi. Csakis a készítőnél Ráez Jánosnál, tossuth n. 1 (Takaréképület) kapható Teihea anyák minden csütörtökön d. e. 10—11 óra között díjtalan orvosi taná­csot kaphatnak az Anya- és Cseosemővédő Egyesületben (Dohány ncea) Ugyanott szülés esetén anyagi támogatást nyújtanak Száraz házi szalonna kilónként is eladó Mélykúti nt 3 sz. a. Használt kukoricagórét megvételre keres s Mélykúti úti lakóházát azonnali be­költözéssel eladja Dr. Darányi Mihály. Jskabcsics féie scehs járda és kút­nak való tégla, valamint I. rendű égetett fali tégla állandóan kapható. Ezrenként a homok­tégla árban. Száraz tégla vályog is kapható. Ezre 40 kgr. rozs árban A tégla megtekint­hető Menezer Mihály fakereskedőnél és ná­lam Jakabosies Ernő földbirtokos, Halas Eötvös a. 19 sz. fi mic 1 1 küj fi 'fiít'é fii ni brand padlói lakk hintő lakk i ke a lg B§ és 1 N V y. tavRf eiője u Francia mézkoosonya. Elismert kézápoló a kirepedozatt, vörös, durva kezet egy nap alatt bársonysimává, finommá varázsolja. Kapható Ráez János patikájában Kossuth n. 1. (Takarék épület) Széchényi ц. 29 sz. lakóház kerttel eladó. Tudakozódhatni Fő u. 26 ez. Befogni t&Ió süldő eladó Vajda u 4 sz. alatt. Barzsák vsa minden üzletünkben. Hangya. Fegyverek, varrógépek javítása Marek Béla mechanikai műhelyében Gimnázium u. 1 ss. alatt jutányos árban eszközöltetik. Egy fiat tanodé­nak fisetésseí fölvesz. A Halasi Hitelbank a város bel­területén jóksrben levő kukoricagórét keres megfelelő bér ellenében. явяшшяшвяаяшаякяшшшаяяшшавшишяввшагж Levelezés 26—86 éves komoly férfivel meg­ismerkednék, egyelőre levélileg, ké­sőbb személyesen házasság céljából. Kaland kizárva. Leveleket „Kerekes, Kiskunhalas, Postrestant“ kérek. i Bogi i hirdetéseket felvesz lapunk kiadóhivatala N ké 0 eke előuy melle G Fő­s: m a sz el any, ki pon Gar-s Be; Fiúi nu Meló hajfesték tökéletesen fest, nem fakul, nem piszkit, nem kopik. — Minden színben kapható Ráez IP. JállOS gyógyszertárában Kiskunhalas, Kossuth u. 1. (Takaréképület) Г Halasi gazdasági Bank Részvénytársaság áruosztálya, Malom-utca 6 VESZÜNK mindenféle terményt, hüvelyest, gyapjút a mindenkori legmagasabb napi áron A világhírű „KALMÁíT'ROSTA, mely minden gazdának nélkülöz- __________hetetlen, raktárunkban gyári áron beszerezhető Zsír 4t 6 ezer, burgonya 1900 K. Mindenféle termény, liszt, hasáb és vágott tűzifa, kristály és kockacukor, boroshordó, cement kapható Nyomatott Hatoson Práger Fsreas Lap vállalat könyvnyomdájában,

Next

/
Oldalképek
Tartalom