Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1908 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1908-07-22 / 30. szám

1908. Politikai szemle. A nemzetiségi klub a nyári szü­net megkezdése előtt értekezletet tartott, a melyen elhatározta, hogy az aratómunka befejezése után hozzá fog a szervezéshez. Az értekezleten leginkább a román képviselők voltak jelen, kik megállapodtak abban, hogy beszámoló beszédekkel és más nép- gyülésekkel megkezdik az akcziót. Erre nézve a román nemzetiségiek néplapja, a „Poporul Roman“ a kö­vetkezőket közli: „A román nép képviselői, úgy a mint elhatározták, ki fognak menni a nép közé, hogy beszámoljanak ed­dig végzett munkájukról és hogy ki­kérjék a nép beleegyezését arra, hogy a harczot az eddiginél energi- kusabb eszközökkel vigyék és végül, hogy meggyőződést szerezzenek arra nézve, hogy birják-e az egész román nép támogatását a jövőben folytatandó küzdelemhez.“ * Bárha egészen bizonyos, hogy a készülő bankkartell néhány héten belül létesülni fog, azért alapjában véve mégis van remény arra, hogy ez a közérdekkel ellentétes alakulás nem íog állandó jelleggel bírni. A nagyobb magyar pénzintézetek ugyan mind belemennek a kartellbe, csak a „Magyar pénzintézetek központi hitelbankja“ íog minden valószínű­ség szerint ellene dönteni. A belépő bankok közül is több csak pro forma enged a nyomásnak, de nem lelkesül a kartellórt. A kartell-hangulat ilye­tén ellanyhulásának két oka van. Az egyik a sajtó által felhangolt közvé­lemény tiltakozása, mely előrelátha­tólag országos akczióban fog nem­sokára kitörni. A másik ok az, hogy három nagyjelentőségű és igen te­kintélyes anyagi erő felett rendelkező osztrák pénzintézet (a „Oentralbank der deutschen Sparkassen“, a Oent­ralbank der böhmischen Sparkassen“ és a „Brunner Centralsparkassa“) semmiesetre se hajlandó a kartellbe belépni és igy tehát a magyar vidéki pénzpiacz ezeknek a bankoknak a segítségét élvezni fogja a kartell el­leni küzdelemben. Ilyen körülmé­nyek közt nagyon valószínű, hogy a kartell nem lesz hosszú életű. Rövid­del megalakulása után találnak majd ürügyet a felbontására. Tulajdonkó- pen az egész összealakulás már csak pro forma történik és talán csakis azért, nehogy a kezdeményező inté­zetek kénytelenek legyenek önma­gukat dezavuálni s nehogy be kelljen vallaniok azt a tényt, hogy a tervbe vett akciót a sajtó ereje állította meg. Hírek. Dr. Babó Mihály egészségi állapotáról kedvező hírek érkeztek Málnás fürdőből. Mint örömmel ér­tesülünk, gyomorbajának a málnási fürdő határozottan használ és igy kilátás van arra, hogy képviselőnk egészsége rövid időn belül teljesen helyreáll. Kiskun-Halas helyi értesítője. Az elhasznált táviródrótot méltányos áron a gazdák rendelkezó- zósóre bocsájtják, a kiknek a sodrony gazdasági czélra való megszerzéséért a földmivelésíigyi miniszterhez kell folyamodni. A folyamodáshoz csatol­ni kell a megyei gazdasági egyesü­letnek egy koronás bélyeggel ellátott igazolványát arról, hogy a sodrony valóban gazdasági czélra szükséges. Az öt milliméter átmérőjű, ócska drót ára Budapesten a táviró raktár­ban 14 korona, a három milliméter átmérőjű sodronyé pedig 20 korona mótennázsánkónt. Az öt milliméter átmérőjű sodronyból egy métermázsa 800 folyómétert, a három milliméter átmérőjű sodronyból pedig esy mé­termázsa 2200 folyómétert ad. Tolvaj napszámos. — Múlt számunkban hirt adtunk arról, hogy Bangó Gábor napszámos kiket lopott meg. Bűnlajstromát most kiegészít­hetjük azzal, hogy Bangó, Rozinszki András mázolótói festékeket és több­féle szerszámot lopott, Pietsch Fe- rencz fényképésznek pedig kirakatát törte fél és abból emelt el minden elemelhetőt. Elveszett pénztáreza. Egy sárga szinű pénztáreza a Kovács-féle gyógyszertártól a postáig terjedő út­vonalon elveszett. Megtalálója kére­tik, hogy legalább a benne levő ira­tokat egy borítókban küldje be e lap kiadóhivatalába. Pénzhamisítók. Múlt évben lapunk egyik számában megemló keztünk arról a nagyszabású pénz­hamisító szövetkezetről, mely Halas és környékét hamis húsz és tiz ko­ronás bankjegyekkel teljesen elárasz­totta. Megindult a nyomozat, de igen lassan haladt előre, mert a szövetség tagjai esküvel fogadták, hogy egy­mást nem fogják elárulni. Hónapokig tartó fáradhatatlan nyomozat végre eredményre vezetett és sikerült a bandának összes tagjait, számszerint huszonnégyet lefülelni. A társaságot Tompái Tóth István szervezte, a bankjegyeket két ember készítette : Tumó Máté kiskunhalasi képfestő és Horváth Pál kiskunlaczházai fény­képész. A társaság tagjai között van­nak Podolai József és Darányi István halasi lakosok és a környókből több jómódú gazda is. Érdekes, hogy a hamisítványok száma oly nagy volt, hogy csak az osztrák-magyar bank­hoz beküldött bankjegyek száma meghaladja az ezret. A port, mely­nek 24 vádlottja van, tegnap kezdte tárgyalni a budapesti büntetőtörvény- szék. — A tárgyalás szombatig fog tartani. Árpát loptak Károly Lajos és Lajkó Imre Bessenyei telepi la­kosok Kolozsvári Imre felsőszállási birtokáról, de a zsákmánynyal még haza sem érhettek, mert valamitől megriadva, a telt zsákokat az utón hagyták és elfutottak. — A rendőrség a zsákok után kinyomozta a tol­vajokat, kik ellen az eljárás folya­matban van. julius 22. Bírósági hir Varga Antal becsületsértés vétségéért 10 korona pénzbüntetésre ítéltetett. Rendőri hir. A rendőrkapi­tány Szűri István 29 éves napszá­most botrányt okozó részegségért 1 napi elzárásra és 10 kor. pénzbün­tetésre ítélte. népesedési mozgalom. — julius 14. julius 21. — Születtek: Faddi Illés és Horvát B. Mári­ának Mária nevű leányuk. Kocsis Mátyás és Budai Máriának Mária nevű leányuk. Nagy Tyukos Benő és Szabó Juliannának Benő nevű fiuk. Schwarcz Simon és Goldman Juliannának Hugó nevű fiuk. Csö­möre Antal és Kocsis Borbálának Anna nevű leányuk. Oláh István és Feró Rozáliának Etelka nevű leá­nyuk. Nagy Béniámin és Feró D. Etelkágak Katalin nevű leányuk. Sebők Imre és Katona Teréziának Károly nevű fiuk. Bor Juliannának Sándor nevű fia. Gyenizse József és Sipos Teréziának Antal nevű fiuk. Meghaltak: Szakái Mihály 2 napos korban. Palásty Béniámin 15 napos, Nagy Pál Antal 54 éves, Schaffer Józsefnó Szammer Mária 47 éves, Tárnán Ilona 1 hónapos, Zubor Károly 4 hónapos, Schwarcz Hugó 12 órás, Csányi Mihály 73 éves, Molnár Mi­hály 25 éves, Bauman Erzsébet 2 hónapos korban. Kihirdetett jegyesek: Holló István üllői lakos Mur- gács Judithtal. Hasznos tudnivalók. Gyümölcsértékesítés a kül­földi piacokon. Hazánkban mind nagyobb mértéket ölt — különösen a sikföldön — a szőlőtelepítés. A sző­lővel beültetett területek nem egé­szen szükséges megnövekedésének előrelátható következménye lesz a csemegeszőlő és a bor árának ha­nyatlása. A termelőknek és az erre illetékes köröknek oda kell hatniok, hogy a nagy külföldi piacokat meg­hódítsuk gyümölcstermesztmónyeink részére. Tekintve, hogy a magyar gyümölcs minőség tekintetében ki­állja a versenyt bármely más ország gyümölcsével, úgyszólván csak ad­minisztratív intézkedések megtéte­lére volna szükség és a siker remé­nyével versenyezhetünk Olasz- és Francziaországgal. A földmivelés- ügyi miniszter megtette a lépéseket a szőlő külföldön való értékesítése ut­jának való egyengetésére, mely czél- ból az élelmiszerszállitó szövetkezet ügyvezetőjét megbízta a fontosabb külföldi gyümölcspiacok tanulmányo­zásával. A beérkezett tudósítások sze­rint Bécsben a csemegeszőlő min­dig jól értékesíthető, a Kartnermark- ton a reggeli órákban. Becsben a szőlő után mótermázsánkónt 3 ko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom