Kun-Halas, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-19 / 8. szám
III. évfolyam. 8. szám. Kun-Halas, 1899. Február 19. KUN-HALAS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eő-utcza 1254. Megjelen minden vasárnap. HIRDETÉSEK DIJA: 3 hasábos petit sor előfizetőknek 3 kr. nem előfizetőknek 5 kr. Kis Hirdetőben 40 kr. bélyegilletékkel. Egyes szám ára 10 kr. Előfizetési ár: egész évre 5 frt, lói évre 2 frt 50 kr., 3 hóra 1 frt 25 kr. Nyilttér: 8 hasábos petit sor 10 kr A halas-rigyiczai keskenyvágányu h. é. vasút ügye. A többször említett prospektus, az épen méltatott általános érvényű tétel után, tulajdonképeni tárgyára térve, a következőket mondja: „a mint bizonyos az, hogy gazdasági fejlődés és előrehaladás vasút nélkül nincsen, épen olyan bizonyos az is, hogy a helyi érdekeknek és a szükségleteknek, de különösen a mezőgazdaság érdekeinek és szükségleteinek kielégítésére, minden tekintetben a legalkalmasabb és legczélszerübb az, a mit mi tervezünk: a keskenyvágányu vasút.“ Felemlíti továbbá, hogy ezen vasút előnyei s a helyi érdekek szempontjából czélszerübb és hasznosabb volta a szabványos nyomtávú vasúttal szemben, annyira nyilvánvaló, hogy semmi kétségük sincs (már t. i. az engedményesek^ nek) az iránt, hogy az érdekeltség kellő tájékoztatása és felvilágosítása után egész lelkesedéssel fog állást foglalni a keskeny vágánya vasút eszméje és terve mellett. Sem okunk, sem jogunk a prospektus épen idézett passusaiban az érdekelt fél befolyásolt meggyőződését látni, vagy azokat úgy tekinteni, mint hangzatos szavakba burkolt kísérletet arra nézve, hogy az érdekeltség figyelme felkeltessék és érdekeltsége s főképen támogatása, ha nem is épen „lelkesedése,“ a tervezett vasút létesítésének biztosítására megteremtessék. Meg vagyunk győződve, hogy az engedményeseket a legönzetlenebb jóakarat, a legőszintébb meggyőződés vezérli ezen ügyben kifejtett mindennemű ténykedéseikben s igen örülnénk, ha ezen meggyőződés sugallta ténykedéseik eredményképen, minden kétséget kizáró bizonyítékok alapján sikerülne meggyőzniük az érdekeltség ez idő szerint épen nem lelkesülő tagjait igazukról s az ő támogatásukkal biztosítani üdvös czélzatu tervük megvalósithatását. Addig azonban, mig ezt megteen- dik, engedjék meg, hogy bizonyos fokig kétségbe vonjuk reményeik, avagy várakozásuk biztosságát, mert bár elismerjük és állítjuk, hogy napjainkban már gazdasági fejlődés ás előre haladás vasút nélkül alig képzelhető, nem találjuk oly kétségtelenül bizonyosnak azt, hogy a helyi érdekek és szükségleteknek vagy akár csak a mező gazdaság helyi érdekeinek és szükségleteinek kielégítésére minden tekintetben legalkalmasabb és legczélszerübb a keskenyvágányu vasút. A^KTO-HALAS^TÁRCZiJX Régi képek. H. Imre egykori magyar szabó, mindig úgy szabta a gúnyát fiatalra, öregre, hogy négy lépésre maga elé állította az illetőt, a ki a váltó munkát megrendelni, hozzá beköszöntött. Ily állásban körül nézte az embert tetőtől talpig, élőiről, hátulról és oldalt s ezzel elkészülve, igy szólt: „kész a mérték,“ vagy pedig: „mehetsz ! “ A ruha árát illetőleg pedig, váltó munkánál előleges alkuba soha sem bocsátkozott, hanem akkor szabta meg az árát a ruhának, mikor az elkészült, a mikor is a ruha megrendelőjének az ő hajlékában kellett megjelennie s ott felpróbálni az elkészült ruhát. Mert megjegyzendő, hogy Imre bátyánk czéh-mester volt Gyulán s ennél fogva megkívánta minden kuncsaftjától, hogy ne ő menjen el a más házához. Azt mondá, hogy az ő munkájánál különben is hiába való a próba, mert, a mit ő egyszer elkészít, annak jónak kell lenni s nem változtat azon egy öltést sem, senki fia kedvéért. De azért a felpróbálásnak mégis Imre bátyánk személyes jelenlétében kellett történni, mert azt tartotta, hogy valamint az ő mértékvételi módszere csalhatatlan, úgy azonképen lehetetlen, hogy az ő előtte felpróbált ruha jól ne álljon. Nem is lett volna Imre bátyánknak soha semmi féle baja az ő mérték vételével, ha a „kosár oldal“ nevű város részben le nem telepedett volna egy Tóth Lajos nevű német szabó, aki abbéli tudatlansága mellett, hogy a szemmel való mértékvételhez nem is konyitott, a ezim- táblájára, a nagy olló alá, olyan szabót pingálta- tott, a ki a mértéket holmi hosszú keskeny pa- pir szelettel vette és még ezt is úgy, hogy azon egy kis zsebollóval tett bevágással megjelölte, hogy mekkora legyen a bőség hasban. * Imre bátyánkat ez a hasbőség mérése kimondhatlanul bántotta, lévén jó magánál ez a mérték legalább is 4 rőf és mert a Tóth Lajos táblája, egyúttal némely oknyomozónak, annak találgatására is alkalmat adott, hogy Imre bátyánk mi oknál fogva nem tartotta czélszertinek a mértékvételt azon a módon végezni, hogy a nadrágszár hosszúságának a megállapításánál, a bokájához lehajoljon a kuncsaftnak. De másképen is boszantására volt Tóth Lajos uram, Imre bátyánknak. Mert az előbbinek mértékvétele volt az oka annak is, hogy egyszer egy hering termetű asztalos legénynek egy kis lajbit készítvén, véletlenül úgy ütött ki annak az alakja, hogy a kis lajbi alsó része, a nadrágszij helyett, a legénynek a térdeibe ütközött ; bősége pedig, kicsiny híjával, majd meggyalázta azt az ezer gallérost, a melyet az asztalos legény anyjának Tóth Lajos készített mérték után. Végtelenül bántotta ez a esiifság Imre bátyánkat, mivel czéh-mester létére, épen a ruhák leghitványabb darabja, a kis lajbival esete meg. Pedig ezt a ruha darabot is előtte próbálta fel az a hering — asztalos legény — még pedig a rendtől eltérőleg úgy, hogy Imre bátyánk ment el a házhoz, a lajbit felpróbálni. Avagy nem képzelhető oly nagyobb szabású helyi érdek,'oly nagy mérvű szükséglet még a mező gazdaság terén is, melyet a keskenyvágányu h. é. vasút, szerényebb eszközeivel kielégíteni nem képes s melyek, bár helyi érdekek, épen mérvüknél fogva joggal követelhetik a szabványos nyomtávú vasút létesítését, mely kétségtelenül nagyobb arányú eszközeivel s üzem-képességével e fontos helyi érdekeket talán egyedül elégítheti ki. Nem állítjuk, hogy a halas-rigyiczai vasút által érdekelt községeknek helyi érdekei és a várható forgalom szükségletei olyanok lennének, melyeket a tervezett keskenyvágányu vasút ki nem elégíthet, de már maga azon körülmény, hogy ezen községek forgalma, az ipar, kereskedelem s nyerstermelés terén bizton elő állandó fellendülés, előre meg nem állapítható mérve folytán, még megközelítőleg sem határozható meg, indokolja a körültekintést és aggályokat, melyek e tekintetben a keskenyvágányu vasút teljesítési képessége iránt felmerültek és teljesen még mai napig sem oszlottak el. Való igaz, hogy a vonalmenti érdeHogy a hibát helyre hozza, előszedte Imre bátyánk minden tudományát: felrántotta két kezével a lajbi mindkét vállát, hogy ne „legeljen“ annyira lefelé, majd pedig két marokra fogta a pruszlik hátát, de azért csak olyan rossz, vagy még rosszabb volt. — Sebaj no! majd bele hizol öcsém, kedvezni akartam egy kicsit, nem sajnáltam a posztót, hanem ez nem hiba, csak kedvezés. Azután meg az árát édes apád úgy is kifizette már, ón meg elköltöttem, hát úgysem lehet a dolgon segíteni, aztán meg tudod, hogy egy lajbi helyett nem szoktam kettőt csinálni. Most pedig eredj fiam a műhelybe, mert nekem is sietős dolgom van. Ilyen eredeti ember volt H. Imre bátyánk, kinek eredetiségét csak rendkívüli becsületessége és jószívűsége multa felül. Másnap elterjedt a hire az egész városban, hogy H. Imre lemondott a czéhmestersógről és abbanhagyta a szabóságot, mert haza jött a testvér öcscse s annak adta át, a kuncsaftjaival együtt, a mesterséget. A rossz nyelvek azonban váltig a Szepi lajbijával hozták a lemondást összeköttetésbe. Pedig Tóth Lajos, кщек az asztalos legény apja, a fia pruszlikjának a történetét elbeszélte akkor mikor a kis unokája számára galléros téli kabátot szabatott, egyetlen rossz szóval sem ócsárolta volt ezéh-mesterét. * * * 1848-ban, karácsony előtti napon vitték Gyulán keresztül Nagyvárad felé, az első honvédségi ágyukat. A gyulaiak közül addig csak KÖZGAZDASÁGI és ШИНН HETILAP.
