Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1896-09-06 / 19. szám
I. évfolyam. W-i-JLLL. I ___L___L _1111 111 Í9. szám. i8q6. vasárnap, szeptember 6. Társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre .................................. F élévre........................................ Э hóra ........................................ Egyes szám ára 20 fillér kor. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: DÉKÁNI ÁRPÁD. Társszerkesztő: SAFÁRY GYULA. Szerkesztőség és kiadó hivatal HALASON, Nádor utca, Babó-féle házban. HIRDETÉSI DMAK: Három hasábos petit-sorért .... 8 kr. Kincstári illeték minden hirdetés után 30 kr. Hivatalos hirdetések díja 1—100 szóig:, kincstári illetékkel együtt 1 frt 37 kr. 100 szón felül minden szó 1 krral számittatik. Hoffer Mari. Az elmúlt héten vettük a halasi ev. ref. felsőbb leánynevelő intézet 1895-96-ik évi értesítőjét, melyet mint igazgató Hoffer Mari szerkesztett" A bevezető cikkből, mely hangjából ítélve nem az igazgató Hoffer Mari; hanem a fentartö testület szava, megtudjuk azt, hogy Hoffer Mari megszűnik továbbra is az intézet vezetője, tanára lenni és 23 évi tanítás után nyugalomba vonul. 23 év egy intézet történetében nagy idő, kétszeresen nagy és nevelés történetünkben érdekes, mert mondhatni az egész ország nevelés ügyében ez eltöltött évek azok, melyek a még most is telyesen kiforratlan nevelés terén a legnehezebbek voltak. Folytonos tapogatózás kísérletezés, szakítás a régi copfos rendszerrel s az ez által keletkezett a mai újabb rendszerbe való átmenet nehézzé tették a tanár feladatát, a mely amúgy is egyike a pályák legnehezeb- bikének a mik mellett még nagyon számolni kellett a speciális helyi viszonyokkal s nem csak számolni hanem valósággal küzdeni is. A leány gyermekek nevelése’sokkal nehezebb—mondjuk kényesebb, mint a fiuké. A fiukkal könyebben el lehet bánni, könyebben fegyelmezni, fenyiteni büntetni. A leány már testalkatánál természeti hivatásánál fogva gyöngébb, mint a fiú, érzékenyebb, idegesebb és ezek miatt nevelése is nehezebb. Azután a szülők is leány gyermekük nevelését gyöngébb szemmel nézik s határozottan megkívánják, hogy a velük való bánásmód finom tapintatos, gyöngéd legyen s e miatt legtöbbször a leány gyermeket ért fenyités a szülőt érzékenyebben érinti, mint magát a bűnöst. Ahoz, hogy valaki eltalálja a közép utat a szülök és gyermekek között és e kettőhöz vegyük még harmadiknak a fentartó testületet, eltalálni a közép, helyes utat úgy a mint Hoffer Mari 23 évig eltalálta, mely idő alatt a ev. ref. egyház és a szülök feltétlen bizalmát s a nagyszámú növedékek szeretet ét annyira kiérdemelte, nem csekély tehetség, mondhatni bölcsesség és erő szükségeltetik. Nála meg voltak ez említett isteni adományok, hozzá modora, műveltsége, melyek együttesen képesítették a nehéz feladat teljesítésére. Nem tartozott a fizetett, sablonos, tucat tanárok közé. Ö lélekkel, szenHázi perpatvar. Isten adta gyöngyfeleség Ne duzzogj hát, jer közelebb! Rosszul áll a harag néked • Elcsúfítja rozsás képed. Beismerem: hibás vagyok, Hogy a „Grandba“ járogatok, De holnaptól . . . majd meglátod Nem hagyom el szoknya ráncod. Azt mondod, hogy, Alighiszem ! ? Isten úgyse’! Itt a kezem! . . . Ha mégegyszer odamegyek : Kötni való betyár legyek. Tán csak nem sirsz ? Ne izélj hát! Valaki ha kövezni lát, Fel nem fogja mi van veled, — Azt hiszi, hogy megvertelek!-—• Elég volt már, legyen vége ! Legyen köztünk szent a béke, Adsza ajkad’! — No még egyet! Ennél sokkal melegebbet! . . . Beh édes a kibékülés, Most meg a csók neki kevés! . . . . . Összeveszünk, hébe-hóba . . . így tart ez már évek óta! Pintér Imre. Naplótöredék. Egyszerű történet. Ha nézem a levél sárgulását, az őszi rózsa hervadását; ha érzem a bágyadt napsugár hidegülő tekintetét, a komor szellő fagyos lehelletát; ha elmerengek a sötét, borongó felhőkön, egy-két itt rekedt ma- i dárka fájdalmas énekén, az elhaló természeten, valami kimondhatlan fájó érzelem fogja el szivemet. — Kihala madárdal, lehull a fa lombja, elveszti a rózsa szirmait, a lágy zefir édes illata eltűnik, a játszi napsugár bágyadt mosolya mind hidegebbé lesz, mindennek eljön hervadása, halála ó- rája, csak az én fájdalmam marad örök, csak az én szivem bánata, keserve nem fog elmúlni soha, . . . soha! ................. * Csodálatos a mi életünk! . . . A világra jövünk, járunk-kelünk cél és útirány nélkül, nem tudva honnan-hova.— Elég hogy itt vagyunk a kék ég alatt, zöld föld felett. Egyedül bolyongunk a fájdalom és • szenvedés végtelen labyrintkjában, küzdünk a sors ezernyi csapásával, a nélkül hogy tudnék: miért élünk ? Mi célja van életünknek? Tűrjük az emberek önzését, a véletlen szeszélyeit s nem tudjuk miért szenvedjük el mindezt.— Törekszünk valami után, mit talán csak képzeletünk alkotott, megvónülünk a sok tintásban, lelkünk el- ! fárad a nehéz küzdelemben s összes boldogságunk csak abból áll, hogy feledjük egy pillanatra lelkünk - létünk sivárságát. Ez hát a miért mi élünk? Ez lenne célja életünknek? Örök szenvedés, örök küzdelem ! Fájdalomra vagyunk teremtve, szenvedés a mi sorsunk. S mi az még is, mi ragaszkodóvá tesz bennünket az élethez ? Miért szeretjük, miért féltjük azéletet? . . * S mégis, egyszer csak azt hisszük, van célja életünknek! Olyan szépnek tűnik fel az élet.— Szebbnek, pompázóbbnak tetszik a napsugár, illatosabbnak a virág, kellemesebbnek a madár éneke. Nem érezzük az emberek önérzését, a sors szeszélyeit, a fájdalom keservét, az élet göröngyeit.— Megbizunk mindenkiben, szeretünk mindent, óh mert hiszen szivünk tele van érzelemmel.— Szeretünk! . . S lelkűnknek a végtelen kell tudásból, szeretetből egyaránt.— Felülemelkedünk a szürke minden- napiságcn, fellegvárakat épitünk, ábrándozunk egy szebb, egy jobb életről, hol fű fa, virág madár s minden a mi szerelmünknek szolgál, hol mindenkit s mindent szépnek, jónak kellemesnek találunk, mert hiszen Ő is szép, ... jó ... . S egyszer csak vége mindennek! A kába álmok, a kápráztató hazug ábrándok, melyek az e- lött szemeink előtt röpdöstek, eltűntek, megszöktek és mi? . . . magunk vagyunk üres lélekkel, siváran szegényen, csalódot- I tan elhagyatva. A boldogság, mint szép,
