Kelet-Magyarország, 2004. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-16 / 13. szám

2004. január 16., péntek GAZDASÁG /8 HÍREK 0 Tartalék. A devizatartalékok szintje a múlt év végén megközelítőleg visszaállt a 2002. év végi értékre - tartalmazza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtö­kön nyilvánosságra hozott negyedéves jelentése. Növekedett. Jelentősen, több mint 2300 fővel nőtt a regisztrált munkanél­küliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében az elmúlt év utolsó hónapjában, számuk meghaladta az 53.500-at, a munkanélküliségi ráta pedig 19,4 szá­zalék volt. E Össztermék. Németország hazai össz­terméke (GDP) tavaly 0,1 százalékkal csökkent - közölték a szövetségi statisz­tikai hivatalban csütörtökön. Először for­dult elő 1993 óta, hogy a német GDP egész évben csökken; 1993-ban 1,1 százalékkal zsugorodott az Európai Unió legnagyobb gazdasága. Nem egyenlő a kiszabott teher Yásárosnamény (KM) - Az építményadó bevezetése Vásárosnaményban több szem­pontból is kifogásolható - fogalmazza meg a leginkább érintett vállalkozók véleményét Szombathy Béla. A Nafém Kft. tulajdonos ügyvezető igaz­gatója azzal kezdi: nagyon rossz volt az idő­zítés, hiszen a 2004. évi üzleti terveikben nem kalkulálhattak az új adónem okozta kiadással. Sérelmezi továbbá, hogy a kép­viselő-testület a vállalkozók megkérdezése, előzetes egyeztetés nélkül hozta meg dönté­sét, nem adott módot a közös értékelésre. Nincs kellőképpen előkészítve- Nem volt kellőképpen előkészítve az építményadó bevezetése, tudomásunk sze­rint a város 1998-as adatok alapján kalku­lált az adó alá eső építmé­nyekkel, s ez pedig nem tükrözi a valós helyzetet - véli Szombathy Béla. Kifogásolja azt is, hogy a vállalkozókat nem egyen­lően terheli ez a rendelet, azokat sújtja a leginkább, akik nagyobb üzemeket, csarnokokat építettek, és azokban a legtöbb embert foglalkoztatják.- Ezek a vállalkozók most elgondolkod­nak azon, hogy székhelyüket a térség más településére teszik át, oda, ahol nincs vagy jóval kevesebb az iparűzési adó, de nem ez a céljuk. Mindenki szeretné, ha Vásárosna- mény fejlődne, hiszen ide kötődünk, ám az együttműködés feltételezné a partneri tisz­teletet - így Szombathy Béla. Százmilliós megrendelés Megerősíti: egyeztetés kezdődött a város és a vállalkozók között, de a legracionáli­sabb döntésnek azt tartanák, hogy egyálta­lán ne vezessen be a város építményadót, hiszen a térség hasonló méretű városaiban nem létezik ilyen adónem.- A Nafém Kft. az építményadóval együtt már évi 6-7 millió forintot fizetne be a vá­ros kasszájába, s ehhez mintegy 100 millió forint értékű megrendelést kell szerezni - számol az igazgató, aki szerint az év első 3-4 hónapjában csak azért dolgoznak, hogy a különböző befizetési kötelezettségeiknek eleget tegyenek. Ennyi munkát pedig na­gyon nehéz megszerezni ebben a térségben. Hegesztés a Nafém csarnokában: a mun­kát nehéz megszerezni (Fotó: Racskő Tibor) HATÁRIDŐK CÉGVEZETŐKNEK Társaságiadó-kedvezmény A társaságiadó-kedvezményt bejelentő adózónak a Pénzügyminisztériumnak is be kell jelentenie adatait. A 2004. január 1- jén hatályba lépett 32/2003. (XII. 4.) PM rendelet mellékletében található tábláza­tot kell megfelelően kitölteni és azt a Pénz­ügyminisztériumnak elküldeni. (A Cégvezetés folyóirat nyomán) Szombathy Béla Nagy tervekhez rendelt építményadó A vásárosnaményi önkormányzat a közös célért számít a vállalkozók együttműködésére Nyéki Zsolt email: nyeki@kelet.szon.hu érint, milyen várospolitikai, tár­sadalmi következményeket von maga után - szögezi le a polgár- mester. Kedvező hatásban bízva Vásárosnamény (KM) - Építményadó bevezetéséről döntött Vásárosnamény kép- viselő-testülete, ám a helyi vállalkozók vitatják az új adónem kivetésének módját, célját és várható hatásait. A város képviselő-testülete 2003. december 19-én tárgyalta és fogadta el az építményadót, ame­lyet az üzleti céllal működtetett épületek tulajdonosainak idén már fizetniük kell. A vállalkozók viszont megkérdőjelezik az intéz­kedést, amelynek indokait Vásá­rosnamény polgármestere, Jüt- tner Csaba foglalta össze a Kelet- Magyarországnak. n........................... A város fejlesztési programja újabb lehetőséget teremt a vállalkozók számára.- Azt is mondhatnám, hogy a többletbevétel ma valamennyi ön- kormányzat időszerű igénye, hi­szen a költségvetési juttatások meglehetősen szűkös mozgásteret engednek. Ezt leszámítva is át­gondolt lépés volt az építményadó bevezetése: megvizsgáltuk, meny­nyire terhelhetőek azok, akiket Jüttner Csaba Vásárosnamény nyáron a fürdőzők paradicsoma, és még inkább azzá kíván válni (KM-archív: Sipeki Péter) A város idén 1,3 milliárd forin­tos fejlesztési programot indít - folytatja -, és úgy vélem, ennek során a helyi vállalkozók komoly munkákhoz juthatnak. Az önkor­mányzat tehát nemcsak elvon, ha­nem a beruházások révén nyújt is valamit a vállalkozásoknak. A város fejlesztési elképzelései hosz- szabb távon még több lehetősé­get teremtenek, különösen a tu­rizmushoz, vendéglátáshoz, ide­genforgalomhoz kapcsolódó cégek számára.- Meggyőződésem, hogy egy in­tenzív fejlődést produkáló város felértékelődik a befektetők szemé­ben és a megnövekedő forgalom, a nagyobb érdeklődés közvetlenül vagy közvetve a gazdasági élet szinte minden területére kedvező hatást gyakorol. Nyilvánvalóan megvizsgáltuk azt is, hogy az új adónem befolyásolhatja-e a foglal­koztatást. Vásárosnaményban má­sodik éve 10 százalék alatt mozog a munkanélküliségi ráta, s úgy láttuk: ez az adóteher nem okoz érzékelhető változást - utal a tes­tület várakozására Jüttner Csaba. Ez az adóteher pedig az erede­ti elképzelés szerint a város köz­ponti részében lévő, vállalkozói célokat szolgáló épületeknél négy­zetméterenként évi 300, a külte­rületeken lévőknél 200 forint. A rendelet megjelenése után a vál­lalkozókkal folytatott egyeztetése­ken a fokozatos bevezetés terve is körvonalazódott, s eszerint az el­ső évben 100, a másodikban 200, a harmadikban 300 forintot kel­lene fizetni, de ez már így egysé­ges összeg lenne. Közös célok érdekében- E megoldás előnye a tervez­hetőség: a vállalkozók a kiadást, a város a bevételt ütemezhetnék. Vásárosnaményi székhellyel több mint 400 vállalkozás működik, s azt gondolom, hogy ezt az adóter­het a közös célok tükrében érde­mes vállalni - összegez a polgár- mester, aki 3 éves „futamidő” alatt mintegy 90 millió forintra becsüli a pluszforrást. Vállalkozói alap körvonalai- Az önkormányzat részéről nem hiánykezelésről van szó, hanem arról, hogy minél rövi- debb idő alatt a lehető legdi­namikusabb fejlesztéseket tud­juk elvégezni. Ennek eredmé­nyeit a vállalkozók is hama­rabb élvezhetik. Azt is tervez­zük, hogy az adóbevételekből vállalkozói fejlesztési alapot hozunk létre, amely kizárólag helyi vállalkozások támogatá­sára fordítanánk. Az alap mű­ködtetésének módjáról jelenleg egyeztetünk - jelölt meg újabb célt Jüttner Csaba. CITROEN KOHUT 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 118. Tel.: 42/508-263 CITROEN íedvezmé :ől akár 1 600 000 forint a Citroen-modellekre*! Az Interspan Kft. termeléséhez hatalmas csarnokokra van szükség (Fotó: Nyéki Zsolt) Alappal már adóalap Kérdéses épületek az Interspan Kft.-nél Vásárosnamény (KM) - A vásárosnaményi építményadó­ban leginkább érintett cég az Interspan Kft., ahol az elmúlt évben 8 milliárd forintos be­ruházást, benne hatalmas csarnokokat adtak át.- Ott kezdem, hogy még azt sem tudjuk, hogyan érint minket az építményadó. Ha a törvényi meghatározásokat szó szerint ér­telmezzük, akkor nálunk számos olyan berendezés is adóalapot ké­pez, amely egyébként nem vagy csak részben fedett, de van alap­ja - kezdi Zomborszki András ügyvezető igazgató. Az építmény­adóból származó kiadásokat ese­tükben 15 és 35 millió forint kö­zött becsüli. Bontásba kezdenek A gyártástechnológia jellegéből adódóan a cégnek nagy alapterü­letű gyártócsarnokokra és raktá­rakra van szüksége. A város fej­lesztéseinek vélhető haszonélve­zői pedig éppen azok a (zömében szolgáltató) vállalkozók lennének, akik 15-20 négyzetméteres üzlet- helyiségekben is elvégezhetik a munkájukat.- Megértjük a város céljait, de Felméréstől a fórumig Kompromisszumos megoldásra juthatnak *A ktfdvtvmény ciák á/ akciói, n'iütteilekrt* érvényes, január /-i&l február vagy a készlet erőjéig. A kedvezmény mérteke típusonként változó. A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésekben! ___ A CITROEN a TOTAL, -t választotta. dés az egyensúly. Az Interspan át­lagban évi 30 millió forint ipar­űzési adóval járul hozzá a város költségvetéséhez, de az építmény­adó kivetésével fontolgatják a székhely áthelyezését. Miként azt is - folytatja -, hogy a használaton kívüli épületeket elbontjuk, de ez az első dominó feldöntésének veszélyével fenye­get. A tulajdonos eddig is erősen gondolkodott azon, hogy újabb fej­lesztéseket, kapacitást bővítő be­ruházásokat hozzon ide, a Bereg szívébe, s ez a lépés pedig nem kell mondanunk, milyen irányba tereli döntését... Vásárosnamény (KM) - El­lenezzük az újabb adó kive­tését és annak felülvizsgála­tára kértük a képviselő-tes­tületet. Az indítványról a Kiss B. Kér Kft. ügyvezető igazgatója, Kiss B. Zoltán tesz említést, aki jelen volt, amikor a hét közepén át­nyújtották a polgármesternek a petíciót. Ezt a leginkább érin­tett vállalkozások tulajdonosai, vezetői és dolgozói írták alá, súlyt adva az üzleti oldal kifo­gásainak. Az igazgató a gazdasági kör­nyezet kedvezőtlen változásait is kiemeli: az uniós felkészülés, a termelés és szolgáltatás dráguló feltételei együttesen egy vállalko­zás töréséhez is vezethetnek. A naményi üzletemberek azt kérik: a város végezzen ingatlanfelmé­rést, ez alapján készítsen tanul­mányt és ennek birtokában tart­son fórumot, ahol kompromisszu­mos megoldásra juthatnak. nekünk meg kell találni a forrá­sokat az adó befizetéséhez, és amihez nyúlhatunk, az a bérkölt­ség... - érzékelteti az igazgató, hogy a versenyszférában létkér­W..................................................... Az adó befizetéséhez a bérköltségekhez nyúlhatunk. Zomborszki András

Next

/
Oldalképek
Tartalom