Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

16 Kelet-Magyarország 1985. június 1. Bfrói műhiba... A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulóiban több vá­ratlan eredmény született. A nőknél a múlt évi bajnok Üjfe­hértó már három pontot vesz­tett, igy a Kisvárdai SE bizto­san vezeti a mezőnyt. Feltűnően gyengén szerepel a Vásárosna- mény együttese . . . A férfi I. osztályban óvás mi­att törölték a Tanárképző—Csen- ger mérkőzés eredményét. A találkozót játékvezetői műhi­ba miatt újra kell játszani! A főiskolások és a csengenek egyébként nem szenvedtek még vereséget. (Vass) Salakmotoros páros bajnokság Győzelem Szegeden Nyíregyházi győzelemmel ért véget Szegeden a salakmotoros páros bajnokság második for­dulója. A Volán-Dózsa kettőse. Balogh János és Petrikovics Jó­zsef magabiztos motorozással utasította maga mögé a me­zőnyt. Az első futamban mind­járt a nagy rivális, debreceni Adorján—Hajdú párossal kezd­tek. Simán verték őket 5:l-re! Aztán a gyulaiak ellen bizonyul­tak jobbnak. 4:2 arányban. Ek­kor kiengedtek, döntetlenre vé­geztek Miskolc és Szeged páro­sával szemben. A miskolciak el­len Balogh, a szegediek ellen pedig Petrikovics „betlizett”, 0 pontosak voltak. A folytatásban viszont ismét remekeitek, 5:1— 5:1 lett az eredmény Szolnok és Gyula ellen. A szegedi 2. forduló végered­ménye: 1. Balogh János. Petri­kovics József (Nyíregyházi Vo­lán-Dózsa) 25, 2. Kocsó. Takács SORO ÚSZÓK A DOBOGÓN Az úszók vidéki CSB máso­dik fordulóját az elmúlt hét végén Kecskeméten rendezték meg. A versenyen rajtkőre áll­tak az NYVSSC úszói is. Kovács Rita a klub válogatott verseny­zője nem indult a kecskeméti találkozón, az ifjúsági EB-re ké­szül a tehetséges szabolcsi spor­toló. Az NYVSSC úszóinak ered­ményei: úttörőkorcsoport, 50 m. pillangó, fiú: 1. Szakács Csaba, leány 50 m. pillangó: 2. Kéry E., 200 m. vegyes: 2. Csabai J., felnőttek, 100 m. férfi hát: 1. Szokol Tamás, 4x50 m. férfi gyorsváltó: 1. NYVSSC (Szokol, (Szeged) 22, 3. Farkas. Gyepes (Gyula), 4. Papp, Koszován (Miskolc) 19. 5. Hajdú. Adorján (Debrecen) 19, 6. Seres. Kelemen (Szolnok) 12 ponttal. Két forduló után a páros OB élmezőnyének állása: 1. Balogh. Petritkovics 46. 2. Farkas. Gye­pes 46, 3. Hajdú, Adorján 44 ponttal. A motorosok bajnoki küzde­lemsorozata vasárnap délelőtt 11.00 órakor folytatódik a nyír_ egyházi Zalka utcai stadionban. Ezúttal a csapatbajnokság el-ső fordulójára kerül sor. Az elmúlt év legjobb négy OB I-es gárdá­ja áll rajthoz, a debreceni, a miskolci, a szegedi és a nyíregy­házi. A tét: a CSB-döntőbe ju­tás. A házigazda Volán-Dózsa színeiben Balogh János. Kovács András, Seres János, Petrikovics József, valamint Kovács Zoltán, vagy Labancz László indul. A viadal 16 futamos. Kß AN Varjasi, Berényl, Nagy G.), 4x50 m. férfi vegyesváltó: 3. Nyh. VSSC (Szokol, Varjasi, Berényi Nagy G.), 200 m. férfi vegyes: 3. Szokol T. IFJÚ REMÉNYSÉGEK A Tyukodi Általános Iskola 3—4. osztályos tanulók részére kispályás labdarúgótornát ren­dezett. A torna döntőjében az Öpályi—Nagyecsed összecsapás döntetlenül végződött, tizenegyes rúgásokkal Öpályi bizonyult jobbnak. Harmadik a Mátészal­kai 5-ös számú Iskola, negyedik Tyúkod csapata lett. Labdarúgó NB ll-ben NYVSSC— Tapolca A labdarúgó NB II vasárnapi fordulójában itthon játszik az NYVSSC csapata. A nyíregyhá­ziak — 17,00 órától a városi sta­dionban — a már kiesett Tapol­cai Bauxitbányászt fogadják. A mérkőzést Borsod megyei já­tékvezetői hármas dirigálja: Kál­mán Imre (Czirba Sándor, Kendi Ferenc). A találkozóra egyéb­ként megjelent az NYVSSC nyá­ri magazinja, érdekes cikkekkel. A piros-kékek a legutóbbi négy fordulóban zsinórban ve­szítették el mérkőzéseiket. Ta­vaszi „teljesítményük” így 40 százalékosra zsugorodott, hiszen mindössze 12 pontot gyűjtöttek be a megszerezhető harminc­ból . . . Saját közönségük előtt háromszor kaptak ki, s bizony, ha azt akarják, hogy őszre ma­radjon néhány ezer ember a le­látón, újabb hazai fiaskót már nem engedhetnek meg maguk­nak ! Túl ezen, a becsvágyukat nö­velnie kell annak is, hogy ősz- szel csúfosan kaptak ki Tapol­cán, törlesztenivaló tehát van, nem csak a gyászos tavaszért! A tapolcai gárda a szerdai for­dulóban 4:0-ra kapott ki otthon Salgótarjántól. Ezzel sorsa meg­pecsételődött, ősztől ismét a te­rületi bajnokságban szerepel. Ez a tény megingatta a játékosok nagy részének helyét, elképzel­hető, hogy Nyíregyházán egy csak fiatalokból álló együttes lép pályára. A szakvezetés ugyanis — nagyon helyesen — már a jövőre gondol. Az NB II további vasárnapi mérkőzései: Keszthely—22. sz. Volán SE, Baja—Vác, Kazinc- garcika—Dunaújváros, Bakony Vegyész—Debreceni Kinizsi, Sopron—Nagykanizsa, Szekszárd —Hódmezővásárhely, Salgótar­ján—Siófok, Szolnok—Ózd, Vo­lán SC—Diósgyőr. Hét végi műsor SZOMBAT Atlétika: úttörő-olimpia me­gyei egyéni bajnokság Nyíregy­házán, a stadionban, 10,00 órá­tól. Kézilabda, NB I B, női mér­kőzés: Nyh. Volán-Dózsa—Győri Textil, örökösföldi iskola, 11,00 óra. Kosárlabda: Bessenyei Kupa nemzetközi női torna a stadion játékcsarnokában, 9,00 óra. Modellezés: szabadon repülő modellek megyei bajnoksága Nyíregyházán a Simái úti gya­korlótéren, 9,00 óra. Röplabda: úttörő-olimpia terü­leti döntő Nyíregyházán, a 9-es iskolában, 8,00 órától. Tollaslabda: Nyírség Kupa or­szágos verseny Nyíregyházán az ipari szakközépiskola tornater­mében, 14,00 óra. Labdarúgás, a megyei serdülő­bajnokság helyosztója: Vásáros- namény—NYVSSC II., Vásáros- namény, 17,00 óra. vasárnap Atlétika: serdülő B-korcsoport megyei ranglistaverseny Nyír­egyházán, a stadionban, 9,30 órától. Kézilabda, NB Il-es férfimér­kőzések : Mátészalka—D. Medi­cor, Mátészalka, gépészeti szak- középiskola, 10,00 óra. Nyírbátor —Bp. Taurus, Fáy lakónegyed, 11,30 óra. Kosárlabda: a Bessenyei Kupa, nemzetközi női torna döntői, Nyíregyházán, a stadion játék­csarnokában, 9,00 órától. Modellezés: önjáró és R/C ha- jómodellek megyei bajnoksága, a sóstói csónakázótón, 9,00 óra. Salakmotor: az országos csa­patbajnokság első fordulója Nyíregyházán, a Zalka Máté ut­cai stadionban, 11,00 óra. Röplabda: úttörő-olimpia terü­leti döntő, Nyíregyházán, a 9- es iskolában, 7,30 óra. Brüsszel után A világ közvéleményét még mindig élénken foglalkoztatja a szerda esti Liverpool—Juventus BEK-döntő előtt történt tragé­dia. Ojabb bizonyítékok látnak napvilágot, állami és sportveze­tők nyilatkoznak. ★ Egy magánkézen lévő brit té­vétársaság csütörtökön filmrész- ! tét mutatott be a szerda esti labdarúgó BEK-döntő helyszíné­ről. A felvételen egy állítólag olasz nemzetiségű szurkoló pisz­tolylövést ad le a belga rend­őrökre. A képeken a hírügynök­ségek szerint egy szürke orkán- kabátos fiatalember látható, amint az „olasz” szektor felöl futva céloz pisztolyával és tisz­tán láthatóan legalább két lövést ad le. A belga biztonsági szervek — miután megtekintették a filmet — bejelentették, hogy revolver által okozott sebesülés nem tör­tént, habár megerősítették, hogy tölténytárakat és -hüvelyeket ta­láltak a stadion területén. A rendőrség legnagyobb meglepe­tésére azonban a hüvelyek lőpor helyett hasist tartalmaztak. ★ Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök várhatóan felhívást intéz az angol labdarúgó-veze­tőkhöz, hogy legalább két évig ne nevezzenek angol csapatot az európai kupaküzdelmekre. Ha­bár az Angol Labdarúgó Szövet­ségnek nincs hatalma az önálló testületek által irányított skót, walesi és északír csapatok fe­lett, Thatcher szeretné, ha a szankciókat valamennyi brit együttesre alkalmaznák. ★ Bert Millichip, az Angol Lab­darúgó Szövetség elnöke az an­gol tv-nek adott nyilatkozatában kijelentette, nem fogja ellenezni az angol csapatok kizárását a nemzetközi kupákból. „Teljes mértékben megérdemelnénk a döntést. Szurkolóink viselkedé­sére az elmúlt öt év során nincs mentség. Nem kétséges, hogy a liverpooli fiatalok kezdték a tö­megverekedést, ráadásul minden ok nélkül.” ★ A Juventus labdarúgócsapata 200 millió lírás támogatást sza­vazott meg az áldozatok hozzá­tartozóinak. A klub játékosai ehhez még 100 millió lírával já­rulnak hozzá. A klub igazgatója, Francesco Morini bejelentette, hogy ezt az összeget nemcsak az olaszok, hanem más országbeli­ek megsegítésére is fordítják, ★ A francia Charenton labdarú­gó-együttese visszavonta az an­gol Whitstable Town vendégjá­tékát. A klub vezetői elmondták, hogy a szerdán történtek után nem kívánnak angol csapat ellen pályára lépni. ★ A Svájci Labdarúgó Szövetség jelezte az UEFA-nak, hogy az áldozatok családtagjainak meg­segítésére egy Európa-válogatott -Juventus-Liverpool vegyes csa­pat mérkőzést kíván lebonyolí­tani. Labdarúgó NB I Harc az ezüst­éremért A labdarúgó NB I-ben a Bu­dapesti Honvéd két fordulóval a befejezés előtt már megvédte bajnoki címét. Az ezüstéremért annál nagyobb harc várható az egy mérkőzéssel kevesebbet ját­szott Videoton és a tavalyi má­sodik Rába ETO között. Az UEFA-döntős Vidi ma hazai pá­lyán fogadja a ZTE-t és ugyan­csak Székesfehérvárott játsszák június 5-én az elmaradt Video­ton—Csepel összecsapást. A győ­ri csapat ahhoz a Csepelhez utazik, amely az elmúlt fordu­lóban Géléi kiváló védései elle­nére sem tudta megakadályozni a most bajnok Honvéd négygó­los győzelmét. A bajnok ma a Pécsi MSC-t látja vendégül. A kiesés réme matematikailag még a nyolcadik helyezett Va­sast is fenyegeti. A piros-kékek­hez a Haladás látogat. Nincs irigylésre méltó helyzetben az Újpesti Dózsa, amely a pontok­ra éhes békéscsabai együttes el­len vendégszerepei. A már ki­esett SZEOL AK, ha megtartja góllövő tudományát, megkese­rítheti az MTK-VM dolgát a Hungária körúton. A másik ki­eső helyre „legesélyesebb” Eger Debrecenbe, az MNK-döntős Ta­tabánya a Ferencvároshoz uta­zik. A mérkőzéseket egységesen 17,00 órakor kezdik. KOSSUTH RADIO 8,25: Családi tükör. — 9,00: Ismét — a javából! Válogatás az elmúlt hét műsoraiból. — 10,39: A Magyar Rádió Karin­thy Színpada: A jövő század kabaréja. — 12,30: Déli zene­parádé. Lázár Eszter műsora. — 13,20: Népzenei példatár. Sá­ros! Bálint műsora. — 13,30: Kontinensek — szántóföldek. Kína mezőgazdasága. — 14,10: A hét embere. — 14,20: Iro­dalmi figyelő. — 14,50: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 15,10: Oj Zenei Újság. — 16,00: 168 óra . . . — 17,30: Nép­dalelőadók hangalbuma. — 18,45: Rádiószínház: Mercedes. Irta: Gosztonyi János. — 20,03: Zenekari muzsika. — 20,15: Richard Strauss: Elektra. Egy- felvonásos opera. — 22,10: Sporthíradó. — 22,24:. Európa hangversenytermeiből. — .0,10: Lantmuzsika. PETŐFI RADIO 8,11: Színes népi muzsika.— 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Hét vége Radványi Gé­zánál. — 10,30: Térzene Pé­csett. — 11,05: Az operabál.— Operettrészletek. — H,20: Slá­gerről slágerre. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Kagylózene — Hatvanban, — 14.00— 16,00: Magunkat ajánl­juk. Változatok a szórakozás­ra. — 16,00: Slágerek minden­kinek. — 17,05: Molnár Piros­kának hívják. Foglalkozása: színművész. — 17,47: Sebes­tyén András: Két tétel tánc­ritmusban. — 17,55: Körkap­csolás bajnoki labdarúgó-mér­kőzésekről. — 19,05: Elvis Presley összes felvételei. — XXXII/22. — 20,11: Válasz. If­júsági kulturális körkép. — 21,05: Töltsön egy órát ked­venceivel. — 22,05: Maholnap. Ifjúságpolitikai folyóirat. — 23,10: Sporthírek. — 23,15: Be­mutatjuk A. Blythe „Put Sunshine in It” c. lemezét. — 24.00— 4,30: Éjféltől — hajnalig. NYÍREGYHÁZI RADIO 8,00: Hírek. Lapszemle. Év­fordulónaptár. — 8,20: A héten történt, összeállította: Antal István. — 8,40: Hét végi terí­ték zenével (A tartalomból: Hajnalban a piacon (Szilágyi Mária) — Gyermekbalesetek (Horvát Péter) — Koccintás a kapualjban (Antal István) — Hobbimikrofon.) — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szer­kesztője: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR TV 8,25: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (ism.). — 8.30: Unser bildsehirm. A pécsi kör­zeti stúdió német nyelvű nem­zetiségi műsora (ism.). — 8,50: Meséről mesére. 1. A vándorló tojás. Csehszlovák bábfilm. 2. Az okos suszter. Szovjet rajz­film. 3. A tengerparton. Román rajzfilm. — 9,15: A mi udva­runk. Lengyel kisjátékfilm-so- rozat. V/4. rész: A csapda. — 9,40: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. — 10,05: A halál archívuma. NDK tévéfilmsoro­zat. XIII/9. rész: Versenyfutás az idővel (ism.). — 11,05: Pul­zus. Könnyű, zenei panoráma (ism.). — 11,55: Autó-motor­sport. A Telesport technikai ma­gazinja (ism.). — 12,15: Képúj­ság. — 14,30: Zenebona. (Kü­lönkiadás.) — 15,00: Hírek. — 15,05: Magyar tájak. V/l. rész: Kemeneshát. — 15,40: Képúj­ság. — 15.45: MAFILM-maga­zin. — 15,55: A Mojszejev­együttes műsora. Francia film. — 17,10: Tájak, városok, em­berek. örményországi pillanat­képek. — 17,40: Könyvheti ajánlóműsor. — 18,30: Reklám. — 18,35: Turizmus ’85. — 18,55: Reklám — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Vers — mindenki­nek. Móricz Zsigmond: Ieiri- piciri. — 20,05: Rio Lobo. Ame­rikai westernfilm. — 21,40: Nép­dalkórusok. Karai József: Sár­közi karikázó. — 21,45: Szabó István-sorozat. Budapesti me­sék. Magyar film. (14 éven fe­lülieknek!) — 23,10: Tv-híradó 3. — 23,20: Himnusz. 2. MŰSOR 17,50: Képújság. — 17,55: Gó­lyavár! esték. Előadások a jog­tudomány köréből. XI/4. rész: Szereplők és szerepek a jogi el­járásban. — 18,40: Német nyelv. Willkommen in der DDR. 19. Der Dorfklub. — 19,00: Verdi: Ernanl. Opera három felvonás­ban. — 21,20: Tv-híradó 2. — 21,40: Száz híres festmény. Kül­földi múzeumok gyűjteményei­ből. Bruegel: Ikarusz bukása. — 21,50: Férfi tornász Európa- bajnokság. Közvetítés Oslóból, felvételről. — 23,00: Képújság. SZOVJET TV 16,35: Amatőr művészegyüt­tesek fesztiválja. — 17,40: Hí­rek. — 17,45: Tom Soyer és Hucklebery Finn kalandjai. — 19,00: Híradó. — 19,35: ökölví­vó EB. — 20,50: Toto Cutungo énekel. — 21,25: Hírek. — 21,35: Nem akarok felnőtt len­ni. — 22,50: Nemzetközi szem­le. — 23,05: A macska és a bohóc. SZLOVÁK TV 8,20: Hírek. — 8,30: Pionírok magazinja. — 11,05: Gróf Monte Christo. — 12,05: Viera Krajco- va festészete. — 12,15: Hírek. — 12,30: Csak nőknek! — 13,15: Nemzetközi motocrossver- seny. — 13,55: A Fehér-Kárpá­tok. — 14,20: A bátyámnak klassz öccse van. — 15,55: Me­zőgazdasági magazin. — 16,35: Zenés vetélkedő. — 17,15: Kül­politikai magazin. — 18,20: Es­ti mese. — 18,30: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18,40: Rej­telmes sziget. — 19,10: Külpo­litikai kommentár. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Zenés szó­rakoztató műsor. — 20,10: Csú­szópénz. Komédia. — 20,40: Kezdődik a szórakozás. — 21,00: Báránykák. Tv-játék. — 22,20: A zenés szórakoztató mű­sor folytatása. — 22,30: Gólok, pontok, másodpercek. — 22,45: Szerelmi tanfolyam — kez­dőknek. — 23,35: Vendégek érkeznek ... — 23,50: Nemcsak férfiaknak! — 0,05: Abbahagy­ni. . . amikor legjobb. — 0,20 Hírek. 2., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 5,10: Dallamkoktél hajnal­ban. — 5,57í Közlekedési tud­nivalók. — 6,00: Jó reggelt! Ze­nés műsor. — 7,30: Találkozá­sok. — 8,10: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8,25: Énekszóval, muzsiká­val. — 9,00: Vasdiploma. Pe­dagógusnapi műsor. — 10,05: Édes anyanyelvűnk. — 10,10: örökzöld dallamok. —# 11,00: Gondolatjel. — 12,15: Harminc perc alatt a föld körül. — 12,45: Egy korty tenger. Fekete Gyu­la írása. — 12,55: Operafelvé­telekből. — 13,20: Az élő nép­dal. — 13,30: Tudományos ma­gazin. — 14,10: Művészleme­zek. — 15,00: Ünnepi könyvhét 1985. II. — 16,05: Mi a titka? Isaac Stern művészete. — 17,00: Jelen időben. A kenyér­ről és a sörről. — 17,30: Os- váth Júlia operettfelvételeiből. — 17,58: Olasz költők versei. — 18,40: Csendes Don. Solohov regénye. XV/6. — 19,37: A magyar opera nyomában, -r 20,25: Jean Pierre Rámpái fu- volázik. — 21,08: Népdalest. — 22,10: Sporthíradó. — 22,25: Emlékezetes hangversenyek: az MRT szimfonikus zenekará­nak hangversenye (Ferencsik János). — 23,04: Norma. Ope­rarészletek. — 0,10: Händel: c- moll concerto grosso. Op. 6. PETŐFI RÁDIÓ 6,00: Népszerű muzsika — koránkelőknek. — 7,05: A ró­mai katolikus egyház félórá­ja. — 7,35: Vasárnapi orgona­muzsika. — 7,52: Torna. — 8,05: Játék a könyvtárban. — 9,05: Népzene Olaszországból. — 9,20: Ritmus! — 9,50: Nagy­ban és kicsiben. Töredékek a II. világháború humorából. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Érdekességek a jövő hét műsorából. — 13,24: Leg­kedvesebb verseiből válogat: Pataki Jenő. — 14,00: A Kalá­ka együttes műsora. — 15,05— 20,00: Poptarisznya. Közben: közvetítés a budapesti ököl­vívó EB döntőiről. — 20,00: Slágermúzeum. — 21,05: Tár­salgó. — Másfél óra irodalom- kedvelőknek. — 22,30: Annelie­se Rothenberger operettfelvé­teleiből. — 23,10: Könnyűzene éjfélig. — 24,00—4,30: Éjféltől — hajnalig. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 9,00—11,00: Hírek — Évfor­dulónaptár — „Csak neked mondom el” — Matyasovszki Edit zenés beszélgetése egy le­mezgyűjtővel — „Tanár úr, én készültem”. Riporter: Gönczi Mária — Oktatás és technika. — 19,30: Hírek, tudósítások. Sportösszefoglaló Észak-Ti- szántúlról. (A nap szerkesztő­je: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR TV 8,25: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (ism.). — 8,30: Óvodások filmműsora. 1. Matej, a ló. Csehszlovák kisfilmsoro- zat. Matejt megpatkolják. 2. Mackó Misi kalandjai. Lengyel bábfilmsorozat. Az utolsó óra. — 8.55: Drágalátosok. Szovjet kisfilm. — 5. rész. — 9,05: Csil. lagok küldötte. Csehszlovák filmsorozat. XIII/13. rész: A tá­vozás (ism.). — 9,30: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). — 9,55: Jazzhangver­seny I. rész. Hangverseny Louis Armstrong emlékére. Közvetí­tés a Zeneakadémia nagyter­méből, felvételről (ism.). — 11,05: Hírek. — 11,10: Reklám. — 11,15: Breki és a többiek. Angol film (ism.). — 11,45: Cimbora- ság. Török Sándor (ism.). — 14,25: Képújság. — 14,30: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatói a. — 14,35: Nótaszó. Szántó Fe­renc dalaiból. — 15,00: VIT­vágta. A VIT-vetélkedő hely­színi közvetítése. — 16,00: Mű­sorainkat ajánljuk! — 16,25: Reklám. — 16,30: Pedagógusna­pi köszöntő. — Dokumentum- film. — 17,10: Reklám. — 17,15: Elmebajnokság. Egri János mű­sora. — 17,55: Hírek. — 18,00: Delta. Tudományos híradó. — 18,25: Reklám. — 18,40: Időseb­bek is elkezdhetik. Tévétorna. — 18,45: Esti mese. — 19,00: A Hét. — 20,00: Hírek. — 20.05: Stars’ky és Hutch. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. A bi­zottság. — 20,55: Áruházak ajánlata (reklám). — 21,00: VIT- vágta. A VIT-vetélkedő helyszí. ni közvetítése. — 22,30: Hírek. — 22,35: Himnusz. 2. MŰSOR 14,55: ökölvívó Európa-báj- nokság. Döntők. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból. — 19,05: A lappok utolsó kaland­ja. Francia dokumentumfilm (ism.). — 19,55: Képújság. — 20,00: Jelena Obrazcova dalest­je. — 20,55: Telesport: Sport­hírek. — Férfi tornász Európa- bajnokság. Közvetítés Oslóból, felvételről. — 22,30: Képújság. SZOVJET TV 16,45: Tom Soyer és Huckle­bery Finn kalandjai. — 19,00: Híradó. — 19,35: ökölvívó EB. — 21,05: Labdarúgó szemmel. — 21,30: Hírek. — 21,40: Kiadó lakás gyermekkel — film. — 22,55: Cigánydalok és táncok. SZLOVÁK TV 8,25: Hírek. — 8,30: Gyermek- műsor. — 10,30: A Sportka szá­mainak húzása. — 10,40: A Novák család. — 11,30: Ahol a híradósok tanulnak. — 11,50: A fiatal előadóművészek nem­zetközi fesztiválja. — 12,25: Hí­rek. — 12,40: Dél-Olaszország- ban. — 13,25: Tau úr. — 14,00: Párizs—Dakar. — 14,30: Film­múzeum. — 16,15: Riportmű­sor. — 18,45: Esti mese. — 19,10: A hét kulturális eseményei. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Va­sárnapi vers. — 20,05: Alkal­mi ismerős. — 21,25: Gólok, pontok, másodpercek. — 21,40: Férfi torna EB. — 22,10: ököl­vívó EB. — 22,40: Forma—I. — 23,10: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: FLASHDANCE. Béke mozi: 1-én: de. AZ ELSŐ NAGY VONATRABLÁS, 1-én du. ANNA PAVLOVA I—II. 1-én du. SORTÜZ EGY FEKETE BIVALYÉRT, 2-án du. GYANÚTLAN GYAKOR­NOK, 2-án matiné: TENGER­SZEM. Móricz Zs. mozi: 1—2-án: SZÓLJON A ROCK. Kert mozi: 1-én, 2-án: Ó KEDVES HARRY! m (~\ MEGYEI ÉS VÁROSI ri vV MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1-én 17 órakor 30 éves a Nyír­egyházi vegyes kar, Hotel Ko­rona díszterme. Jubileumi hangverseny. Sóstói kultúrpark: Június 2-án 20,00 órától a 100 Folk Celsius együttes műsora. (967) I | 11 I HALLGASSUNK F I UilU NÉZZÜNK MEG H 1985. június 1., szombat 1985. június 2„ vasárnap Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 M m—■ . - Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401 K.C3ieV~ Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. m Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. ■anirnnnnffran Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő, 10-003. HllWrfl ||| S/fl|| Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos —1 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next

/
Oldalképek
Tartalom