Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-01 / 51. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. március 1. Hozzászólás cikkünkhöz Napköziben a gyermek Az iskolai napközikkel nemrégiben a Kelet-Magyar- ország foglalkozott. Ehhez szeretnék hozzáfűzni pár gondolatot a Nyíregyházi 4. számú Általánis Iskola peda­gógusaival egyetértésben, mint a szülői munkaközösség elnöke. Vannak az iskolai napkö­zis munkának olyan, közpon­tilag szabályzott előírásai, amelyek kevésbé közismer­tek, és első hallásra vitára ingerelnek. Ilyen a 60 perc­ben, (a felső tagozaton 90 percben) meghatározott tanu­lási idő, a szünetek megsza­bott rendje és ideje, a terv­szerű foglalkoztatási felada­tok, az étkeztetés rendje, stb. Mindezek igen nagy terhe­ket rónak a nevelőkre. A cso­portmunka mellett egyénileg alig-alig tudnak a gyerekkel foglalkozni. A házi feladatok elkészítéséhez általában ad­nak egy 10—15 perces eligazí­tást, előkészítést. A példa- megoldás, fogalmazás azon­ban a gyerekek önálló mun­káját igényli. A megszabott tanulási idő viszont az egyik gyereknek sok, a másiknak kevés. Aki hamarább elké­szül, és nem tudja magát csendes olvasgatással elfog­lalni, zavarja a társát. Ha játszani kezdene, elvonná a figyelmüket a többieknek a munkától. Bizonyára jobb lenne a fel­adatokhoz. a képességekhez, az éppen időszerű célok elé­réséhez (például valamilyen tárgyból javítani) igazítani a tanulási időt. S ez nemcsak a tanulási idő megnyújtását, ■hanem adott esetben a meg­rövidítését is jelentené! De hogyan lehet ezt megvalósí­tani? Még csak elképzelések vannak erre: például kisebb csoportokra osztani a napkö­zis csoportot. Akiknek elég 30—40 perc a felkészüléshez, átmehetnének utána a játék­terembe, könyvtárba, szabad foglalkozásra — valamilyen felügyelet mellett. Utána visszatérnének a közös foglal­kozásokhoz. Akiknek viszont tovább kell tanulniuk, helyet kapnának valahol és segítsé­get a munkájukhoz. Amíg azonban ilyen megol­dás nincs, igenis szükség van a gyengébb, a javítani akaró gyermekeknek az otthoni, szülői felügyelet melletti munkára is! A tanulás segí­tése, számonkérése nemcsak a napközis nevelő, a szülő feladata is. Sőt, elsősorban az övé! A napközi másik fő gondja az „egyéb foglalkozások” ügye. Az igényes napközis nevelő tudatos arányokat ala­kít ki e foglalkozások tartal­mában, megszervezi, előké­szíti azok lebonyolítását. Ar­ra törekszik, hogy a gyere­kek cselekvő, élvező részese­ivé váljanak annak. S ez nem könnyű. A jó napközis foglalkozásokban helye van a kultúrának, a testedzésnek, a gyakorlati munkának (barká­csolás, kézimunka) a játék­nak, a sétának, az üzemláto­gatásnak, a kirándulásnak, stb, stb. Mint ahogy szeret­nénk, ha az otthoni életben is e céltudatos változatosság jellemezné gyermekeink min­dennapjait! A napközi nemcsak szo­ciális intézmény, hanem gyer­mekeink testi-lelki fejlődésé­nek egyik fontos színtere. A szülőknek nemcsak az osz­tályzatokról kell megkérdez­ni a gyereket: beszélgessenek arról is, mit csináltak a nap­köziben, mit láttak a sétákon, a moziban. Ösztönözze arra, hogy vegye olyan komolyan e foglalkozásokat, amilyennek azt a nevelő szánja, kéri. Értelmes, hasznos cselek­vést, jó elfoglaltságokat kell biztosítani. Tudatos, jó ne­velőket a napközikbe, szülői segítséget a munkájukhoz! Iskolánkban szép példái kezdenek kialakulni a segítő­készségnek. A szakkörök, az úttörőklubi foglalkozások szülői támogatása mellett már szerveztünk napközis ki­rándulásokat, üzemlátogatá­sokat. Volt szülő, aki a gya­korlati foglalkozásoknál se­gített. A napközis nevelő nem ad osztályzatokat, nem jutalmaz­hat. Talán emiatt veszik ke­vésbé komolyan az ő fegyel­mező vagy dicsérő szavát is, emiatt kisebb a tekintélye, nehezebb a dolga. Pedig igen fontos a szerepe a gyermek nevelésében,.. személyiségfej­lesztésében: egy kicsit szülői szerep is. Erdélyi Tamás SZMK-elnök, Nyíregyházi 4. sz. Általános Iskola Mátészalkáról — Mezőkövesdre Beregi keresztszemes és torockói a pályázatra Már készülnek a Mezőkö­vesden megrendezésre kerü­lő „Kisjankó Bori” kézimun­ka-pályázatra, a Szatmár-vi- déki Háziipari Szövetkezet­ben. Danes Béláné, a nép­művészet mestere Csenger- ből beregi keresztszemest küld a pályázatra, Nagy Sándorné, a szövetkezet el­nöke saját tervezésű toroc­kói mintával készül. A szö­vetkezet ezen a pályázaton — 1974-ben — már szerzett egy népművészet mestere címet és — 1976-ban erdélyi kézimunkával — egy mun­kadíjat. Börtönben a kemecsei fenegyerekek A tárgyalásra jogerősen ki­szabott két év börtönbünteté­séből állították elő Kovács János 22 éves kemecsei la­kost. Kovács korábban is volt már büntetve súlyos testi sértésért, aztán rendőri felügyelet alá helyezték, de semmit sem változott. A múlt év szeptember 8-án a keme­csei italbolt előtt odament egy kerékpárja mellett álló férfihez, egy „költői” kérdést tett fel neki, s mielőtt választ kapott volna, úgy megütötte, hogy a férfi eszméletét vesz­tette. Augusztusban egy kerékpár zárját akarta leszerelni Nagy Sándor 19 éves vasmegyeri barátjával, de eközben meg­érkezett a kerékpár tulajdo­nosa. Rájuk szólt, hogy hagy­ják ott a kerékpárt, erre ne­kiestek: Nagy fúj tatóval, Ko­vács ólmos korbáccsal verte, szerencsére sikerült elmene­külni előlük. Aznap egy sar­kon leselkedtek, s amikor egy kerékpáros közeledett, karók­kal állták útját. Leütötték, s a férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A bíróság Kovácsot 2 és fél év, Nagyot 2 év börtönre ítél­te, s elrendelte mindkettőjük kényszerelvonó-kezelését. Ko­vácsot 4, Nagyot 3 évre eltil­tották a közügyektől. Az íté­let jogerős. Készül a cipőfelsőrész. (Gaál Béla felvétele) Új üzemcsarnok épül Mokaszin a Viktóriából A cipő divat nálunk és di­vat külföldön is. S hogy mi­lyen divat, jó példa erre a gávavencsellői Viktória Ci­pőipari Szövetkezet: tavalyi termelését teljes egészében exportálta. A női mokaszíne- ket és csizmákat gyártó szö­vetkezetben háromszázhúszan dolgoznak és nyolcvanhat­millió forintos termeléssel kétszáznegyvenezer párat gyártottak: mokaszinból száz­nyolcvanezer, női csizmából tizenegyezer, férficsizmából pedig ötvenezer párat. A tőkés országok közül NSZK, Svájc és Anglia vásá­rol vencsellői cipőt. Az utób­binak férficsizmát is gyártot­tak külön megrendelésre és 1976-hoz viszonyítva 1977- ben két és félszeresére emel­kedett az exportmennyiség. A szocialista országokba — NDK-ba, Csehszlovákiába és Lengyelországba — mintegy száznyolcvanezer pár cipőt szállítottak több, mint ötven­millió forint értékben. A Viktória Cipőipari Sző vetkezet ez évi tervében két­százhetvenezer pár moka­szin és csizma gyártása szere­pel. A terv teljesítését segíti az augusztusra elkészülő új üzemcsarnok is. Az építését 19-77 tavaszán kezdte az Ibrá- nyi Építő- és Szakipari Szö­vetkezet. A közel tízmillió forint értékű beruházás alap­területe ezerhatszáz négyzet- méter, a gépi beruházás pe dig eléri a hatmillió forintot. Az üzemcsarnok elkészültével javulnak a dolgozók munka- és szociális körülményei. A tervek szerint 1980-ban már négyszázezer pár cipőt fog gyártani a gávavencsellői szövetkezet. (sípos) Á csillagos ég látnivalói Teljes holdfogyatkozás ^ Márciusban igen sok és látványos megfigyelési lehe­tőséggel kedveskedik a csil­lagos ég a csillagászat iránt érdeklődőknek. A Merkur a hó közepén egy órával, végén másfél órával nyugszik a Nap után és az esti égbolton a Vízöntő, majd a Halak csillagképben található. Legnagyobb keleti kitérés 24-én 19 fokra a Nap­tól, fázisa 0,58, fényessége —0,4 magnitúdó. 28-án 4 fok­kal északra lesz a sokkal fé­nyesebb Vénusztól. Ebből adódik,-hogy a Vénusz is „al­konycsillag”, szintén a Víz­öntő, majd a Halak csillag­képben. Legnagyobb fázisa 17-én 0,98, fényessége —3,4 magnitúdó, 10-én szép együttállása lesz a Holddal, attól csekély 2 fokkal délre lesz található. A Mars az éj­szaka első felében az Ikrek csillagképben figyelhető meg végezvén ott hátráló, majd előretartó mozgását. 19-én észak felől lesz a Hold köze­lében 8 fokra. Szintén az éj­szaka első felében ad megfi­gyelési lehetőséget a Jupiter is a Bika csillagképben, jóval éjfél után nyugszik. 16-án 5 fokkal északra lesz a Holdtól. Az Uránusz a Mérleg csillag­képben hátrál, valamivel éj­fél előtt kel, így megfigyelé­sére a hajnali órák lesznek alkalmasak. 27-én 3 fokkal közelíti meg délről a Holdat. A Neptunusz a Kígyótartó csillagképben végzi előretar­tó, majd hátráló mozgását, felkeresése a hajnali órákban kísérelhető meg. 2-án és 30- án mindössze 2 fokra tartóz­kodik délre a Holdtól. Március 24-én részben tő­lünk is látható lesz majdnem 10 percig a teljes holdfogyat­kozás, mivel a Hold 17 óra 59 perckor kel és a teljes holdfogyatkozás vége 18 óra 8 perc, kilépés a teljes ár­nyékból 19 óra 12 perckor, a Előtérben a körzetesítés Nincs még egy éve, hogy átadták az új, négy tanter­mes épületet a tanításnak a Fehérgyarmati egyes számú Általános Iskolánál, s máris tovább kell bővíteni. Szükség van az óvodák, napközik nö­velésére, a közművelődési intézmények fejlesztésére. A járásban árvíz utáni újjáépí­téssel általában .kedvező kö­rülmények alakultak ki, de az élet —, a fejlődés — sok helyen már újabb igényeket támaszt. Uj iskolaközpont kialakí­tását tervezik a következő ötéves tervben. Egy nyolc tantermes iskolát építenek Kölesén, a terv szerint ez év nyarán fejezik be. Az új lé­tesítmény más lehetőséget is kínál: a jelenlegi iskolaépü­leteket közművelődési célra hasznosítják. Például községi könyvtár létesülhet, amelyre eddig helyiség hiányában nem kerülhetett sor. Ebben az ötéves tervben kap új iskolát Cégénydányád és egy ötven személyes óvo­dát Csaholc. Ezek az intéz­mények — mindkét helyen — a körzetesítés figyelembevé­telével épülnek. Bár Cégény- dányádon ideiglenesen már megoldották az ifjúság sza­bad idejének hasznos eltölté­sét, egy új ifjúsági ház építé­se már itt is indokolt a kö­vetkező években. Az óvodai ellátás aránylag jó a járásban: az óvodásko­rúakhoz viszonyítva mintegy 60—65 százalékos. A kisköz­Iskola- és óvodahálózat-fejlesztés a fehérgyarmati járásban séges járásra való tekintettel a fejlesztés során itt is foko­zottan figyelemmel kell len­ni a körzetesítésre. Több he­lyen kialakultak már a kör­zetek : Mándról Penyigére, Tiszacsécséről Tiszakóródra, Rozsályból Méhtelekre jár­nak át az óvodások. Termé­szetesen ezzel párhuzamosan a közlekedést is igyekeznek módosítani. A gyerekeket ál­talában mikrobusszal szállít ják. Kisszekeresen például a tanács és a termelőszövetke zet közösen üzemelteti a gye­rekeket Nagyszekeresre szál lító járművet. Az indokolt igények kielégítése természe­tesen nem megy máról hol­napra. Az összefogás is sok helyen enyhíthet még a meg­lévő gondokon. T. Á. félárnyékból pedig 20 óra 16 perckor. A legnagyobb fázis 1,46 holdátmérőnek felel meg. , Uralkodó meteorraj a Hyd- rák március 12. és április 4. között 25-i gyakorisági maxi­mummal. A változócsillag-megfigye­lők is négy alkalommal gyö­nyörködhetnek a Perseus csillagképi Algol minimu­maiban: 1-én, 3-án, 6-án és 23-án. A gazdag megfigyelési le­hetőségnek kedvező időjárás esetén szerda esténként csil­lagászati bemutatóval ad le­hetőséget a nyíregyházi tanár­képző csillagdája. Kérik az érdeklődőket, hogy a látoga­tást csoportosan szervezzék meg, a 11-788-as telefonszá­mon előre jelezzék. M. Takács Ferenc Kirándulás - zsebpénzből Kirándulni, de olcsón. Ez foglalkoztatta a gyors- és gépíróiskola második A osztályos tanulóit és az osz­tályfőnököt, míg megtalál­ták a megoldást. Dolgozni kell és a keresett pénzből fedezni lehet az Expressz által szervezett soproni, szombathelyi, balatoni ki­rándulás egy részét. Úgy tervezték, hogy három­négy napot dolgoznak a nyíregyházi almatárolóban. Azonban az ottani vezetők­nek megtetszett a harminc­négy lány munkája, s ma­rasztalták őket. A lányok minden máso­dik szombaton válogatják és csomagolják az almát. Eddig három napot dolgoz­tak és közel ötezer forintot kaptak munkájukért. De nemcsak az ottaniak, ha­nem a szovjet átvevők is elégedettek velük. A szülök szintén megértették, miről van szó. Elsősorban nem az anyagiak vezérelik — ha­bár nem kis összegbe, húsz­ezer forintba kerül a négy­napos kirándulás — inkább az, hogy a fiatalok ismerjék meg a fizikai munka nehéz­ségét és örömét is, egyálta­lán értékeljék a saját mun­kájuk által keresett pénzt. A május közepén kezdődő kirándulásig még négy al­kalommal mennek dolgoz­ni. A kezdeményezés min­denképpen életre való. A fiatalok szinte „zsebből” fi­zetik a költségeket, így nem olyan megterhelő a szülőknek sem. Most már csak az kell, hogy más osz­tályok, más iskolák is át­vegyék ezt a hasznos kez­deményezést. (sípos) UJ SZAKCSOPORTOKAT SZERVEZNEK Galambok exportra A mai modern szakács- könyvek aligha adnak 5—6 tanácsnál többet a galamb elkészítéséhez. A gyenge hú­sú szárnyast itthon mind ke­vesebben : elsősorban az ínyencek fogyasztják. Külföl­dön viszont nagy a keletje. Egészen a múlt évig szer­vezetlen volt megyénkben a galambtenyésztés. Az ÁFÉSZ- ek az önállóan működő te­nyésztőktől vásárolták föl a szárnyasokat. Aztán tavaly megalakult az első galambte­nyésztő szakcsoport Vásáros- naményban. Ennek is köszön­hető, hogy 1977-ben 56 mázsa galambot tudtak fölvásárolni 402 ezer forintért. Mit nyújt tagságának a szakcsoport? Az első és leg­fontosabb a tenyésztési és értékesítő biztonság. A ga­bonaforgalmi és malomipari vállalattól az ÁFÉSZ időben megvásárolja — és a szakcso­portnak pontosán átadja — a szükséges takarmánynövé­nyeket: zabot, árpát, kukori­cát és a nagyon keresett ocsut. Nem mindegy, hogyan és milyen fajtákat tenyész­tenek a galambászok. A faj­takiválasztáshoz gyakorlati, a tenyésztési technológia el­sajátításához pedig elméleti útmutatást nyújt a fogyasz­tási szövetkezet. A szervezettebb, intenzí­vebb tenyésztés érdekében a MÉSZÖV újabb szakcsopor­tok alakítását tervezi Sza- bolcs-Szatmárban az idén. Elsősorban Nyíregyházán, Tiszalökön, Dombrádon és környékén tevékenykedik sok galambász. Ezeken a he­lyeken hamarosan megkez­dik a szervezést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom