Kelet-Magyarország, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-25 / 47. szám

Napié 1965. február 35, csütörtök Névnap: GÉZA A Nap kel 6 óra 34 perckor, nyugszik 17 óra 22 perckor. A Hold kel 3 óra 07 perekor, nyugszik 11 óra 26 perckor. A szakma ifjú mestere vizs­gára megyénk négy kisipari termelőszövetkezetében 35 fia­tal jelentkezett az elmúlt év­ben. 22-en sikeresen vizsgáz­tak és négyen arany, 12-en ezüst, 6-an bronzérmet nyer­tek. Jelentkezés a kertészeti technikumba Á Nyíregyházi Mezőgazda- sági Technikum az 1965/66. tanévben nem gyümölcster­mesztő és faiskolakezelő szak- középiskolát indít középfo­kon — mint azt a Művelődé­si Közlöny ez évi 3. száma közölte —, hanem a kerté­szeti technikum első évfolya­mát. Azok, akik az általános iskola VIII. osztályát most végzik és tanulmányaikat a kertészeti technikum I. osz­tályán akarják folytatni, is­kolájuk igazgatójának adják át jelentkezési lapjukat. ( As ország legszebb helyén táboroznak majd a tornyos- pálcái általános iskola tanu­lói. A táborozáshoz már meg­van a pénz, mert ősszel 150 mázsa burgonyát „tallóztak”, s ennek 20 százalékát a tsz kifizette! .1 Jelentkeztek a nyertesek Korábban már hirt adtunk arról, hogy a Budapesten megtartott. gépkocsinyere- mény-betétek 15. sorsolásán megyénkből nyolcán nyertek gépkocsit. Hat nyertes nevét már közöltük, a 000997 szá­mú 10 ezer forintos és az 510 016 számú 5 ezer forintos gépkocsi nyeremény-betét­könyv tulajdonosai csak most jelentkeztek. Az égyik nyer­tes Lőrincz Miklós Nyíregy­háza, Cserepes u. 2. számú lakos Wartburg Limousine kocsit nyert, míg a magát megnevezni nem akaró máté­szalkai lakos Moszkvics 403. típusú személygépkocsi tulaj­donosa lett. Négy év utón négyes A lottó nyolcadik játékhe­tén Grünwald Sámuel. Gyön­gyösi Lajos és tíztagú kol­lektívája négyes találatot ért el. A kollektíva négy éve alakult és azóta is rendsze­resen játszanak. Négy héttel ezelőtt a kollektíva új variá­cióval kezdett játszani, s máris megvan az eredmé­nye: néavtalálatos szelvé­nyükre 115 ezer 226 forintot kannak. A négyes találaton kí­vül egy darab hármas, hat darab kéttalálatos szelvényük Is van. Gyakorlattal rendelkező esztergályost, maróst, menetmaróst és lakatost felvesz a Nyíregyházi Gumi­gyár. Jelentkezni lehet: Der- kovits út 107. sz. alatt. (42770) 18 asszony új szakmát tanul a Kisvárdai Bútor és Faipari Vállalatnál. Ez év elején a vállalatnál profilváltozás tör­tént, s ennek következtében a 18 asszony a kárpitos szak­mát tanulja. Korszerű, szélesvásznú mo­zit avatnak március 4-én Nagyhalászban. Az első vetíté­si napon a vi ágsikert aratott „Korzikai testvérek” című szí­nes olacz—francia—spanyol koprcdukciós filmet mutat­ják be. Gyümölcstermelő és faisko­la-kezelő szakmunkások vizs­gáznak március 1-én. A hodá- szi iskolában megyénk külön­böző terű étéről közel 30-an végeznek ezen a szakon. „Húsz éve történt” címmel szellemi vetélkedőt rendeznek a nyíregyházi Szamuely Ti­bor Üttörőházban. A március 6-i vetélkedőn hazánk télsza­badulási eseményeiről mond­ják el értesüléseiket a fiata­lok. A zsarolyáni Űj Barázda Termelőszövetkezethen a dol­gozóknak közel fele beiratko­zott a termelőszövetkezeti ön­segélyező csoportba. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Turcsik László és Lengyel Márta fia Ottó Tibor, Hajdú Pál és Mora- uszki Ilona leánya Edit, Csorba Ferenc és Szűcs Ilona leánya Ilona Mária, Jakab Ferenc és Illés Irén leánya Éva, Búzák Mihály és Nán­dori Ilona fia Zsolt Attila, Tokár János és Sárréti Irén leánya Er­zsébet Anna, Orsó László és Ma­rozsán Irén leánya Katalin, Földe- si József és Mihalkó Mária fia Jó­zsef Sándor, Pázmándi György és Rajtmár Piroska leánya Ildikó, Pa­taki György és Tölgyesi Emilia fia Zsolt, Sinka Lajos és Nagy Jolán fia Zsolt Lajos, Kovács Pál és Jaczkó Erzsébet fia Sándor, Leh­mann Vilmos* és Fodor Anna leá­nya Hedvig Klára, Spisák Mihály és Hornyók Erzsébet fia Zoltán, Csizmái' Sándor és Gargya Erzsé­bet fia Sándor, Zádubenszki József és Békési Hona leánya Judit, Sza­bó László és Zajáncz Valéria leá­nya Katalin Ágnes, Gulyás István és Juhász Mária Terézia fia József, Mazak András és Garai Zsuzsanna fia András József, Iglódi József és Dere.cskai Ilona leánya Katalin Mária, Tirpák József és Alscher Éva leánya Éva Márta. Boros Mi­hály és Kulcsár Irén leánya Ildi­kó, sSzabó Alfréd és Pataki Mária fia Alfréd Tamás, Krizán Gyula és Tallai Veronika leánya Éva Edit, Háhn Ferenc és Farkas Irén fia Zoltán, Buiyáki András és Szaszala Julianna leánya Andrea Katalin, Harastyák György és Bar- kasz Anikó fia György. Házasság: Hegedűs Kálmán és Tóth Mária Ilona, Haláleset: Takács Gáspár 82 éves, Popovícs Mihályné 72 éves, Liptai Istvánná 62 éves, Piószeghy Gyuláné 74 éves, Jaczkó Jánosné 72 éves, Szúnyog Gusztáv 68 éves, Rézműves Eszter 26 éves, Vass Pálné 44 éves. Az É. M. 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — ács szakmunkásokat, segéd­munkásokat és kubikusokat. Munkás zállást és napi kétsze­ri étkezést biztosítunk. Ta­nácsigazolás szükséges. Je­lentkezés: Budapest: V., Kos­suth Lajos tér 13—15, föld­szint. (25) A Gyógynövény Kutató In­tézet Központi Telepe női és férfi fizikai dolgozókat keres mezőgazdasági munkára. Mun­kásszállást térítés ellenében biztosítunk. Jelentkezés sze­mélyesen a központi telep budakalászi dunaparti irodá­jában a telepvezetőnél. (Bp. 5628) Felhős, párás idő Várható időjárás ma estig: felhős, párás, a reggeli órák­ban helyenként ködös idő, többfelé havazás. Mérsékelt, kisso i!...géleijivul!j és eszaüuyu- gatira forduló szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet mínusz 3, plusz 1 fok között. Az ÉRDÉRT Vállalat máté­szalkai telepén a fűrészrön­kök gépi szállítását tervezik. A gépesítés balesetmentes mun­kát biztosít, növekszik a ter­melékenység ezenkvül napon­ta 12 ember munkáját takarít­hatják meg. Termálkutat fúrnak idén a Nagyhalászi Kendergyárban. A közel 2 millió forintos beruhá­zással az előzetes vizsgálatok szerint 50 fokos vizet nyer­nek. A beruházási összeg a termelésnövekedéssel, a gyárt­mányok minőségének javulá­sával rövid idő alatt megtérül. A televízió műsora 17,10: Iskola-tv. Fizika, a dóig. gimnáziumának II. oszt. A munka és a teljesítmény (ism.) — 17,40: Hí­rek. — 17.45: Sokszemközt. Hely­színi közvetítés az Ikarus gyár­ból. — 18,25: Mezőgazdasági szak­filmsorozat. Szénakészítés gépek­kel. — 18,50: Négylevelű lóhere. A szilveszteri népz.enei műsor is­métlése, képfelvételről. — 19,05: Telesport. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 19,50: Napi jegyzetünk. — 19,55: A jövő hét műsora. — 20,10: Dr. Kildare. A mérges orvos. Magyarul beszélő amerikai film. (14 éven felüliek­nek!) — 20,55: Zenélő órák Purcell — Händel — Britten. — 22,05: Tv- hfradő — 2. kiadós. SZÍNHÁZMŰSOR Február 25-én este 7 órakor SOSEM LEHET TUDNI! József Attila bérlet. Február 28-rán este 7 órakor BÁSTYASÉTÁNY 77. Március 3-án du. 3 óra és este 7 órakor SOSEM LEHET TUDNI! Bérletszünet. 28 668 kSzEekesEési baleset iSM-len 4 Belügyminisztérium közlckedésrcndészeténeh sajtótájékoztatóié A Magyar Sajtó Házában szerdán az elmúlt évi közúti közlekedési forgalomról és a balesetek számának alakulá­sáról tájékoztatta Molnár Elek alezredes a Belügyminiszté­rium közlekedésrendészeti csoportfőnöksége szervezési osztályának vezetője az új­ságírókat. Elmondta, hogy a hazai gépjárműpark több mint 12 százalékkal növekedett és 167 448 külföldi gép­jármű közlekedett útjain­kon. Tavaly mintegy 140 ezer gépjárművet ellenőriztek a közlekedésrendészeti szervek és 18 ezer esetben kellett in­tézkedést foganatosítaniok a járművek vezetőivel szemben, j Az 1964-ben bevezetett al- ; Koholszondával történő ellen­őrzés eredményeként valame­lyest ritkább volt az ittas ve­zetés: 1964-ben a közúti közle­kedési balesetek száma meghaladta a 20 009-ret, s 22,3 százalékkal volt ma­gasabb az előző évinél. A baleseti statisztika egyik jellemzője, hogy a balesetek között , nőtt a könnyebb kime­netelűek aránya. Az, összes balesetek 3,6 százaléka halá­los végű volt. A baleseti statisztikából ki­derül. hogy a legtöbb bareset a hét napjai közül pénteken, szombaton és hétfőn fordult elő, s a leggyakrabban 13— 19 óra között történtek. A baleseteket legnagyobb szám­ban a gépjárművezetők, de igen sok esetben a gyalogo­sok és kerékpárosok, illetve a fogatosok vezetői okozták. A gépjárművezetők által okozott balesetek 33 szá­zalékát személygépkocsi és 5,7 százalékát autóbusz­vezetők követték el. A fő okok között szerepel a figyelmetlenség, a gondatlan­ság, az elsőbbségi jog meg nem adása, a szabálytalan előzés és fordulás, továbbá a gyorshajtás. Figyelmeztető adat, hogy tavaly a járműve­zetők 5738 esetben ütöttek el gyalogost, vagy sodortak le a gépjárművek lépcsőjéről uta­sokat. A balesetet szenvedettek között igen nagy számban vannak 14 éven aluli gyer­mekek és a 60 éven felüli idősebbek. Az 1964-ben bekövetkezett közúti közlekedési balesetek által okozott közvetlen anyagi kár meghaladta az 51 millió forintot, ebben az összegben azonban nem szerepelnek a termelésből, a munkából való kiesés, az SZTK és a kórházi kezelés költségei. Készülődés az országos vetélkedőkre tel szabadulási kulturális események a kisipari szövetkezetekben MOZIMŰSOR SZÉLESVASZNÜ BEKÉ: Február 25—március 3-ig. Széles változatban! KAB A BENZINERT! Uj magyar film víg játék. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. SZÉLESVASZNÜ DÓZSA: Február 25—28-ig KETTEN A SZTYEPPÉN! Szovjet film. Március 1—3-ig BLOOD KAPITÁNY FIA! Színes olasz, spanyol film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ: Február 25—26-ig. diplomácia, Oh: Angol filmvígjáték. Február 27—28-ig. A BÜCSÜ! Nyugatnémet filmdráma. Március 1—3-ig. FELFELÉ A LEJTŐN! Magyar filmvígjáték. Előadások kezdete: 4, 6 és * orakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESZVASZNU liuZiJA: Február 25-én: Szünnap! Fe&ruár 26—28-ig. Ártatlan varázslók: Lengyel film. Március 1—3-ig. Széles változatban! SZÉLVIHAR! Színes jugoszláv, olasz film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. Pénztárnyltás: du. fél 4 órakor. Megyénk több ezer dolgozót foglalkoztató kisipari szövetke­zetei is készülődnek a 20 éves felszabadulási jubileumra. Ko- váts István, a megyei szövetke­zeti bizottság elnöke ismertette velünk a kulturális nevelőmun­ka tapasztalatait: — Megállapítható, hogy kul­turális és nevelő munkánk a megye egész területén egészsé­gesen fejlődött és egyre jobban segíti a szövetkezeti tagság gondolkodásának formálását. Nagymértékben fejlődött az ismeretterjesztés, öntevékeny művészeti csoportjaink orszá­gos szinten is megállják helyü­ket. Egyes helyeken azonban, mint Nyíregyházán, Fehérgyar­maton és Kisvárdán nem kielé­gítő a kulturális munka. — Az a célunk, hogy ebben az évben növekedjék a mun­kásakadémiák, a különféle ter­mészettudományos előadások száma és színvonala. Ezért közös intézkedési tervet készí­tünk a MESZÖV-vel, összehan­goljuk a különböző népműve­lési rendezvényeket, törekedni fogunk közös klubélet kialakí­tására. — Már folynak a készülődé­sek a felszabadulási szemlékre, a megyei és országos rendez­vényekre. A megyei szavaló­versenyt február 27-én Nyír­egyházán a József Attila Műve­lődési Házban tartjuk meg, 50 kisipari dolgozó részvételével. A megyei döntőn jó eredményt elérők a VI. országos szavaló­versenyen képviselik majd a szabolcsi „színeket”. A nagy- kállói tánccsoport az Egerben megrendezendő területi döntő­re készül, majd az országos táncfesztiválra. A felszabadu­lási emlékműsor keretében Nyíregyházára látogat a Kis­ipari Szövetkezetek Erkel Fe­renc Művészegyüttese. Három zenei előadásra is sor kerül a megyeszékhelyen. Földrengés Chilében Kedden a késő esti órák­ban nagyobb földrengés volt Chilében. A földlökések epi­centruma a Santiagótól mint­egy 800 kilométerre északra fekvő Copiapo városának környékére esett, A 40 má­sodpercig tartó földrengés so­rán sok ház fala megrepedt, a városka villany-, gáz- és vízszolgáltatása megszűnt. Az első földlökések után a meg­rémült lakosság a városon kívülre menekült. Az első je­lentések szerint a 15 000 la­kosú városban nem követelt emberáldozatot a földrengés, az anyagi károk azonban je­lentősek. A földrengés következtében bányaomlás történt a Copia- pótól 55 kilométerre levő Dulcianea bányában, sok bá­nyász a föld alatt rekedt. A mentési munkálatok folynak. Ugyancsak bányaomlás követ­keztében egy bányász életét vesztette a közeli Germania bányában. — Végső soron az MSZMP művelődéspolitikai irányelveit valósítjuk meg a kisipari sző« vetkezetekben, melyre intézke­dési tervet készítettünk. Ebben nemcsak a kulturális rendezvé­nyek kaptak helyet, hanem m szakmai vetélkedők, a szocialis­ta brigádok támogatása is. Többek között a Szakma Ifjú Mestere címért folyó mozgalom, értékelése, s újabb brigádok felkutatása, kiknek tagjai be­neveznének a szocialista cí­mért küzdők soraiba. — Magában foglalja az in­tézkedési terv a sportkultűra fejlesztését is. A hagyomá­nyoknak megfelelően megszer­vezzük az OKISZ kupa elnye­réséért folyó szövetkezeti baj­nokságokat — fejezte be nyi­latkozatát Kováts István. I-------------------------------------------­A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyházai Benczúr tér 21. Tel. 16—70* 16—71, IS—72. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. 1. Tel. SS—0«. Felelős kiadd: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg ág nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyrnuto- ipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Makrai Jánoe. Vásároljon rendszeresen lottószelvény! ! Hetenként nagyirsszegíi karonként értékes = DUPLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom