Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1978-1979
1979. május 16. - 1. Állásfoglalás a rektori tisztség betöltésével kapcsolatban - 2. Ált. rektorhelyettes választása - 3. Beszámoló az 1978. évi költségvetés teljesítéséről, az 1979. évi költségvetés irányelvei
JM.j -4-: Elnök javaslatot tesz a Közgazdász Továbbképző Intézet igazgatói posztjára: Mózes László adjunktus kinevezését javasolja. /Ismerteti Mózes László életrajzát./ Határoza t; Az Egyetemi Tanács - titkos szavazással - 19 igen, 5 nem, 2 tartózkodás szavazattal foglalt állást Mózes László KTI igazgatói kinevezésével kapcsolatban. Elnök: Megköszöni mindazok munkáját, akik a most emiitett posztokon az elmúlt években tevékenykedtek. Külön is köszönetet mond Kahulics elvtársnak, aki a KTI megalapítását ól látta el az igazgatói teendőket. Rendkivül sajnálja, hogy életének egy nagyon nehéz periódusában került sor megbízatásának lejártára. Az Intézet munkájának értékelése most nem feladata, azt azonban szeretné kifejezésre juttatni, hogy nagyra értékeli azt a sokéves munkát, amit az Intézet megteremtésétől napjainkig végzett. Reméli, hogy a most folyó vizsgálatok során tisztázódnak a kérdések, s kívánja, hogy a következő években intézeti vagy tanszéki keretek között működjön továbbra is jó eredményekkel az Egyetemen. Köszöni a szavatatokban megnyilvánuló egységet és bizalmat a megválasztott tisztségviselők iránt. Beszámoló az 1978. évi költségvetésről, az 1979. évi költségvetés irányelvei S t a r k Antal: A Költségvetési Bizottság megtárgyalta a beszámolót és az előterjesztést, javaslataikat a szövegen átvezették. A Bizottság megállapította, hogy a kiadások rendszeresen emelkednek, ez azonban nem járhat együtt az ellátási színvonal javulásával, részben mert döntően a bérnövekedés automatizmusából követ kezik, részben mert az áremelkedések akadályozzák az ellátás javítását. Ezért döntő a fokozottabb takarékosságra való törekvés. Az elmúlt évi gazdálkodás eredményes, szakszerű volt. Részben a beszámolóhoz, részben az előirányzat néhány pontjához kiván a Bizottság nevében megjegyzést fűzni. a KK-munkákhoz kapcsolódó alapok feleezt £LSci5 Sl fejlesztési alap 3,5 millió Pt volt, az idén 5 millió Ft-tal lehet számolni. Ebből azonban igen jelentős tétel, 1,4 millió Ft az orosz audiovizuális rendszerrel kapcsolatos kiadás. A Bizottság ajánlja az Egyetemi Tanácsnak, hogy ezt külön vizsgálja meg, ez évek óta húzódó tétel. A szoc.-kult. alap 1978-ban 1,7 millió, 1979ben 1,5 millió Ft lett. A csökkenés azzal jár, hogy a Szakszervezet számára nyújtandó támogatás loo ezer Ft-tal csökken, ugyancsak csökken a közművelődésre, sportra fordítható összeg. Ezért javasolja, hogy kíséreljük meg a Minisztériumtól olyan jellegű változtatást kérni, amire már volt példa, hogy az alapok felosztásán változtathassunk. A kutatásokkal kapcsolatos kérdések: 1978-ban minisztériumi keretből 5,6 millió Ft támogatást kaptunk, az Akadémiától 3,6 milliót. 1979-ben a Minisztériumi összeg 3,4 millió, az Akadémiáé 4 millió Ft. Ebből egymillió a Szocialista vállalat, félmillió