Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Gál István: A radikális Babits arcképéhez

szóösszefüggéseket, értelmetlenségeket: a tennysoni puhaság és éberség, és a swinbur- ne-i dallam mesterét, a maga módján nemcsak az egyszerűség és a népi formák vonzották, de még az is, amit sokszor oly rosszul és üresen csináltak későbbi modernizmusok ... Ugyan ki érezte jobban valamely zsúfoltan vérző vagy ordítva lángoló stílusnak az élettelenségét és ürességét, mint éppen ő, a legnagyobb ész és a legnagyobb érzékiség? Éppen ezekben az években Toppantotta le magáról klasszikus burkait... hogy az egyre közvetlenebb, egyenesebb élményt tudja tetten érni... Még fordításain is érzik az ugrásszerű jejlődés: a Pokol és a Purgatórium stiláris és zenei klasszikája, a szavak rajzoló ereje, tisztasága és melegsége közt általában óriási a különbség.’’

Az 1916 és 1921 közötti időszak Babits életének, és nemcsak művészetének, legnagyobb válságos, átmeneti korszaka volt. A háború kellős közepére három híres pacifista versének (Játszottam a kezével, Husvét előtt, Fortissimo) következményeként a teljes létbizonytalanság, az állandó fenyegetettség és az emberi és magyar kilátástalanság kellős közepébe sodródott. Szerencsére ugyanebben az időben talált olyan barátokra és mentorokra, akik két régebbi baráti körén, a nagy Nyugat-írók (Ady, Móricz, Schöpf- lin) és két fiatal filozófus barátja (Dienes Pál és Szilasi Vilmos) társaságán kívül élete, munkássága és hivatása új értelmét szabják meg. A legnagyobb hatással, és lehet állítani: Adyn kívül, a legdöntőbb befolyással, új barátja: Szabó Ervin volt rá. Nemcsak a világgazdaság, az emberi társadalom és a magyar történelem szerves és haladó szellemű megmagyarázásával rántotta ki Babitsot a tanári láthatár szűk köréből, hanem szülőföldjére és családjára visszavezethető Habsburg-ellenes, szabadságharcos szemléletének is időszerű értelmezést adott. Hatvany Lajos ajánlására Szabó Ervin már Fogarasról meghívta a Fővárosi Könyvtárba Babitsot, akit Ady mellett már akkor kedvenc költőjének tartott. Összebarátkozásuk és harcos együttműködésük a pacifista versek megjelenésekor már társadalmi hatóerővé lett. Szabó Ervin Ter Meulen világbéke- antológiáját adta neki kölcsön, a zimmerwaldiak folyóiratát, a Demaint olvastatta vele és megbízta Kant Örök Békéjének fordításával. Jászi mint a Huszadik Század főszerkesztője már 1908-ban közölte Lukács György értékelését Babitsról, aki a Holnapról írva Ady mellé állította. 1912-ben a Társadalomtudományi Társaság ankétján szólaltatta meg az irodalom és társadalom viszonyáról, előadást tarttatott vele a magyar irodalom európai helyéről és fölkérte a Galilei Körben való szereplésre, a Világ megindulása után pedig munkatársának, Leibniz világbéke tervéről szóló tanulmányára indítva. Já- szival való közös gondolkodásuknak és terveiknek egy érdekes, kettőjük közös kézírásában fennmaradt dokumentuma a Romain Rolland nemzetközi írószervezetének hatása alatt keletkezett tervük, a magyar szellemi elit radikális vezető személyiségeinek nemzetközi együttműködését szorgalmazó elképzelés, egy szervezet tervének szövege. Mindezek érthetővé teszik Babits hatékony részvételét a két forradalomban, Éljen a Köztársaság! című röpiratát és a Nyugat 1918. november 16-i számába írt forradalmat köszöntő vezércikkét. Ebben egy további radikális forradalom bekövetkezését jósolja meg. Babits egyetemi tanári kinevezése és a Tanácsköztársaság csaknem valamennyi kulturális vezető szervében való irányító részvétele 1919 augusztusára megindította ellene az élete végéig folyó támadások sorozatát. A Fortissimo és a Husvét előtt szomszédságában, azok hangulatában több jelentős verse íródott. Az Annyit szenvedtünk... kezdetű hatalmas poéma azok rangját meg is üti, bár optimista kicsengése van. „Szabadság! Szeretet! Emberség! Béke!” — ezek a jelszavak és fogalmak lesznek úrrá a nyomorékká fajult emberiség örök háborúba merült látomásának hangváltásán, hogy a végén a békés alkotó munka freskóját fesse az olvasó elé. Ebben az optimista szellemben keletkezett 1919 tavaszán, valószínűleg Lenin bátorító, bíztató üzenetének hatására, az a verse, amelyből ezeket a sorokat idézzük: „Két nép vagyunk ma, / muszka és magyar / ki többé szégyenben / élni nem akar / és inkább szenved / inkább belehal, / de ember lesz / és újra fiatal! / Magyarok! A kor nagy dologra hí, / mi vagyunk az idők póstásai, / mi küldjük szét a vörös levelet, / melynek pecsétjei vérző szivek.” 1919. december 14-én Orgoványban kivégzik az akkor már egy hónapja fogságban tartott Buday Dezső professzort, a nemzetközi nevű szociológust és jogfilozófust, Kecskemét város népbiztosát, Babits unokabátyját. A diákkorában eszményének tartott en- ciklopédista tudású rokon tragédiája a költő üldözöttségi komplexusát még fokozza, és ehhez hozzájárul elvbarátainak, mint a hozzá oly közelálló Dienes Pálnak, Jászi Oszkárnak és másoknak kényszerű távozása külföldre. Vörösmarty utolsó verseire emlékeztető