Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - FIGYELŐ - Ecsery Elemér: Szíj Rezső: Lőrincz Gyula
a Kelet-Közép-Európa kutatásban, a prágai strukturalista körről, a modern cseh költészetről, Csokonai néhány versének szlovák visszhangjáról, az irodalomtörténeti szlavisztika lehetőségeiről s lassú átfejlődéséről a Kelet-Európa-kutatásba... Volt opponens cseh, szlovák és lengyel kutató habilitációs vitáján, volt aspiránsvezetője magyar és szlovák kutatónak, tanácsért fordulnak hozzá Kanadából, a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Lengyelországból... Szinte fárasztó már ez a „seregszemle“, ám még mindig nem értünk a végére. Nem szóltunk arról, milyen éber figyelemmel tekint a csehszlovákiai magyar irodalomra, értő ismertetéseket közölve Darkó István, Turczel Lajos, Dallos István munkáiról, sikerültén rajzolva meg Darkó István, Sziklai Ferenc és Fábry Zoltán portréját. Nem szóltunk műfordítói munkásságáról, az apja és Oláh József társaságában szerkesztett és fordított Mai szlovák novellák (Kassa, 1943) című kötetről... Megint a tanárhoz, a nevelőhöz térünk vissza. Tanítványának vallja magát szinte mindenki, aki ma Magyarországon (és egyesek Csehszlovákiában is) szlovakisztikával foglalkozik. Sziklay nem szigorú, nem rettegett mester. Kazinczy módjára tud örülni a tanítvány minden új fölfedezésének, s a maga szelíd módján ki is áll értük. Köszöntőt akartunk írni, de a szlavisztika történetének egy fejezetét vázoltuk föl. Sietős vázlat ez, Sziklay tanár úr lektori piros tolla bizonyára talál néhány hiányosságot. Akkor sem hiábavaló — talán — ez a számvetés, hiszen a magyarországi szlavisztikának a története még megíratlan. Legyen ez a kis köszöntő egyúttal adalék ehhez is. Fried. István Szíj Rezső: Lőrincz Gyula A szakírót és a könyvkiadót egyaránt dicséret illeti, amikor egy olyan művészportré megírására, illetve kiadására vállalkozik, amely kilép a bevált szokások kényelméből és az újítók bátorságával a kezdeményezés erényét gyakorolja. Mert a kényelem — és tegyük hozzá: az elvtelen és gyáva óvatosság — mindig a bevált formulákhoz, receptekhez és a „hálás“ témákhoz tapasztja művészettörténeti irodalmunkat, amely végül annyira beletanul konvencionális szerepébe, hogy eszébe sem jutna: dolgainkat olykor másképp is lehetne csinálni. Ha pedig kitekint szűkre fogott szellemi birodalma határain, úgy jár, mint az élhetetlen kertész, akinek ahhoz már nincs bátorsága, hogy a kerítésen túli szabad mező virágait is birtokába vegye. Valahogy így áll a budapesti könyvkiadás is kulturális-szellemi értékeinkkel. A hazaiakkal igyekszik érdemben foglalkozni, élő és történelmivé nemesedett életműveket népszerűsíteni, de hogy határainkon kívül is élnek alkotó elmével megáldott magyar művészek, arról alig akar tudomást szerezni. Igaz, újabban a kutatás és a sajtó kezd velük törődni, ez azonban még mindig kevés a reális lehetőségekhez képest. Az viszont ez ideig nem történt meg, hogy a szomszédos országok kisebbségi magyarjainak a sorsáról, az ott élő művészeinkről érdemleges könyvet adtak volna ki kiadóink. Most ez a „csoda“ is megtörtént, vagy ha úgy tetszik: megtört a jég. A Corvina kiadásában egy szándékában és eredményében jelentős tanulmány jelent meg Lőrincz Gyuláról, a szlovákiai magyar festőművészről. A népszerűvé vált kiskönyvtári sorozattal azonos méretű könyv szerzője, Szíj Rezső, nagy szeretettel, megbecsüléssel és lelkiismeretes tárgyilagossággal elemezte és állította az olvasó elé a hatvanadik életévén túli mester életét és művészetét. Ez pedig már azért sem könnyű feladat, mivel Lőrincz Gyula életútja tele van eseményekkel, méghozzá olyanokkal, amelyek nem hatásvadászó történetecskék kiagyalt „hőseit“ juttatják eszünkbe, hanem a szigorúan társadalmi-politikai küldetés nehézségeit őszintén és következetesen vállalókat.
