Irodalmi Szemle, 1972

1972/3 - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Három nap Velencében

hao'yomány Szíj Rezső három nap Velencében Irodalmunk Száguldó Embere. Hihetetlen, mennyit utazott, s méghozzá javarészt gyalogosan. Mi űzte, hajtotta országokon keresztül? A „kormos“ haza szolgálata! Tudta, hogy minden műve hiányt pótol a hazai művelődésben, s mi hozzátehetjük: valamennyi a polgári haladást szol­gálta. Ontotta a műveket, miközben alig maradt ideje, hogy valamit is följegyezzen magáról. Mikor Velencében tartózkodott, mintha semmi sem érdekelte volna, csak ennyit írt Naplójába: „Itt három napig időztem". Hogy mit látott, arról egy szót sem. Szenczi Molnár Albert 1598-ban, 24 éves korában tette meg a svájci-olaszországi utat. Visszafelé okt. 12-én távozott Rómából, ahol a pápa asztalánál evett, valószínűleg a szegények részére fenntartott „pápai“ asztalnál. Pesaroban napokig vesztegelt, ked­vező szélre várva, de végül is gyalog vágott neki a Velencébe vivő útnak. 21-én Riminibe érkezett, 28-án Velencébe. Közben áthaladt Cervián, Ravennán, Lúgon, Argen- tán, Ferrarán, Francolinon, Rovigon, Paduán. E városok közül egyedül Rovigonál jegy­zett föl egyetlen adatot, hogy ti. éppen hetivásárt tartottak. Ugyanakkor egy árva szót sem szólt három világhírű nevezetességű városról: Ravennáról, Ferrararól és Paduáről. Elment Ravenna műemlékei mellett, talán mit sem sejtve arról, hogy a mozaikművé­szetnek milyen csodálatos emlékei díszítik a város templomait. — Hogy Ferrara, Savo- narolának, a reformáció egyik előfutárának városa s egyetemi, irodalmi és művészeti élete önmagában is — de magyar vonatkozásokban is mily gazdag hagyományú — úgy látszik, föl sem merült benne. Hogy valamikor falai közt Janus Pannonius tanult, itt raboskodott Tasso, Ariosto pedig itt élte élete utolsó éveit, ezekről mit sem árul el a Napló, ahogy hallgat a gonoszsággal vádolt szépséges Borgia Lucreciáről éppúgy, mint Riminin áthaladtában Francesca da Rimini tragikus szerelméről. Ezeket egy Szepsi Csombor Márton semmiképpen sem hagyta volna említés nélkül. Paduában pedig a század legkitűnőbben képzett jogászai tanultak, a Báthoriak, s Bocskai majdani ellenzéke, az erdélyi semlegesség képviselői, aztán a magyar humanisták majd valamennyije a 16. században, minderről azonban semmi említésre méltót sem örökít meg, s természetesen Giotto nyomaival sem találkozunk Naplójában. Sőt, még csak egy napra sem áll meg a városban. Velencében kell lennie minél előbb — bár hogy mi hajtja, egyetlen szóval sem árulja el. Mert ha nem is űzné va­lami különös érzés vagy megszállottság, aligha csak három napig időzne a lagúnák városában. Fölmerül a kérdés, mit csinált, s mit láthatott, hallhatott e három nap alatt a magyar szemnek ezer csodát kínáló Velencében? A Napló nem mond róla semmit, mintha fogadalma tiltaná, hogy amit láthat, arról nem beszél, s éppen ott, ahol a legizgalmasabb volna. Mert nem különös-e, hogy Mur- ten városánál beírja Naplójába azt a látszólag jelentéktelen emlékszöveget, melyben Merész Károly vereségéről van szó. Fuldánál megemlíti és megörökíti Albertus Magnus síremlékszövegét, másutt apró, csip-csup dolgokat, ugyanakkor Velencéről csak ennyit jegyez föl: „Itt időztem három napig, majd tovább hajóztam." Semmi többet. De ne engedjük a látszattól megcsalni magunkat. Ez az ember, amit jól megnézett, amit szívébe bevésett, azt a Naplóban nem örökítette meg. Fölöslegesnek érezte, enél- kül is jó helyen tudta a lényeget. Később majd fölszakadoznak az emlékek, hol itt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom