Irodalmi Szemle, 1972

1972/1 - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Kazinczy Ferenc, Szabó Lőrinc és a könyvművészet

betűtípushoz, Trattner pedig: . a későbbi kötetekhez sárga és durva papirost ad s kopott betűket, s egyébként is azt tévé, ami magának tetszett."2

Kazinczy haragja teljesen érthető, hiszen abban az időben papír korlátlan mennyiségben állt a kiadó rendelkezésére, s így sem a papírhiány, sem az a körülmény, hogy saját vállalkozásában nyomtatott, tehát mint kiadó teljesen szabadon járhatott el, nem szolgálhatott Trattner mentségére. Ez a csalódás láttatta be Kazinczyval, hogy ha saját költségén adja ki munkáját, a kiadóval, illetve a nyomdával szemben jobban ragaszkodhatik követelései teljesítéséhez. Ezek között pedig ilyeneket találunk, mikor Erdélyi leveleit és SaZ/usíius-fordítását akarja megjelentetni:

1. meghatározza a formátumot, amelyen egyúttal bemutatja

2. a betűtípust is, amellyel szedni kell a kéziratot. Tehát nyomtatott mintát ad, hogy félreértés ne essék. A prózát — írja — minden kötetben ciceróval kell szedni, a verseket garmonddal. De egész ívekhez petitre lesz szükség. „Ezeken kívül mind a négy rendből kell curzív, de nem a Schadé-félék, minthogy azok nagyon bendősek, obesu- sok, hanem szikárabbak.“ Továbbá: az idézetek miatt szükség lesz görög és francia betűkre is. Általánosságban köti ki, hogy a betűk nem lehetnek kopottak, s ha ő mégis annak találná őket, azokat újonnan kell önteni.

3. A papiros — amiről éppen tárgyal — jó, de azért „valamivel testesebb lehetne“, azaz vastagabb.

4. „A nyomtató fekete (festék) olyan legyen, mint a legszebb Bécsi nyomtatásban s által ne tűnjön a más oldalra.“

5. A korrektúraíveket 24 óránként kapja, s mivel még aznap küldi vissza, a nyomdász is megkapja 24 órán belül, a második korrektúra nem őt terheli.

6. Kiköti végezetül: „Ha hozzáfognak a munkához, abba nem hagyják, míg kész nem lesz.“3

Ezek az utasítások Werfer Károly kassai nyomdásznak szóltak, akivel hosszasan tárgyalt, s akihez azért ragaszkodott, mert bizonyos volt benne, hogy meg akarja mutatni a nyomtatást illető művészi képességet a magyar írók előtt. De ennek ellenére is szükségét látta a fenti, egészen részletekbe menő megállapodásnak, a további csalódások elkerülése végett.

Negyven év tapasztalatai álltak mögötte, olyan küzdelmes évtizedek, amelyeknek során a magyarság kulturális fölemelkedéséért vívott harc fegyverei közül a szépen kiállított könyv sem hiányzott. Ezt bizonyítja 1809-ben Bécsben megjelenő Annáién der Literatúr und Kunst in dem österr. Kaiserthume című folyóiratban a Kazinczy Fordított egyveleg írásai című könyvéről megjelent következő méltatás:

„E mű külalakja oly vonzó, hogy nem állhatjuk meg, hogy mindenekelőtt ne erről beszéljünk, mert a tipográfiai csin magyar műveknél a legnagyobb ritkaság... A hasáb 24 sornyi Mannsfeld-féle betűkből áll, melyeket előbb úgy látszik még nem használtak. A nyomdafesték sem nem halvány, sem kövér. Kétségkívül Magyarország irodalma eddig semmit sem mutathat fel, aminek külseje előttünk fekvő művel mérkőzhetnék,“4

Mindez csak részben tölthette el örömmel a magyar könyv akkori barátait, hisz a megdicsért könyvet nem magyar, hanem bécsi nyomda szülte, noha így is eredmény- számba ment, hogy magyar könyv, ha külföldön is, de ilyen színvonalon jelent meg.

Az 1800-as években Bikkfalvi Falka Sámuel (1766—1826) már a budai Egyetemi Nyomda betűöntőjében dolgozik. Falka egyike a legkiválóbb magyar betűművészeknek, noha a tőle származó betűtípusokat mai napig sem sikerült az akkori nyomda betűkészletéből különválasztani.5 Mikor Kazinczy megismerte betűit, nemcsak hívévé szegődött Falkának, hanem betűiről is mindig a legnagyobb elragadtatás hangján írt. A Virág Benedek Poémái (Buda 1811) című kötetéről közölt bírálatában az elismerés mellett kritikai megjegyzés is olvasható:

„Végezetül még néhány szót a tiszteletreméltó Falka művészhez, akinek Kis-Cicero- tipusával nyomtatták a munkát. A tipus szépsége lebilincseli az olvasó szemét és Magyarország épp oly büszke lehet ő reá, mint Franciaország Didot-ra és Németország Prillwitz-re. De betűje túlságosan hasas. M betűje pedig annyira ösztövér, hogy e betűk

2 L. Uo. 476. 1.

3 L. Uo. 477. 1.

* L. 1809. évf. II. köt. 49. 1. Gulyás Pál fordítása, L. Magyar Bibliofil Szemle 1925, 38. 1.

5 L. Kner Imre: A betű művészete. Bp. 1957.