Irodalmi Szemle, 1971

1971/4 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Kopócs Tibor

Kopócs Tibor (Megnyitó a budapesti Csehszlovák Kultúrában rendezett kiállításon) A Pozsonyban (Bratislavában) dolgozó, alkotó Kopócs Tibor a csehszlovákiai fiatal magyar grafikus nemzedék tagja. Nyomát sem találjuk művészetében annak a kísértés­nek, hogy néhány vonallal vagy folttal, rögtönzéssel intézze el mondanivalóját, és fricskázzon nagyképűen a közönség szeme közé, pedig ez szinte divatszerűen kíséri a fiatal nemzedék sok-sok tagját. Már első pillantásra föltűnik a kifejező formai komolyság, s közelebb lépve műveihez, lapról lapra haladva és elemezve az egyes képeket, azt kell látnunk, hogy itt nem divatjelenséggel állunk szemben, hanem egy magát az emberi közösség élő tagjának tekintő művész küzd a saját művészi eszkö­zeivel, egyrészt a filozófiai-társadalmi problémák tisztázásáért, másrészt azok művészi kifejezéséért. Vagyis: nem idegenek tőle a szűkebb és tágabb közösség problémái, sőt vérében hordja azokat, vívódik a ma és holnap társadalmát bomlással és pusztulással fenyegető kérdéseken, ezeknek képi kifejezésében olyan formai eszközöket választ, amikkel a korszerűség fogalmát elégíti ki, s úgy, hogy a kor művészetében kissé Is otthonos tárlatlátogató is érthetőnek, értelemmel is követhetőnek és megragadhatónak találja képeit. Mert Igaz ugyan, hogy a vonal ma is ugyanaz, mint századokkal vagy ezredévekkel ezelőtt, és mégis, a ma szemléletét, életérzését kifejező művész keze nyomán a vonal nem tegnapi, hanem mai formalátásra, mai pallérozott művészi ízlésre jellemző. Ez áll Kopócs vonalaira, foltjaira, színeire, a fehér-fekete ellentétével való merész játékára, alakok, arcok, tárgyi motívumok drámai megformálására. így aztán mindenestül a ma emberének szóló ez a művészet, a ma holnapba néző emberéhez szól, a kép tartalmával éppúgy, mint a kifejező formával, tehát a voltaképpeni művészi mondanivaló „tartalmával“. Ha igazat adunk, már pedig azt kell tennünk, Veres Péter megállapításának, hogy jó könyv az, amelyet fontos témáról jól és szépen írtak meg, akkor azt kell mondanunk, hogy az igazán jelentős művészet az, amely ránk, emberekre tartozó fontos kérdéseket művészi tehetséggel — ami nem jut osztályrészül mindenkinek — és alapos szakmai tudással — amit tehetségtelen ember nem sajátíthat el — hoz a világra. Nos, Kopócs Tibor művészete mindkét szempontból bátran értékelhető. A kérdések, amelyek mint művészt izgatják, minket, ma élő, küzdő embereket érintenek. Nem formai játékról van itt szó, s ezt nem a l’art pour l’art-t vagy a színkompozíciót lekicsinylő értelemben állítom, mert hiszen az ember és környezete tárgyi elemeit nélkülöző művészet is adhat műélvezetet, indíthat képzettársításokat, de filozófiai, társadalmi, azaz életbe, húsba vágó, szívbe markoló gondolatokat alig támaszthat, ha mégúgy izzadnak is elfogult hívei, hogy efféle emberi tartalmakat magyarázzanak bele. Kopócs egyenlő erővel kap­csolódik a szubjektív és az objektív világhoz, ezért képeiből nem száműzi a tárgyi motívumokat. Műveit az emberre nézve alkotja; miért ne rajzolna embert, emberi arcot, miért utasítaná el mint a lélek küzdelmeinek kivetítésére legalkalmasabb eszközt? Hogy á létnek nincs értelme, ezt legkönnyebb szuggerálni, hisz ez fölment mindenfajta felelősségérzet alól. Az „utánam az özönvíz“ gondolkodás „morálja“ a legnépszerűbbé azért válik, mert elaltatja a lelkiismeretet, elámítja a tudatot, törvényesíti a felelőt­lenséget, elejt népet, társadalmat, hazát, családot, tiszta érzést, becsületes szerelmet, a másik ember megbecsülését, s mindent a pillanatnyi hedonista érdek szemszögéből néz és láttat. Hogyne volna ez a világnézet minden tehetségtelen „művész“, minden immorális alkat számára népszerű? Hogy egy-egy gondolatnak, álláspontnak mi az fidyclô

Next

/
Oldalképek
Tartalom