Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 12., szombat 7 nmim hft Bubik, a zenész A Nemzeti Színház társulatának fiatal tagjait már- már legendás nemzedékként emlegetik. Tény, hogy több kimagasló tehetségű színész szerepel a húszas éveik végét taposó korosztályból. Elég csak Kubík Anna vagy Euntek Frigyes nevét említeni, akik már több színpadi és filmes produkcióban bizonyítottak. Közéjük tartozik Bubik István is. aki szintén számos jelentős alakításon túl van. Játszotta Ádámot az Ember tragédiájában, az Öriás című film főszerepét, s legutóbbi nagy sikerét az István, a királyban aratta. Bubik István a Budapest Sportcsarnokban rendezett Maradj köztUnk- koncerten konferál A zonban, aki figyeli munkásságát, tudja, hogy más műfajokban is otthonosan mozog. Nemrégiben alakult a Maciimba elnevezésű zenekar, amelynek Bubik a dobosa. Mikor telefonon hívtam, elsőként arról kérdeztem, hogy más pályatársaikhoz hasonlóan ter- vezneik-e nagylemezt? — Ez elsősorban nem rajtunk múlik — válaszolta Bubik István. — De ha most felajánlanák a lehetőséget, akkor bizonytalan lennék. Szerintem ugyanis egy albumhoz még korai stádiumban vagyunk. Nincs még önálló stílusunk, egyelőre jobbára csak ismerkedünk egymással. — Nem szokványos, hogy színészek rockzenekart alakítanak. Hogyan jött össze ez a csapat? — Mielőtt mostani pályánkra léptünk, valameny- nyien zenéltünk. Akad, aki az Apostol zenekarban, más a vendéglátóiparban, nekem pedig amatőr együttesem volt. Negyedéves főiskolásként kezdtünk muzsikálni alkalomszerűen, s a későbbiek során alakult ki az a nyolctagú gárda, amelyikkel úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk. — Miből áll a repertoár? — Ezt egyelőre meghatározza, hogy mivel különböző színházakban játszunk, nehéz összeegyeztetni a próbákat. így műsorunk 80 százaléka a nagy slágerek közül kerül ki, a Santanától a Beatlesig. Jelenleg még csak öt-hat saját számunk van, s törekvésünk, hogy az arány megforduljon. — A másik „kiegészítő tevékenység”, amely Bubik István nevéről az ember eszébe jut: a sport. . . — Az utóbbi időben sajnos erre is egyre kevesebb idő jut, sokszor örülök, ha néhány órát tudok aludni. Aktívan lovagolok, s nemrégiben egy öttusaversenyen is részt vettem. Korán reggel jut elsősorban idő arra, hogy tréningezzem. — Természetesen a legfontosabb a színpad. Melyek a jelenlegi feladatok? — Egy új Szörényi—Bródy rockballada, a Fehér Anna bemutatójára készülünk. Ez június elején lesz a Várszínház udvarán, majd Szegedre visszük a darabot, s az új évadban lesz látható ismét Budapesten. A premierre dupla nagylemez készül, ennek felvételei is folynak. Március 15-én én énekelem a Nemzeti Múzeum előtt a Nemzeti dalt. Ezenkívül most próbálom az Advent a Hargitán című Sütő András-drámát, ugyanis külföldre megy forgatni Funtek Frigyes és az ő szerepét átveszem. — Film? — Száraz György írásából rendezte András Ferenc az Ítéletidő című filmet, amelyben játszom. Ez még nem szerepel a mozikban. Más Hajdan, az Egri Diákcentrum egyik szervezőjeként kezembe akadt egy tájékoztató füzetecske. Szimpatikus, bajuszos fiatalember ajánlotta magát és műsorát — cseppet sem tolakodóén. Maksa Zoltán a neve. Meghívtuk .. . Időközben elterjedt a hír: súlyos beteg, kórházban fekszik. sorra visszamondja a fellépéseket. Bölcs belátással tehát egyetlen plakátot sem tettünk ki a városban, szórólapokat sem osztogattunk. A kijelölt napon pedig csendesen üldögéltünk az Ifjúsági Házban, a jól végzett munka örömével. Az ellenpropagandánk ugyanis megtette a hatását, senki sem jelentkezett jegyért. .. Ekkor toppant be Maksa. Kicsit sápadt volt ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel kérdezte, hová kell mennie. Megrökönyödve lestünk rá, mondván: hát te nem vagy kórházban? — De, voltam — feleli vigyorogva — egy napig. Amit viszont megígéegyelőre nincs, hiszen kevés időm van a forgatásra, ráadásul nem sok produkcióban érdemes részt venni . . . (kovács) rek, azt megtartom, így aztán most itt vagyok . . . Inkább ne lennél — sóhajtoztam magamban. Szégyenben azonban nem maradhattunk. Amíg ő kiért az érsek-udvarbeli színpadhoz, mi gyorsan összetoboroztunk közel húsz, arrafelé lézengő turistát, szünidejét töltő diákot. Szereztünk egy technikust és egy mikrofont. Ami — mint később kiderült — nem működött. Eltelt vagy fél óra a szerelésével — hiába. Ekkor Maksa Zoltán úgy döntött, hogy ő bizony feláll a színpadra, kicsit kiereszti a hangját — ha húsz embernek, hát annyinak. És ekkor jött a „csakazért- ismegmutatom”. Szinte repkedett a pódium előtt, szug- gerálta a nézőket, ontotta a poénokat — és bejött neki .. . A végén közel százan tapsoltak, élvezték a humort, ő pedig elégedetten távozott. Megtette a dolgát... Maksa Zoltán ma délelőtt lesz a dobós diáknapok, a Népújság-hét vendége. (dór os) Maksa tartja a szavát... Új pedagógia születése Gondolatok Makarenko centenáriumán Ezekben a napokban Keleten és Nyugaton, a világ számos országában megemlékeznek Anton Szem- jonovics Makarenkóról, a klasszikussá vált szovjet pedagógusról, a szocialista nevelés, az új pedagógia kiemelkedő személyiségéről, az egyetemes neveléstörténet nagy alakjáról, aki száz éve született. Hogyan él Makarenko a mai, magyar iskolában ? Tette fel a kérdést az egyik előadó az akadémiai emlékülésen. Sehogy! Adta meg a választ a maga fogalmazta kérdésre. Majd indokolt is: A mai magyar pedagógus generációk számára Makarenko nem példa. Hiányoznak nálunk a helyi közösségek, olykor „címkéket” tanítunk, „papírcéljaink” vannak, a klasszikusra való hivatkozás sokszor torz. Az értékek zavara, a nevelés válsága a makarenkói életművet sem hagyta érintetlenül, eredetiben még a pedagógus- jelöltek sem olvassák már Makarenkót.. . Olyan időket élünk, mikor a tiszteletkörök helyett a kritika sikeres. Már-már az a benyomás keletkezhet, hogy egyesek csak a problémákat látják. Az eredményekre való hivatkozás nem sikk, a klasszikusok idézése is sok esetben hitelüket vesztett, a „magister dixit”, a tekintélyelv a múlté ... Mi, ötvenesek Makarenkó- val, mint az új ember kovácsával találkoztunk először. Jól emlékszünk a mű klasszikusnak kijáró magyar- országi fogadtatására. Az életműhöz az egyetemi évek hoztak közelebb. Számunkra még nem csupán neveléstörténeti fejezet volt Makarenko. Hittünk tanítása igazában. követői szerettünk volna lenni, hiszen tudtuk, hogy köteteit maga az élet írta. Nemcsak vallotta, hogy „az új pedagógia nem az íróasztal melletti elmélkedés kínos erőfeszítéseiből született, hanem emberek eleven mozgásából, a valóságos közösség hagyományaiból és reakcióiból, a barátság és fegyelem új formáiból”. Bíztunk abban is, hogy sikerült elfogadtatnunk mindenkivel megállapításait: csak az emberben lehet látni igazán a távlatot, a holnap örömét, úgy kell tisztelni a személyiséget, mint ő. nem szabad „nehéz gyermekanyagban” gondolkodni. hiszen senki nem születik nehezen nevelhetőnek, hogy egész életünkben a pozitív tulajdonságokra, vonásokra kell támaszkodni. hogy közösségi társadalmat kell fejleszteni olyan közösségek révén, amelyekben az egyén nem szorul háttérbe, sőt minden másnál jobban valósítja meg önmagát... Vele együtt vallottuk. hogy „korunkhoz és forradalmunkhoz csupán egyetlen szervezési feladat lehet méltó: olyan módszer kialakítása, amely egységes és átfogó ugyan, de ugyanakkor minden egyénnek lehetőséget ad arra, hogy kifejlessze képességeit, megőrizze egyéniségét”. Lassan leszoktunk arról, hogy eredetiben olvassuk írásait. hogy a hallgatóink kezébe adjuk, hiszen az 1955- ben megjelent hétkötetes válogatást már a könyvtárakban sem lehet megfelelő példányszámban megkapni. Az 1965-ös már csak kétkötetes Makarenko-válogatott az életmű iránti szerényebb érdeklődést tükrözi, amit betetőz a centenárium előtt egy évvel megjelent; csupán egykötetes antológia. Vajon valóban az érdeklődés apadt-e el az életmű iránt, vagy szándékkal ítéltük feledésbe azt hazánkban? „Miközben mind a kapitalista, mind a harmadik világ országaiban fokozódik a makarenkói gondolatok elterjesztése —- állapítja meg dr. Petrikás Árpád professzor, a Mákaren- ko-antológia szerkesztője — itthon depresszió tapasztalható." Jellemző, hogy jelenleg Nyugat-Németországban egy a miénknél lényegesen teljesebb sorozatban adják ki Makarenko műveit, Lengyel- országban világszerte elismert Makarenko-kutatás folyik Lewin professzor vezetésével, nálunk csak az elmúlt évben kezdődött el intézeti műhelymunka Pécsett dr. Gáspár László irányításával. A klasszikussá vált életmű elemzése, időszerűségének. korszerűségének igazolása, hisszük, nem csupán a centenáriumnak szól! Bár sokan* állítják, hogy évfordulós nemzet lettünk, hisz sűrűn rendezünk ünnepségeket, megemlékezéseket, idézünk eseményeket, már-már elfeledett személyiségeket, hogy aztán újra a hallgatás következzék. Reméljük, hogy Makarenko esetében mást hoz a jövő. Talán a centenárium alkalmas a lelkiismeret ébresztésére is, az értékek újbóli felismertetésére, az időt álló elmélet gyakorlati megvalósítására. Akkor cselekszünk helyesen, ha a centenáriumon nem ünnepeljük Makarenkót — hiszen az ünneplést ő maga is a legkevésbé kedvelte —, de sokkal inkább élünk a tanításai adta lehetőségekkel, ha klasz- szikussá vált pedagógiai elméletét a gyakorlattal ötvözzük. Nagy Andor Belvárosi udvarok A pesti belváros egyik legszebb udvara az Arany János utca 15-ben található. Flóra istennő szép szobra, a vörös márvány kút, a gondosan ápolt gyep, és a rózsalugas a ház lakóinak öntevékenységéről tesz bizonyságot (MTI-fotó: Fényes Tamás — KS) „A vezércikkek módján...?!’’ A Mikroszkóp Színpad igazgatójával és színészeivel készített riportban hangzott el a címül idézett nyelvi forma. A kissé ironikus felhanggal megfogalmazott mondat teljesebb alakjában így formálódott: „A korszerű politikai kabaré mondanivalóját nem szabad a vezércikkek módján nyelvi formába önteni.” (Televízió Stúdió, ’88 1988. febr. 9.). Érdemes elgondolkodni azon: mi rejlik a kritikai éllel elmondott megnyilatkozás mögött. Annál is inkább, mert nem éppen jó minősítést takar pl. ez a gyakran hallható és olvasható jelzős szerkezet sem: Vezércikkes közéleti nyelv- használat. Ma már nemcsak a szakmai közérdeklődés előterébe került annak a megvizsgálása: mi is jellemzi a vezércikknek, mint sajátos publicisztikai műfajnak témafelvetését, a mondanivaló megszerkesztését és nyelvi formába öntését. Az átlagolvasók nagy tábora nap mint nap a maga módján alakítja véleményét, s a hozzánk eljuttatott levelekben kritikáját is a napilapok hasábjain egyre gyakrabban megjelenő vezércikkekről. Az olvasói és a szakmai megméretésben vannak közös negatívumokra utaló megjegyzések, s valószínűleg ezekre gondoltak az idézett riportokban részt vevő színészek is kritikájuk mondanivalóját illetően. Különösen hibáztatják, hogy feleslegesen sok didaktikus felhang terheli a nyelvi formálást. A politikai tanulságokra összpontosító szerzői szándékot sem tartják mindig célravezetőnek. A kényszeredett magyarázgatás nem sugall egyértelmű állásfoglalást, s a közvélemény irányítása vagy a politikai receptírás gyakorlatának tetszik, vagy a közhlyekben dúskáló retori- cizmusnak. A magunk részéről azonban azt is ki kell emelnünk: a sajtó szakemberei ma már a vezércikkírásnak mesterségbéli fogásait jól ismerik, és alkalmazzák. Megfelelő szakmai és erkölcsi érzékenységgel találják meg a legidőszerűbb tematikát, A közéletiség, a közérdek, a közügy elvi és gyakorlati kérdései kerülnek a szerzők érdeklődésének előterébe. S nem véletlen az sem, hogy napjaink vezércikkeinek nyelvi megformálásában ezek a szavak kapnak kulcsszerepeket: köztudat, közmegegyezés, köz- meggyöződés, közérzet, közhangulat, közbizalom, közgondolkodás, közérdeklődés, közvélemény, közmegelégedés stb. Magától értetődő, hogy a korszerű és a köznyilvánosságnak szánt mondanivalót közérthetően illik megfogalmazni, s nem válhat közhiedelemmé, hogy csak a közkeletű, a közhelyes nyelvi formák alkalmasak a széles olvasóréteg informálására, meggyőzésére. Olvashatunk olyan vezércikkeket, amelyeknek szerzői „a közhely biztonsága” (Illyés Gyula) fedezetével fogalmaznak, s még kérkednek is vele, hogy a közhelyszerűségeket nem lehet félreérteni. De nem is késztetnek a mondanivaló átgondolására, s a jó értelemben vett propaganda elfogadására. Szinte közhiba napjaink vezércikkeiben, hogy az eleven sodrású és a meggyőző érvekkel telített tartalmas nyelvi formákat a feleslegesen sűrűn használt bizony helyettesíti. Az egyértelmű és egységes közvélemény kialakításának is gátjává válhat az idézőjelek ölelésébe kényszerített szavak túltengése a vezércikkek nyelvi szövetében. Dr. Bakos József Mindennapi nyelvünk
