Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1982/83 - 1980 / 102. szám

Stúdiótagokkal a DMVSC elleni meccsen

Népstadioni séta - győzelemmel

A „csapat" két órával a mérkőzés kezdete előtt találkozott a Metró népstadioni állomásánál. Lassan annyian verődtek össze, hogy a lépcső előtt tábort ütő szotyo- laárusok nézőcsúcsról álmodoztak s a várható nagy üzlet reményében elégedetten dörzsölgették a tenyereiket. Rendben vonultak be a sporttelep kapuján s sétáltak előre a toronyépület elé. Az ott várakozó rendőrök kíváncsian szemlélték a menetet, egyikük odaszólt a mellette álldogáló társnak: „Úgy látszik különvonat jött Debrecenből erre a meccsre . . ." Mire a társ: „Akkor onnan is eljött néhány fradista, ugyanis a csoportban túlsúlyt kapott a zöld színek viselete."

Az ajtóban Nyíri Sándor, a létesítmény vezetője fogadta az érkezőket s ettől kezdve ő kalauzolta az FTC Sporttörténeti Stúdió tagjait a népstadioni kiránduláson.

Legelőször az öltözőt tekintették meg, ahol majd kedvenceik a DMVSC ellen készülődnek. Itt egy kisebbfajta csodának lehetett szemtanúja az a két rendező, aki a tömeg mozgását figyelemmel kísérte. Mert első ránézésre a társaság fele sem fért be az öltözőhelyiségbe, aztán anélkül, hogy kidőltek volna az oldalfalak, mindenkit elnyelt az említett szoba. Igaz, utánuk már egy lélek sem tudott volna befurakodni. A nagy bőröndöt cipelő ferencvárosi csatár is kissé döbbenten állt meg az ajtó előtt s csodálkozott befelé. Egyszerűen nem tudta elképzelni, miféle népünnepélyt rendeztek a találkozó előtt az öltözőben. S mivel a bemenetelre vajmi kevés reménye volt Szabadinak, így letette a bőröndöt s

várt egy kicsit. Jött a vezetőedző, Novák Dezső is s ő is megvárta amíg a stúdiótagok körbenézték a tágas termet. Aztán amikor már hömpölygőit kifelé a tömeg, aggodalmaskodó hangon megjegyezte:

— Most csak arra kell vigyázni, nehogy a rumliban a játékosok is kifelé menjenek.

Aztán még hozzátette:

— Persze egy-kettő nyugodtan elvegyülhetne a szurkolók között. Őket talán erősítenék . ..

És mosolygott a „bajusza" alatt.

Az öltözőből a toronyba vezetett az út. Pontosabban a legfelső emeleti nagy terembe. Itt rövid kis ünnepségre került sor, ahol ajándékkal kedveskedett a Stúdió a létesítmény vezetőjének a vendéglátásért, Novák Dezsőnek tízéves edzői jubileuma alkalmából, Rab Tibit pedig azért köszöntötték, hogy kétszázadik bajnoki mérkőzését játssza a klubban. Aztán átlátogatott a társaság a díszpáholyhoz is, majd helyet foglalt a lelátón, hogy végignézze az FTC—DMVSC bajnoki összecsapást. Mivel a kezdésig még volt jócskán idő, két régi törzsszurkoló közé telepedtem s megismerkedtem Nagy Istvánnal és Boda Istvánnal.

— Kerepelésre, avagy szirénára számíthatok az elkövetkezendő másfél órában? — érdeklődtem a két sportbarátnál, hogy mégis fel tudjak készülni fülileg a megpróbáltatásokra.

Mindketten nevettek.

— Noha nagyon szeretjük a Ferencvárost, mi a „mértéktartó körökhöz" tartozunk — magyarázta Nagy István. Jómagam ötven éve járok a zöld—fehérek mérkőzéseire, de a legizzóbb légkörű összecsapáson sem ragadtattam el magam.

— Engem az édesapám hozott ki először Fradi meccsre — így Boda István. Lehettem vagy nyolc éves. Megszerettem ezt a klubot, azóta is híve vagyok. Nemcsak a budapesti találkozókon vagyok kint rendszeresen, hanem vidékre is elkísérem a gárdát.

— Úgyszintén — bólintott rá a társa.

— Persze nehéz elviselni ha veszít az együttes. Ilyenkor tönkrement az egész hétvége. De végülis ez sport, ahol van vesztes is. Az igazi szurkoló a legnehezebb időben is kitart s bízik. Bízik a talpraállásban, a szebb napokban. Volt úgy, hogy kis híján kiesett a Fradi. Emlékszem az Előre pályán szenvedtünk vereséget s igen nehéz helyzetbe került a klub. Gyalog mentünk haza bánatunkban, de hittük, hogy lesz még sok örömünk ebben az egyesületben. S lett is — emlékezett vissza a régmúlt időre Nagy István. — Mi egy-egy balsiker esetén nem a bírót szidjuk, meg az ellenfelet pocskondiázzuk, hanem a gyengélkedés okait keressük ...

— Annál is inkább, mert jómagam is játékvezető vagyok — toldotta meg Boda István. — S egy kicsit mindig a bíró bőrébe képzelem magam, ha a játékot nézem. Sokszor az átlagszurkoló nem is tudja, milyen a pályán a kapcsolat a vezetőbíró és a partjelzők között, milyen apró kis jelzésekből is megértik egymást s tudnak közölni információkat. Én egy kismeccset vezettem egyszer a BLSZ-ben. Lemaradtam egy akcióról s láttam ugyan, hogy felvágják a csatárt a büntetőterület táján, de, hogy kívül, vagy belül volt az eset, nem tudtam onnan megítélni. Partjelzőm viszont vonalban volt s amikor kinéztem rá, a maga elé tartott zászlóval jelezte, hogy belül buktatták a játékost. A büntetőt megítéltem a hazaiak ellen. A végén nem is vitatták, de azt nem értették, hogy onnan mesz- sziről, hogyan láttam olyan pontosan a dolgot. Én elmondtam. Okulásul.

— A szurkolásnak, a lelkesítésnek is vannak határai. Lehet örülni látványosan, lehet szomorkodni a lelátón, de aki rendet bont, üvegeket hajígál, átkozódik, szitkozódik, az nem a csapat ügyét szolgálja. Ellenkezőleg. Csak bajt hoz az egyesületre — vette vissza a szót Nagy István. — Azelőtt is voltak vérmes szurkolók, volt B közép, egy „viharsarok", de a zöme tudott mértéket tartani.

— A Fradi tábor sem rosszabb a többinél, sajnos másutt is vannak renitensek, csakhát a zöld—fehérek szurkológárdája a legnépesebb — tette hozzá Boda. — Diósgyőrben nekünk kellett megvédenünk a csapat autóbuszát attól, hogy össze ne törjék. A randalírozásban sokan a nyugatot majmolják. Sokkal inkább a színvonalas játékot kellene átvennünk, meg a küzdelmes meccseket, mint a botrányokozást, a törést-zúzást.

Ők, a Fradi szurkolók minden időben kitartanak az együttes mellett. A szívüket, a szeretetüket adják a klubnak. Hogy mit szeretnének ők viszonzásul, arra egyöntetűen azt válaszolták: sok szép győzelmet s egy klubtermet, ahol összejöhetnének, találkozhatnának. Ma még naphosszat ott állnak a klubház előtt, népes csoportokban s még ott is jól érzik magukat. De ha lenne egy helyiségük, akkor lennének igazán boldogok.

A beszélgetésnek aztán véget vetett — a meccs. Amelynek végén elégedett stúdiótagok búcsúztak a Népstadiontól.

V.S.

3