Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Kozma Huba: Múltkereső kiskáté (Kurucsai Pál – Wéber György: Regionális Családkönyv)
139 Kozma Huba Múltkereső kiskáté Kurucsai Pál–Wéber György: Regionális Családkönyv 2016-ban jelent meg Kurucsai Pál és Wéber György Kiskunmajsa kezdeti időszakának, első lélegzetvételeinek – a XVIII. század első harmadának – korát felidéző településkönyve, a Regionális Családkönyv. Mivel a társadalom legalapvetőbb és legszilárdabb alapköve a család, szinte a legrégebbi időktől fogva a (le)származástan (genealógia) a történelemtudomány egyik legfontosabb segédtudománya. Minden olyan emberi társulások létrehozását el őtérbe helyező korban, melyben az építkezés, és nem a rombolás válik közösségi céllá a helyi társadalmakban. A török kiűzése utáni korszak ilyen volt Magyarország történetében. Ez a könyv – írja Bárdossy Péter történész-levéltáros a kiadvány előszavában – a hódoltság utáni első szívdobbanásokról tudósít. Az idegen hódítók kiűzése utáni időszakban a lakatlan területek benépesítése három módon ment végbe: betelepítéssel, bevándorlással és belső népvándorlással. Ekkor, Mária Terézia korában e térségben a törökök elleni harc irányítását felvállaló, és ennek okán a magukat feltétel nélküli döntési joggal felruházo?nak tekintő Habsburgok akarata érvényesült szinte minden kérdésben. Nyilvánvalóan a visszafoglalt földek benépesítése is az ő akaratuk és érdekük szerint ment végbe. Németajkú, és javarészt katolikus vallásúakat telepíte?ek jelentős anyagi támogatással elsősorban a Duna mentére, a térség többnemzetiségűvé tétele érdekében pedig lehetővé te?ék, sőt ösztönözték a később nemzetiségieknek neveze? románok, szerbek, szlovákok bevándorlását a felszabadíto? területre. Ezek után nem tiltha?ák meg a végvári vonal mögö?i túlnépesede? területek magyarjai számára sem a belső népvándorlást. Jászsági, Heves megyei, tápiómenti, felvidéki magyarok élnek elsősorban a megnyílt lehetőséggel, illetőleg számolnak a földek újravásárlásának ígéretével. A visszaszoríto? törökökkel kötö? pozsareváci béke megkötésének évében, 1718-ban elsőként Dorozsmára érkeznek új honfoglalók a végvári vonalon túli területről, őket az üllési telepesek követik a XVII. század húszas éveiben ugyancsak a terület akkori birtokosa, a Német Lovagrend bátorítására. A dorozsmaiak és az üllésiek is sokat szenvednek az i?eni földek tulajdonjogát magukénak tudó szegediek nemegyszer fegyveres támadásig fajuló zaklatásaitól, érthető hát, ha az üllésiek Nesselrode császári tábornok hathatós közbenjárását igénybe véve élnek a kínálkozó lehetőséggel, és kitérve a nagy határú, s így -hatalmú város haragja elől, Majsa pusztára – az egykori, törökök által felégete? Mayossaszállás kun település szálláshelye mellé – költöznek 1743-ban. Ugyanebben az esztendőben érkezik meg Félegyházára, szintén a korábbi végvári vonal északi feléről az újabb, zömében ugyancsak jász eredetű bevándorlók k övetkező hulláma. A Regionális Családkönyv szerzői e települések – Dorozsma, Üllés, Félegyháza, M ajsa – lakosait, családjait lajstromozzák az 1720-tól 1751-ig terjedő időszakban. Értelemszerűen Dorozsma a kiindulási pont, tekintettel azonban a szerzők Kiskunmajsához köthető családi kapcsolataira, 1743 után a kutatók figyelme a majsai egyházi anyakönyvekre összpontosít.
