Folia historica 14
Körmöczi Katalin: Lakáspolitikai törekvések a fővárosban a két világháború között
Körmöczi Katalin Lakáspolitikai törekvések a fővárosban a két világháború között A magyar fővárost egy évszázada sújtja a lakáshiány. Európa csaknem minden fővárosa, ipari nagyvárosa találkozott a lakásínség problémájával, és küszködött vele hosszabb, rövidebb ideig. Ipari nagyvárosok, fővárosok tőkés fejlődésének adott periódusában általánosan fellépő tünetnek tekinthető a lakásállomány elégtelen volta, mennyiségi és minőségi vonatkozásban egyaránt. Az állami szervek, községek, közületek társadalom-, szociális- és lakáspolitikájának függvénye, hogy a jelenség leküzdött gyerekbetegségnek, vagy krónikus, immár szervi elváltozásokat is okozó betegségnek bizonyul-e a település fejlődése során. Budapest esetében a tárgyalt problematika gyökerei Magyarország mült századi történetének és a főváros szerepének, funkciójának alakulásához, az 1867-tel majd 1872-vel jelezhető történeti fejlődési folyamat mikéntjéhez, üteméhez vezethetők vissza. A kiegyezés időszaka és a XX. század első évtizede közötti negyven esztendő alatt, az időközben (1872-ben) egyesített magyar főváros népességnövekedése mintegy 600.000-re tehető 1. A múlt század végi Budapest lendületes ipari fejlődésével a feláramló tömegeknek munkaalkalmat kínált, de letelepedési lehetőséget, lakást nem tudott nyújtani a kellő mennyiségben és minőségben. A századforduló éveire a lakásnyomor tömeges méreteket öltött. A század első évtizedének statisztikái, - 1901 —, 1906 1909 és 191 l-es adatai — fényt derítenek a fővárosi lakáshiány arányaira és arra a tényre, hogy a hiány elsősorban és legnagyobb mértékben a munkás rétegeket érinti: nincs elegendő kisméretű, a munkabérből élők által is megfizethető bérű lakás Budapesten. A felmérések adatai szerint hozzávetőlegesen a fővárosban élők egyharmada élt „kielégítő" lakásviszonyok között, másik harmada „kedvezőtlen" körülmények között, s a harmadik egyharmad „aggasztóan rossz" körülmények között 2. Közelebb jutunk a századeleji realitásokhoz, ha a fenti három kategóriát feloldjuk: „kielégítő" lakásviszonyoknak tekintette a 67
