Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)
Tartalomjegyzék
PEST-PILIS-SOLT VARMEGYE, SPECIÁLIS RÉSZ, III. TAGOZAT. Úgy gondoltuk, hogy erről téged közben értesítünk is. Kelt Bécsújhely városában, az Úr 1541. esztendejében, január havának 23. napján, római császárságunk 11., egyéb uralmunk 15. évében. FERDINAND. A szent királyi felség saját parancsára.” Ilyen nagy becsben állott Révay Ferenc FERDINAND előtt, s nem is méltatlanul. XXVII. § Egyébiránt, Roggendorff eme szerencsétlen és meggondolatlan igyekezete a város visszafoglalására előjátéka volt a rákövetkező, teljességgel végzetes szerencsétlenségnek. Azon kívül ugyanis, hogy azokat, akik esküvel ígérték, hogy átadják a várost Révaynak, bent a városban válogatott büntetésekkel sújtották, kint alig vittek valami férfihoz illő dolgot végbe, míg eközben a törökök a Szapolyai-páTÜakkal együtt lassan már közeledtek, hogy fölmentsék Budát. Ennek hallatára a hadvezérek között összecsaptak a legkülönbözőbb vélemények, hogy miképpen gondoskodjanak ebben a válságos helyzetben a hadsereg és az egész Magyarország üdvéről. Voltak, akik úgy vélték, hogy át kell dobni a hadsereget a túlpartra, Pest külvárosaiba, és szembe kell szállni az ellenséggel, mielőtt azok tábort vervén szabályos sáncokat emelhetnének. Mások, éspedig leginkább azok, akik gyakorlottaknak gondolták magukat a török elleni háborúkban, úgy vélték, hogy mivel az ellenség létszáma félelmetesen megnövekedett, az ostromlásból visszavonva Esztergomba kell vezényelni a csapatokat. Roggendorff az egyik félnek sem engedett. Kiadta hát a parancsot, hogy u- gyanazon táborokban kell maradni, mivel azt hitte, hogy a Szent Gellérthegy lábánál s a Duna partszegélyén jó helyen vannak, és azt remélte, hogy övéit meglátva az ellenség visszariad, s lassabban teszi a dolgát. Mindkét dolog másképp ütött azonban ki, mint Roggendorff vélekedett. Ott teremnek ugyanis a törökök, s mivel látják, hogy a Csepei-szigeten nincs őrség, habozás nélkül elfoglalják. Ezután rögtön nagy gyorsasággal sáncokat emelnek az arra alkalmas helyeken, az ütegállásokban elhelyezik az ágyúkat, a folyami, naszádos hadat magasabbra vezényelik. Először ágyútűz alá vesszük őket, mert ágyúval eléggé föl volt szeretkezve a mi hadseregünk, de roppant károkat szenvedtünk. Mikor ugyanis a tétlen Roggendorff a táboron belül rostokol és hiába gondolja, hogy már ezzel a lődözéssel is távoltarthatja az ellenséget, akkorra lelkesedés száll a törökökbe, hogy a táborból kitörve küzdelemre csalogatják a miéinket, s ha valakivel szembetalálják magukat, szép dolognak tartják, hogy megmérkőzzenek velük. Alig múlt el olyan nap, hogy ilyen csetepatéba ne keveredtek volna, de mindig nagyobb volt a németek vesztesége, mint az ellenségé. Szerencsésebben estek a magyar lovasszázadok összecsapásai, mivel könnyűfegyverzetűek voltak, másrészt pedig mert a tapasztalatból tudták, hogyan kell szembeszállni a fürge és fortélyos ellenséggel. Ez történt a szárazon, de nem volt jobb a helyzet a folyón sem. A törökök ugyanis a sziget őrállásaiból megfigyelték a németek tétlenségét, s tanácsot tartván elhatározták, hogy megtámadják őket. Fölszerelik tehát a hajóhadat, Az ebből következett szerencsétlenség Megérkeznek a török fölmentő csapatok. A mieink tervei. Roggendorff elhamarkodott szándékai. Az ellenség megszállja a Csepel-szige- tet. Ágyúkkal s csatározással zaklatják a császáriakat. 139
